Természetes erdőfelújítás

Természetes erdőfelújítás

A természetes erdőfelújítás az erdőművelés erdősítési tevékenysége közé tartozik, melynek során új erdőket létesítenek. Az erdősítésnek másik módja az erdőfelújítás mellett az erdőtelepítés. Ebben az esetben olyan helyen hoznak létre erdőt, ahol az előtt nem volt.

Az erdők felújításának két módja van: a természetes, és a mesterséges. Az előbbi során az új, fiatal faállomány az anyaállomány magjairól vagy sarjairól keletkezik. A magról történő felújítást generatív, a sarjjal való felújítást pedig vegetatív felújításnak nevezik. Mesterséges felújításkor a faállomány letermelése után a területen teljes, vagy részleges talajelőkészítés után csemetével vagy maggal, esetleg valamilyen dugvánnyal történik az ültetés.

A generatív természetes erdőfelújítás

Ezzel az eljárással genetikailag új egyedek születnek. Magyarországon alkalmazásának lehetősége még napjainkban is korlátozott. A hazai erdőkben évente kb. 15-20 ezer hektár első kivitelű erdőfelújítás tizede történik magról. Magról a legjobban felújítható fajok nálunk a bükk, a kocsánytalan tölgy és a cser, de mindegyik fafaj felújítható magról (kivéve nemesnyarak).

A generatív természetes erdőfelújítás feltételei

Ahhoz, hogy az anyaállomány magjával fel lehessen újítani egy erdőt alapvetően három feltételnek kell teljesülnie:

• elegendő mennyiségű magot termő faállományra
• a magok kicsírázására
• az újulat megmaradására.

A természetben ezek a folyamatok emberi beavatkozás nélkül is megtörténnek (felújulás), de ahhoz hogy elérjék a kívánt faállomány szerkezetet, illetve meggyorsítsák az erdő fejlődést, szükség van tudatos és szakszerű erdészeti tevékenységre.

A generatív természetes erdőfelújítás eljárásai

Az erdő felújítása véghasználati fakitermeléssel történik. A magról történő természetes felújítás véghasználati fakitermelési eszköze a felújítóvágás. Ez olyan véghasználati eljárást jelent, melynek során az anyaállományt saját természetes újulatának megjelenése után termelik ki. De felújítóvágásnak nevezik az ún. vegyes felújítást, amikor az idős állományt mesterséges alátelepítés után vágják le. Ennek oka lehet, hogy nem termett elegendő mennyiségű mag, ezért máshonnan származó magot szórtak a fák alá, vagy csemetéket ültettek.

A felújítóvágás jellege szerint lehet taroló és bontó. A taroló felújítóvágás során az erdőrészlet állományát az újulat fölött vagy egyszerre (felújítás tarvágással) vagy több területrészre bontva, több ütemben vágják le (tarvágásos felújítóvágás). A bontó felújítóvágásos eljárásoknál a végvágást (az idős állomány teljes eltávolítását) egy vagy több bontóvágás előzi meg.

Természetes felújítás tarvágással

Ennél az eljárásnál az újulat feletti állományt egyszerre távolítják el. Csak nagyon ritkán alkalmazzák rendkívül bőséges megtermés után. A bő magtermésű ősz utáni télen (vagy egy és múlva) vágják le az állományt. Fényigényes fafajok (cser, kocsányos tölgy) és esetleg bükk esetében alkalmazható.

Tarvágásos felújítás

Ekkor az erdőt több, egyenlő nagyságú és azonos alakú területrészletre oszják, és az egyes részeket más időpontokban termelik le. Alapvetően kétféle módja van az érintett terület alakja szerint:

• sávos
• lékes.

Ha a vágások vonalból indulnak ki, azt sávosnak nevezzük. A sávok szélessége 20-40 méter. A magok egy része a letermelt, a másik része pedig a szomszédos, még lábon álló fáktól származik. Kétféle sávos eljárás ismert: az ún. ugrósávos valamint a kulisszás. Az előbbi felújítóvágás esetében minden második sávot, az utóbbinál pedig a levágott sávok között több sávot hagy érintetlenül.

Ha a vágások pontból indulnak ki, az a lékes felújítóvágás. Ekkor 20-40 méter oldalszélességű négyzetekre osztják az erdőrészletet, vagy egymástól azonos távolságban ugyanilyen átmérőjű köröket jelölnek ki. A négyzetek esetében először minden második, harmadik stb. lék fáit vágják le, majd a következő években a többi lék fái következnek. Köröknél pedig az első vágás után gyűrűkben haladnak, míg a területek össze nem érnek.

Fokozatos felújítóvágás

Ha a felújítóvágás időtartama rövidebb, mint a vágáskor egyharmada (ez magas vágáskor esetén kb. 30 év), akkor fokozatos felújítóvágásról beszélünk. A végvágást megelőző bontóvágás lehet egyenletes (szálankénti) vagy egyenlőtlen (pontból, vonalból kiinduló) vagy ezek lehetséges kombinációi. Csaknem mindegyik eljárás a tarvágásos felújítóvágásokból alakult ki, úgy, hogy a kijelölt területrészek állományát nem egyszerre, hanem fokozatosan termelték ki.

Ernyős fokozatos felújítóvágás

Az eljárást Németországban dolgozták ki. Lényege, hogy a faállományt 3-12 év alatt, 2-4 ütemben egyenletesen bontva vágják le, miközben az felújúl. Alkalmazhatóságának feltétele az egyszerre jelentkező bő magtermés. Klasszikus esetben négyféle belevágást tartalmaz: előkészítő vágás, vetővágás, felszabadító vágás és végvágás.

Csoportos felújítóvágás

Ezt a módszert a lékes-gyűrűs tarvágásos felújítóvágásból fejlesztették ki. Lényege, hogy a megjelent újulatfoltok felett 20-30 méter átmérőjű körökben bontanak, úgy hogy a bontás erélye a középponttól kifelé fokozatosan csökken. A bontásokat több évenként visszatérve gyűrű alakban addig folytatják, míg az összes idős fát ki nem termelik. Az anyaállomány eltűnése után az újulatcsoportok egymással alapjuknál érintkező kúpszerű alakzatot vesznek fel. Ezt az eljárást több, egymást követő szórványos magtermésre alapozzák, és mindig újulatra bontanak. Csak árnytűrő fafajoknál alkalmazható (Magyarországon bükkösökben). Időtartama 10-30 év.

Források

Koloszár József: Erdőneveléstan, Kézirat, Sopron, (2002)

Koloszár József: Erdőismerettan, Kézirat, Sopron, (2004)

Külső hivatkozások

Pilisi Parkerdő Zrt.