„Michel de Montaigne” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Deogratias (vitalap | szerkesztései)
5. sor: 5. sor:


== Élete ==
== Élete ==
* Nemességet szerzett gazdag kereskedőcsalád gyermekeként [[Bordeaux]] városi tanácstagja majd 1581-ben a város polgármestere lett. Apja halála után irodalmi munkáknak szentelte idejét. Az Esszék első két könyvének megjelenése után hosszabb utazást tett Európában (1580-1581) 14 hónapig Itáliában tartózkodott. Esszéit hazatérve állandóan újjáírta, bővítette. Visszavonultsága ellenére többször közvetítői szerepet vállalt a vallásháborútól sújtott ország szembenálló hatalmasságai körül. Navarrai Henrik, a későbbi [[IV. Henrik francia király|IV. Henrik]] bizalmi embere volt. Navarre Montaigne kastélyában is töltött néhány napot.
Nemességet szerzett gazdag kereskedőcsalád gyermekeként [[Bordeaux]] városi tanácstagja majd 1581-ben a város polgármestere lett. Apja halála után irodalmi munkáknak szentelte idejét. Az Esszék első két könyvének megjelenése után hosszabb utazást tett Európában (1580-1581) 14 hónapig Itáliában tartózkodott. Esszéit hazatérve állandóan újjáírta, bővítette. Visszavonultsága ellenére többször közvetítői szerepet vállalt a vallásháborútól sújtott ország szembenálló hatalmasságai körül. Navarrai Henrik, a későbbi [[IV. Henrik francia király|IV. Henrik]] bizalmi embere volt. Navarre Montaigne kastélyában is töltött néhány napot.

* Több gyermeke még csecsemőkorban meghalt; egyetlen élte meg a felnőttkort.
Több gyermeke még csecsemőkorban meghalt; egyetlen érte meg a felnőttkort.


== Műve ==
== Műve ==

A lap 2011. december 7., 00:05-kori változata

Michel de Montaigne

Michel Eyquem de Montaigne (1533, Périgord – 1592, uo.) ejtsd:[miʃɛl ekɛm də mɔ̃tɛɲ] francia esszéíró, filozófus.

Az újkor kezdetén, a francia vallásháborúk idején a klasszikus humanista görög-latin gondolkodók hatására kezdte írni Essais címmel jegyzeteit, melyeket három kötetre bővítve jelentetett meg (1580-88). Az esszé műfajának megteremtője a világirodalomban.

Élete

Nemességet szerzett gazdag kereskedőcsalád gyermekeként Bordeaux városi tanácstagja majd 1581-ben a város polgármestere lett. Apja halála után irodalmi munkáknak szentelte idejét. Az Esszék első két könyvének megjelenése után hosszabb utazást tett Európában (1580-1581) 14 hónapig Itáliában tartózkodott. Esszéit hazatérve állandóan újjáírta, bővítette. Visszavonultsága ellenére többször közvetítői szerepet vállalt a vallásháborútól sújtott ország szembenálló hatalmasságai körül. Navarrai Henrik, a későbbi IV. Henrik bizalmi embere volt. Navarre Montaigne kastélyában is töltött néhány napot.

Több gyermeke még csecsemőkorban meghalt; egyetlen érte meg a felnőttkort.

Műve

  • Az Esszék egyes darabjai rövidebb, majd főleg a harmadik könyvben hosszabb etikai elmélkedésekből áll. A sértés és megbocsátás, a támadások elviselése, a lelki és testi szenvedélyek-szenvedések, hazugságok és lustaságok, a félelem és a képzelet hatalma – ezek leginkább visszatérő témái. Nem filozófiai általánosságokkal világítja meg tárgyát, hanem történetekkel, anekdotákkal, események elbeszélésével. Az 1588-ban megjelenő utolsó, harmadik könyv Itáliaban tett útján szerzett tapasztalatait tárgyalja.
  • A fejezetek középpontjába egyre inkább ő maga kerül, a külső világ a saját tudatán átszűrve értelmeződik. Barátjának, La Boétie-nek halála, és saját tanácstalansága, betegségei, lelkiállapota lesz írásainak fő tárgya, háttérben mindig a klasszikus, görög-latin kultúrával, és a jelenkor vallásháborúinak fenyegető közelségével. Szemléletmódja, világlátása szkeptikus és sztoicista, ember- és jövőképe borúlátó. Többnyire Vergilius, Seneca, Cicero és Horatius történeteiből, elmélkedéseiből indulva jut el saját gondolatának megfogalmazásáig. Egyik híres gondolata – "Filozofálni nem más, mint megtanulni a halált" (vagy: "halni tanulni")- , az I. könyv 30. fejezetének címe olyan Cicero-passzust gondol tovább, melyben Cicero Socratest idézi.
  • Montaigne a személyesség megteremtője az európai irodalomban: a később gondolataival sokat vitatkozó Blaise Pascal nemcsak elismeri úttörő voltát és jelentőségét, hanem hasonló érzékenységgel és kételyekkel alkot maga is. Jean-Jacques Rousseau gondolkodására is hatott.
  • Az egyik legismertebb francia népszerű-tudományos könyvsorozat címe (Que sais-je – kb. "Tudhatom én?" – vagy "Mit tudom én?…") Montaigne szkepticizmusát kifejező egyik fő kérdésének idézése. André Gide egyik írásában Jézus alapszemléletéhez hasonlítja Montaigne-ét ("Én vagyok az igazság"), de nem vallásos értelemben, hanem az igazság egyedül érvényes, szubjektiv értelmezésére gondolva.
  • Az Esszék első modern helyesírással a Gallimard Kiadó 1962-es Pléiade teljes és szöveghű kiadványával egyidőben jelent meg, melyhez André Gide írt bevezetőt. Azóta az újabb, így a népszerű Folio-sorozatban már mindig modern helyesírással teszik közzé, kivéve természetesen a történeti-szöveghű ediciókat.

