„Kiegészítő színpárok” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a színtelítettség hatása komplementer színkeverésnél |
ritkábban használatos anaglif szemüveg |
||
36. sor: | 36. sor: | ||
A színes nyomtatásnál a szubtraktív színkeverést előidéző festékeket használnak, ezek az alapszinek komplementerei: zöldeskék, sárga és bíbor: CYMK (a K a kulcsszín, a fekete) |
A színes nyomtatásnál a szubtraktív színkeverést előidéző festékeket használnak, ezek az alapszinek komplementerei: zöldeskék, sárga és bíbor: CYMK (a K a kulcsszín, a fekete) |
||
[[Image:Farbfilterbrille Rot Blau.png|thumb|right|150px|Zeiss 3D szemüveg, amelynek színei eltérnek a szokásostól]] |
|||
A térhatású mozgófilm (az anaglif technika) kezdetben komplementer vörös és zöldeskék színszűrőt használt a jobb és bal szem számára vetített kép elkülönítésére. Ennek eredményeként a néző fekete-fehérként érzékeli a vetített filmet. Kidolgoztak ezen kívül zöld–bíbor és kék–sárga komplementer technikát is. |
A térhatású mozgófilm (az anaglif technika) kezdetben komplementer vörös és zöldeskék színszűrőt használt a jobb és bal szem számára vetített kép elkülönítésére. Ennek eredményeként a néző fekete-fehérként érzékeli a vetített filmet. Kidolgoztak ezen kívül zöld–bíbor és kék–sárga komplementer technikát is. |
A lap 2011. október 26., 14:34-kori változata
|
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Kiegészítő színekneknek (komplementer színeknek) nevezzük azokat a színingereket, amelyek additív, vagy szubtraktív keverése akromatikus (színtelen) érzékletet hoz létre.
Általános értelemzése
Nincs előírás a színinger spektrális tulajdonságaira. Monokromatikus, vagy viszonylag széles spektrumban sugárzott színes fényingerek keverése egyaránt létrehozhatja a jelenséget. A színinger metrikában precízebb megfogalmazáshoz jutunk, ha monokromatikus színingereket keverünk. A szabványos CIE alapszíningerek monokromatikusak. A 435,8 nm kék és az 546,1 nm zöld a higany egy-egy gerjesztési sugárzásából származik. A 700 nm vörös alapszíningert csak hullámhosszával definiálták. E három alapszíninger keverése fehéret ad eredményül, tehát komplementer hármast alkotnak. Ennek magyarázata, hogy a monokromatikus sugárzás maximálisan telített színű. A festékek véges színtelítettségűek, ezért nem állítható elő belőlük ideális komplementer színinger-együttes (additív színkeverésnél például nem fehér, hanem szürke jön létre).
Spektrálisan egyenlőtlen eloszlású színingerek keverése metamériát eredményez. Ezeket a különböző megfigyelők (például színtévesztők) különbözőnek érzékelik; tehát egyesek színtelennek, mások elszíneződöttnek látják ugyanazt a felületet.
Fizikai tulajdonságok
Színingerek additív keverése azok eredeti világosságánál világosabb fényérzékletet hoz létre, így létrehozhat fehéret is. Szubtraktív színingerek keverése azok eredeti világosságánál kisebb fényérzékletet kelt, szélsőséges esetben feketét (azaz, a fény hiányát).
A komplementer színek fogalmát a színes fényekre vonatkoztatjuk. Ez származhat fényforrásból, de származhat valamely felület való reflexiójából.
A színelméletben értelmezett színtereket általában úgy fogalmazzák meg, hogy a színtér átellenes színei egyben komplementerei is legyenek egymásnak. Megfelel ennek a feltételnek a CIE színháromszög is.
Ellentétes színek rendszere
Az ellentétes színek rendszerének első leírása Forsiustól származik (1611), amelyet Ewald Hering írt le tudományos igénnyel (1874)[1], majd Anders Hård vezetésével fejlesztették színminta atlasszá 1920-tól kezdődően [2] Az Opponent Colour System jelenlegi legfontosabb leírása a svéd tudományos akadémia által kifejlesztett Natural Colour System (NCS)[3]
Értelmezése a színkörben
Általános értelmezés szerint színpárok, amelyek a hatosztatú vagy tizenkét osztatú (vagy akár folytonos) színkörben egymással szemben helyezkednek el. Additív színkeverésben szürkét eredményeznek.
