„Semmeringi vasút” változatai közötti eltérés

	Semmeringi vasút
	Világörökség
	Adatok
Ország	Ausztria
Világörökség-azonosító	785
Típus	Kulturális helyszín
Kritériumok	II, IV
Felvétel éve	1998
	Elhelyezkedése
	Semmeringi vasút Pozíció Ausztria térképén
	é. sz. 47° 38′ 33″, k. h. 15° 49′ 25″Koordináták: é. sz. 47° 38′ 33″, k. h. 15° 49′ 25″
	A Wikimédia Commons tartalmaz Semmeringi vasút témájú médiaállományokat.

Laptörténet interaktív böngészése

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2011. november 5., 15:37-kori változata

A semmeringi vasút (ejtsd: szemmeringi, németül Semmeringbahn) Ausztriában, Felső-Ausztria és Stájerország tartományok határán található, Gloggnitz és Mürzzuschlag között. A vasútvonal kétvágányú, 15 kV 16,7 Hz-cel villamosított, szerves része az osztrák Déli Vasútnak. A Semmering-hágó térségében halad, igen nehéz terepviszonyok és jelentős szintkülönbségek legyőzésével. A hegyvidék domborzati nehézségei miatt ez a szakasz csak később kötötte össze a már működő két vasútszakaszt, ezzel fontos személy- és áruszállítási lehetőséget teremtett a Bécsi-medence és az ország déli területei, illetve Trieszt adriai kikötő között. Ez volt Európában az első hegyi vasút. 1848 és 1854 között épült 1998-tól a kulturális világörökségi helyszínek közé tartozik.

A vasút tervezése és építése

Fájl:SBA002 KT080814.jpg

Egy viadukt

A vasút tervezője, Carl Ritter von Ghega az akkori legújabb technológiákat használta. 1841-ben kapta a megbízást, 1842-ben Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba utazott, hogy előtanulmányokat folytasson a munkához. Három különböző tervet készített:

a Schottwien-völgytől délre, a jelenlegi S6-os semmeringi gyorsforgalmi út nyomvonalán,
egy meredek hágót, ahol a maximális meredekség 36‰ volt, és végül
a megépült változatot.

A semmeringi vasút teljes hossza 41 km, közben a szintkülönbség 460 méter. A vasút 14 alagúton, 16 viadukton, több mint 100 kőhídon és 11 vashídon halad át. A leghosszabb alagút 1431 méteres, a viaduktok között vannak kétszintesek is. A teljes hosszúság 60%-ában a lejtő meredeksége 20-25‰. A pálya építésekor a támfalakat, kiszolgáló épületeket és állomásokat gyakran az alagútépítésnél keletkezett hulladékanyagból építették.

Gondot okozott, hogy az építés idején a távolságokat nem lehetett kellő pontossággal lemérni a tervezéshez, ezért új eszközöket és módszereket kellett kifejleszteni. A távolság megtételéhez új típusú mozdonyok gyártására volt szükség, ami lökést adott a vasúti közlekedés fejlődésének. Az alagutak és viaduktok építésénél 20 000 ember dolgozott hat éven át, ami műszaki és munkaszervezési szempontból is nagy teljesítményt jelentett. A dolgozók kb. egyharmada nő volt. Az építkezés során 89-en haltak meg munkabalesetben és több százan különböző betegségekben, például kolerában.

Az építkezést 1854-ben fejezték be, de az első mozdony már 1853. október 23-án megtette a Mürzzuschlag – Payerbach távolságot. Kevéssel ezután a vasút teljes hossza járható volt. 1854. május 16-án I. Ferenc József császár együtt utazott a vasútvonalon a tervezővel. 1854. július 17-én adták át a teljes vonalat. Mivel azonban ez csak egy része volt a teljes déli vasútvonalnak, ünnepélyes megnyitóra nem került sor. Eleinte csak személyforgalmat bonyolítottak rajta keresztül, de 1868-tól kezdve már az áruforgalomnak is megnyitották. 1956 és 1959 között a vasútvonalat villamosították. Míg 1860-ban a menetidő 2 óra 4 perc volt, ez 1938-ban 1 órára, 1990-re 42 percre rövidült.

A semmeringi vasutat már az építésekor tájépítészetnek tekintették, vagyis arra törekedtek, hogy a technológia harmonikusan illeszkedjen a természethez. A vasút megnyitotta az utat a semmeringi turizmushoz; számos szálloda és panzió épült abban a korszakban. A 20. század első harmadában a régió már a téli sportokról volt ismert.