Tomcsa Sándor

{{Író infobox

| név = Tomcsa Sándor
| kép =  TomcsaSandor.tif
| képméret = 175px
| képaláírás =  Tomcsa Sándor 
| született_idő=  1887. augusztus 27. 
| született_hely= Székelyudvarhely Magyarország
| elhunyt_idő= [[1963]. január 18.(75 évesen)
| elhunyt_hely=Székelyudvarhely Románia 
| nemzetiség = magyar
| műfaj=[[elbeszélések, karcolatok, riportok, tárcák, pamfletek, színművek, vígjátékok 

}}

Tomcsa Sándor (Székelyudvarhely, 1897. augusztus 27. – Székelyudvarhely, 1963. január 18.) magyar író, karikaturista, újságíró elbeszélő, színműíró, művelődési irányító.

A (székelyudvarhelyi művelődési élet közismert alakja volt a lokálpatriotizmusáról híres író. Alkotásai a valóság komikumából, groteszk helyzeteiből és ellentmondásaiból táplálkoznak. Novelláiban, karcolataiban a kisvárosi élet, a kispolgár és a kisember humoros, szatirikus ábrázolója. A kisvárosi élet minden területén úgy szolgálta népét, hogy sohasem akart első lenni, csak önmaga. Volt ünnepelt színműíró, megalázott munkanélküli, díjnyertes novellaíró, bohém fiatal, magányos életművész és a műkedvelő színjátszók mindenkori Mestere. „...Nála a humor voltaképpen fegyver az embertelenség, az emberi gyöngeségek, hibák, tévedések, bűnök ellen.”- írja Hermann Gusztáv, a város művelődéstörténésze

Életpályája

1897. augusztus 27-én született Székelyudvarhely Szombatfalva nevű utcájának már a 20. század elején lebontott házában. A kétgyermekes magyar család első gyermeke korán megismerte a nélkülözést. Apja, Tomcsa Sándor Szabolcs-Szatmár megyéből származott, a géberjéni parasztcsalád gyermeke 1891-ben került Székelyudvarhelyre pénzügyőri biztosnak. Finkér Gizellával kötött házasságából két gyermek született: Sándor és Klementin. Tomcsa Sándor alig négyévesen veszítette el édesapját, a huszonkilencéves pénzügyőrt a szolgálati úton szerzett tüdőgyulladás vitte el. Özvegy édesanyja varrásból tartotta fenn családját. Az első és második osztályt a székelyudvarhelyi Zárda Iskolájában végezte, a harmadik és negyedik osztályt a Ferencrendi Szerzetesek Iskolájában. 1907-től a Római Katolikus Főgimnáziumban tanult 1915-ig. Anyagi gondok miatt nem lehetett a Pesti Képzőművészeti Főiskola tanulója, csak napidíjas a pénzügynél. 1916 augusztusában a 82-es gyalogezreddel egyenesen a harctérre került. A világháború utolsó heteit kórházban töltötte: láblövést és hóvakságot kapott. Ez utóbbi miatt hordott ötdioptriás szemüveget élete végéig. 1918-ban tért haza, de most is le kellett mondania a képzőművészeti főiskoláról a trianoni döntés miatt. 1919-ben mezőgazdasági munkát vállalt. Résztvett a trianoni döntés elleni tüntetésen, ezért héthónapi börtönbüntetést kellett elszenvednie Nagyszebenben. Kiszabadulása után, 1920-1921 között egyik nagybátyja szamosújvári kerámiagyárában dolgozott. A gyár csődbement, így hazakerült Székelyudvarhelyre. Kolozsvárra ment felvételizni a Képzőművészeti Főiskolára, de álma megvalósulatlan maradt, így csak rajzoló lesz a Hirnök című katolikus lapnál 1923-ig.

Művészi pályája

1923 márciusában hazamegy Székelyudvarhelyre, mert úgy érzi, a kisvárosi légkör megfelel számára, és rajzaiból fog megélni. A pénzügynél tud elhelyezkedni 1929-ig és párhuzamosan végzi sokoldalú tevékenységét. 1923. április 22-29. között első karikatúra-kiállítását tekinthették meg a Református Kollégium tornacsarnokában. A közös kiállítást egyéni követi 1925 áprilisában, amelyről elismerően ír Tompa László. Első írásait a Tompa László szerkesztésében megjelenő Székely Közélet közli. 1926.január 3-án T-or aláírással a B.Ú.É.K. címűt írását közölte a lap. Ez az írás magában hordozza az újságíró-Tomcsa csíráit: a kalandvágyó romantikába vegyülő keserű szatírát. Ez év áprilisában A stafirung című egyfelvonásos színművét is közölte a lapban, szeptemberben pedig rajzkiállítást hirdet.

A december 18-i szám már egy újabb művészi tevékenységre hívta fel a figyelmet: Amíg a szerző eljut odáig című egyfelvonásos színművét adták elő Az előadás megismétlődött 1937. január 16-án, amelyen Ferenczy Böske dalokat énekelt. Ekkor kezdődött az a beteljesületlen szerelem, amely a síron túl is tartott, egészen Ferenczy Erzsébet haláláig,1988-ig. Hiába hírneves karikatúrista az akkor harmincéves Tomcsa Sándor, nem elég vagyonos ahhoz, hogy feleségül vehesse a nála nyolc évvel fiatalabb hajadont.