Az Esszék magyar kiadásai

  • Montaigne legszebb lapjai – André Gide válogatásában (1941., Bp. Officina Kk., Ford.> Kürti Pál)
  • Esszék (Bp. Bibliotheca Kk., 1957. Válogatta és ford.: Bajcsay András. – Gyergyai Albert bevezető tanulmányával.)
  • A tapasztalásról (Bp., Európa Kk., 1983. Ford.: Réz Ádám)
  • Esszék (1983, Bukarest, Kriterion Kk. Vál. és bev.: Oláh Tibor)
  • Esszéi (1992-95., Pécs, Jelenkor Kiadó. Fordította Csordás Gábor).

Filozófiája

Apja kérésére még ifjúként lefordította franciára Sebondnak a 15. században latinul írt Theológia naturálisát (Természetes teológia). Később visszatér a műhöz, de az apológia már nem a „természetes teológia” ügyének védelme lett, hanem védőbeszéd Sebond mellett. Az ítélet felfüggesztését azért javasolja, mert az érzékek megbízhatatlanok, az ember nem ismerheti ki az emberi észt. Ami az erkölcsi meggyőződéseket illeti, a társadalmi és kulturális beidegződések eleve meghatározzák ítéleteinket. Montaigne is a keresztény fideizmus szószólója, ami nála együtt jár a bigott vallásosság elítélésével. Az emberi megismerő képesség korlátozottsága a hitre való támaszkodás szükségességét vonja maga után és fennálló tekintélyek elfogadását is kézenfekvővé teszi.

Ami manapság kedvelt szerzővé teszi, lemondása a mély bölcsességről. Első lépésben visszavonul a természet vagy a természetfölötti tárgyak (fizika és metafizika) vizsgálatától. Korlátozott megismerésének tárgya a megismerést hordozó személye. A világtól való pragmatikus lemondást azonban nem követi az én belső szerkezetének rendszeres feltárása. Az én is a világhoz tartozik, de megvannak a saját természeti törvényei, melynek működésének tudományos feltárásáról le kell mondani.

Az eddig mondottakból is fakad, hogy az Esszék bonyolult szerkezetű filozófiai és szépírói alkotás egyszerre. A mű másik jelentős gondolatmenete a szabadság fogalmára összpontosít. A montaigne-i szabadság részben keresztényi, részben sztoikus, de mindenképp etikai értelmű. Ellentéte a szolgaság, de nem bármiféle indíttatástól való mentesség, hanem egy sajátos indíttatáshoz való felbonthatatlan kötődés értelmében. A mentesség a kötetlenség értelmében vett szabadság is fontos szerepet játszik filozófiájában. A szabadságnak két formája létezik, a nemzeti sajátságok és a vallásfelekezetek közti választás. Montaigne megveti a beteges ragaszkodást a részleges hagyományokhoz, amennyiben az a más nemzetnek hagyományainak lenézésével jár együtt. A lelkiismereti szabadság kérdése ennél összetettebb. Montaigne a kényszernek semmiképp sem híve, természetes józanság indítja elsősorban arra, hogy egy meghatározott vallást válasszon. A vallásszabadságnak megvan az a negatív oldala, ő ugyanis a vallásszabadságot abbeli reményében szorgalmazza, hogy növelni fogja a széthúzást és a pártoskodást. Megakadályozván azt, hogy a nép összefogjon és erőre kapjon az ellene vívott küzdelemben. A vallások politikai szempontú elemzése semmiképp sem torkollik egyértelműen az „egy állam- egy vallás” dogma állításába. A vallásszabadság engedélyezése megkönnyíti az állam irányítását, mert megpuhítja és elernyeszti az ellenkező táborok képviselőit.

Szakirodalom

  • Francis Jeanson: Montaigne par lui-même (Paris, 1951.)
  • Az Europe folyóirat Montaigne különszáma (Paris, 1972. 1-2.)
  • Boros Gábor: Filozófia, Akadémiai Kiadó, (Budapest 2007.)

Babits Mihály, Szerb Antal, majd Gyergyai Albert több jelentős tanulmányban foglalkozott Montaigne esszéivel. Csordás Gábor teljes fordítása után termékeny vita bontakozott ki róla a Holmi c. folyóiratban.