A vörös és zöld keveréke a közhiedelem szerint komplementerei egymásnak, keverésük valójában barnát eredményez. Ennek magyarázata, hogy a magyar nyelvben nincs egyértelmű megfelelője az angol cyan szín-névnek (amely valójában zöldeskék). A három dimenziós anaglif technikában vetített vörös–zöld képet az emberi érzékelés fekete–fehérként érzékeli, ám általános világítási környezetbe helyezve észrevehető, hogy a keverékszín barna.
Technikai jelentősége
A színes televízió csak úgy állíthat elő fehér színű részleteket a képernyőn, ha a képcső világító pontjainak anyaga (ú.n. foszforok) additív komplementer hármast alkotnak. Éppígy: a fehér világító diódák (LED) egyes típusai a tok belsejében a három alapszínt (RGB) sugárzó együttesből állnak.
Az RGB komponensek megfelelő megválasztásával beállítható a sugárzott fény színhőmérséklete. A legtöbb világító dióda 6500 K színhőmérsékletű fényt sugároz.
A színes nyomtatásnál a szubtraktív színkeverést előidéző festékeket használnak, ezek az alapszinek komplementerei: zöldeskék, sárga és bíbor: CYMK (a K a kulcsszín, a fekete)
A térhatású mozgófilm (az anaglif technika) kezdetben komplementer vörös és zöldeskék színszűrőt használt a jobb és bal szem számára vetített kép elkülönítésére. Ennek eredményeként a néző fekete-fehérként érzékeli a vetített filmet. Kidolgoztak ezen kívül zöld–bíbor és kék–sárga komplementer technikát is.
A háromrétegű színes film negatív–pozitív eljárásánál a közbenső kópia (a negatív) valamennyi színnek a komplementerét tartalmazza.
Esztétikai értelmezése
A kiegészítő színek használata fontos szempont az esztétikailag kellemes művészi alkotás létrehozása során.[4] A színkontraszt lehet világossági, telítettségi, méret, komplementer, szimultán és szekvenciális, színezeti és hideg–meleg színkontraszt. A komplementer kontraszt a legfontosabb színkontrasztok egyike, esztétikai hatását már évezredek óta kihasználják. A színkontraszt lehet komplementer pár, komplementer hármas (triád), négyes (tetrád) a festészetben, az építészetben, és újabban a belsőépítészet gyakorlatában.
Források
- Johann Wolfgang Goethe: Theory of Colours, translated Charles Lock Eastlake, Cambridge, MA: MIT Press, 1982. ISBN 0-262-57021-1
- Goethe, Johann Wolfgang. zur Farbenlehre. Tübingen: Cotta Verlagsbuchhandlung (1810) On-line elérés
- Goethe, Johann Wolfgang. Színtan – Művészet és elmélet. Budapest: Corvina Kiadó (1983, ISBN 963-1312909)
- Brass, Arnold. Untersuchungen über das Licht und die Farben. Osterwieck-Harz Verlag (1906) On-line változat
- Itten, Johannes. A színek művészete. Göncöl Kiadó Kft. (2002, ISBN 978-9639183582)
- Itten, Johannes. Kunst der Farbe. Ravensburg: Otto Mayer Verlag (1961) első kiadás
- Itten, Johannes. Kunst der Farbe. Freiburg: Urania Verlag (2003, ISBN 3-3320-1470-6) legfrissebb kiadás
- Nemcsics, Antal. Színtan. Budapest: Tankönyvkiadó (1977)
- Nemcsics, Antal. Színdinamika. Színes környezet tervezése. Akadémiai Kiadó (1990)
- ↑ Hering Ewald, 1964. Outlines of a Theory of the Light Sense. Harvard University Press, Cambridge, Mass.
- ↑ Background - NCSColour. ncscolour.com, 2011. (Hozzáférés: 2011. október 26.)
- ↑ Bergström, Berit. Colour Choices - A Pracitioner's Guide to Colour Scheming and Design. The Scandinavian Colour Institute AB (2008)Az NCS tankönyv
- ↑ Johannes Itten's Color Contrasts. worqx.com, 2009. (Hozzáférés: 2011. október 26.) A színkontraszt szemléltetése