1929. június 23-ra hirdetett újabb karikatúra-kiállítást a helyi lap, erről a 110 képet bemutató kiállításról maga Tomcsa számol be. Kacsó Sándor visszaemlékezése szerint ez a kiállítás avatta Tomcsát a Brassói Lapok munkatársává. 1940-ig munkatársa maradt a a lapnak, egészen megszűnéséig, de nem költözött Brassóba. Ekkor vált mindennapivá a preferánsz-parti Tomcsa életében. Ezután ritkultak a karikatúrák, a kiállításos rajzestek, de születtek az egyfelvonásosak és azok a kabaré-számok, amelyeket a műkedvelők játszottak a kultúrházban, és a cikkek, tárcák, novellák a mindent elnyelő napilap számára. És titokban rengeteget olvasott. 1934-ben regénnyel lepte meg olvasóit, címe Szvoboda Augusztin rémtette. A regény a családi meleg utáni vágyát fejezi ki, ám a felelősségvállalás számvetésekor a gazdasági helyzet játssza a szerepet. A szereplő, Kassay elmélkedéséből azt olvassuk ki, hogy Tomcsa életéből kiestek a kamaszkori évek: a háború borzalmai elsöpörték. A regény a Brassói Lapok és a Népújság 12. Mellékletében jelent meg az Ajándék regénytár sorozatban. De csak ezt a kiadást érte meg, mert az Erdélyi Helikon hasábjain megjelent Kovács György-recenzió elmarasztalta.

Csak 1938-ban, a kolozsvári Thália Színház drámapályázatán díjazott háromfelvonásos Műtét című színműve irányítja Tomcsára a figyelemet. A darab ősbemutatója 1939. április 28-án volt Kolozsváron. A színmű főszereplője, dr. Ember László álomvilágban találja meg elveszett életét, de ebben benne bujkál a magyar árvaság, a Trianon okozta seb, a tehetetlenséggel párosult kiútkeresés is. A temesvári színtársulat és a marosvásárhelyi is más-más címen tűzte repertoárjára: az előbbi Ahonnan elindultam, az utóbbi pedig Nagy dolgok kicsiben címen. A lapok átütő sikerről értesítik az olvasókat.

Székelyudvarhelyen tovább folynak a Tomcsa-estek, vidám estek vagy konferáló-estek, amelyek városa irodalmi életének külön színfoltjai, az író maga adta elő műveit, sőt rögtönzött karikatúrákkal illusztrálta is. Lírikus hangvételű novellái is születnek, hogy felhívja a figyelmet a háború borzalmaira. Az 1940-es bécsi döntés után megszűnt a Brassói Lapok, Tomcsa munkanélkülivé vált. Benyújtotta kérelmét a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium illetékeseihez, korábbi pénzügyi tevékenységére hivatkozva. Megkapta az állást, 1943-ban I. osztályú adótiszt lett. 1944-ben a haza újra a fronta szólítja, ezúttal az Úz völgyébe. Itt vészelte át a második világháború borzalmait. A háború után Tomcsa elvesztette bérlakását, munkanélkülivé vált, csak alkalmi közlések honoráriumából ély. Születtek az egyfelvonásosak, jelenetek a Tomcsa-estekre. 1945-ben a Népvédelem kultúrfelőse lett Székelyudvarhelyen és 1946-ban tagja lett a Romániai Magyar Irók Szövetségének. A tagsággal jogot szerzett a könyvkiadáshoz. Irásait 1946-tól közli az Utunk, 1947-től pedig a Romániai Magyar Szó. 1949 áprilisában a bukarasti kiadó nyomdájában elkészül a Jubélium című háromfelvonásos színműve, ami 1948-ban már díjat nyert Magyarországon. 1950-ben kinyomtatták A patkány című egyfelvonásosát, amit románra is lefordítottak. Háromfelvonásos színművei nem nyertek elismerést, így kéziratban maradtak. Legnagyobb hibájuk a szocialista művészet szimplista felfogása: a bohózati elemeket erőszakoltan alkalmazza. 1956-ban kerül ki a nyomdából a Vese velővel című novelláskötete. 1957-ben megjelenik Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színműve, amelyet a kolozsvári Állalmi Magyar Sznház be is mutatott. A gól című novellájával megnyerte az Igaz Szó pályázatát. 1959-ben megjelent a Tinta és tus című kötete, amely szatírikus novellákat és karcolatokat tartalmaz. Ebben az évben tüntették ki a Nagy Nemzetgyűlés Munkaérdemrendje fokozattal.

Utolsó évei

1960-tól bibliográfiai adatokat kérnek tőle a Budapesten készülő Magyar irodalmi lexikon számára, bemutatják Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színművét Kolozsváron. 1961-ben közli az Igaz Szó Születésnapra című háromfelvonásos színművét, az Előre Naptár is közöl írást tőle, de a Vörös Zászló 1962-i ünnepi számáról elkésett. Továbbra is szervez Tomcsa esteket, az utolsó Tomcsa-esten egy sajátos technikát alkalmazott: az elsötétült színen csak a szerző hangja töri meg a csendet: „Kedves Közönség! Én most eltűnök, de ne tessék búsulni, majd újra felbukkanok!” Egészégi állapota megromlott, a székelyudvarhelyi kórházban gyógyították gyomorfekélyét. 1963 elején jelentkezett a kórház belgyógyászati osztályán, ahol műtéttel eltávolítottak egy nyaktájéki áttétes mirigyet. Tüdőrák vitte el 1963. január 18-án.