„Nicholas D’Agosto” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
MystBot (vitalap | szerkesztései)
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: ja:ニコラス・ダゴスト
a A vége felé két szó (élő botmunka BinBot nevében és engedélyével, amíg ő a karakterkódolással küszködik)
23. sor: 23. sor:
Első jelentős szerepét [[1999]]-es Gimiboszi című vígjátékban kapta, ahol Larry Fouch-t az iskolai etikai bizottság elnökét alakította. A filmet az [[Oscar-díj]]as [[Alexander Payne]] írta és rendezte, aki korábban maga is a Creighton diákja volt. D’Agosto ekkor már tudta, hogy a színészettel fog foglalkozni, de előtte még tovább akarta vinni tanulmányait.
Első jelentős szerepét [[1999]]-es Gimiboszi című vígjátékban kapta, ahol Larry Fouch-t az iskolai etikai bizottság elnökét alakította. A filmet az [[Oscar-díj]]as [[Alexander Payne]] írta és rendezte, aki korábban maga is a Creighton diákja volt. D’Agosto ekkor már tudta, hogy a színészettel fog foglalkozni, de előtte még tovább akarta vinni tanulmányait.


Jelentkezett a milwaukee-i székhelyű Marquette Egyetemre, ahol történelmet és színjátszást tanult. Eközben számos darabban lépett fel és részt vett az avantgárd ''Theater X'' színtársulat megalakításában. Az egyetemi tanulmányai végefelé úgy döntött, hogy egy szemesztert [[Dominikai Köztársaság]]ban végez el a szegénység és a faji problémák tanulmányozásával.<ref name="moviefone">[http://movies.aol.com/celebrity/nicholas-dagosto/502322/biography Nicholas D’Agosto Biography], Moviefone, AOL (Elérés: 2007. augusztus 12.)</ref> Miután [[2002]]-ben cum laude diplomát szerzett a Marquette Egyetemen, [[Los Angeles]]be költözött, hogy színészi karrierjét folytassa.
Jelentkezett a milwaukee-i székhelyű Marquette Egyetemre, ahol történelmet és színjátszást tanult. Eközben számos darabban lépett fel és részt vett az avantgárd ''Theater X'' színtársulat megalakításában. Az egyetemi tanulmányai vége felé úgy döntött, hogy egy szemesztert [[Dominikai Köztársaság]]ban végez el a szegénység és a faji problémák tanulmányozásával.<ref name="moviefone">[http://movies.aol.com/celebrity/nicholas-dagosto/502322/biography Nicholas D’Agosto Biography], Moviefone, AOL (Elérés: 2007. augusztus 12.)</ref> Miután [[2002]]-ben cum laude diplomát szerzett a Marquette Egyetemen, [[Los Angeles]]be költözött, hogy színészi karrierjét folytassa.


Az ezt követő években vendégszerepeket kapott a televíziózás legjelentősebb drámasorozataiban, többek között a [[Vészhelyzet]]ben, a [[Sírhant művek]]ben, a [[Döglött akták]]ban, a [[Doktor House]]-ban, az [[Odaát]]ban, a [[Nyomtalanul]]ban, valamint a vígjátéksorozatban, a The Office-ban. Emellett kisebb függetlenfilmekben is szerepelt, valamint ő a [[2007]]-es ''Rocket Science'' című film egyik főszereplője.<ref name="moviefone" />
Az ezt követő években vendégszerepeket kapott a televíziózás legjelentősebb drámasorozataiban, többek között a [[Vészhelyzet]]ben, a [[Sírhant művek]]ben, a [[Döglött akták]]ban, a [[Doktor House]]-ban, az [[Odaát]]ban, a [[Nyomtalanul]]ban, valamint a vígjátéksorozatban, a The Office-ban. Emellett kisebb függetlenfilmekben is szerepelt, valamint ő a [[2007]]-es ''Rocket Science'' című film egyik főszereplője.<ref name="moviefone" />

A lap 2011. október 19., 09:18-kori változata

Nicholas D’Agosto
Született1980. április 17. (44 éves)
Omaha
Állampolgárságaamerikai
Nemzetisége amerikai
Foglalkozásaszínész
IskoláiMarquette University

A Wikimédia Commons tartalmaz Nicholas D’Agosto témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Nicholas D’Agosto (1980. április 17. – ), egy amerikai színész, aki a nebraskai Omahában született az Egyesült Államokban. A család öt gyermeke közül ő a középső, két bátyja és két húga van. D’Agosto az omahai Creighton Előkészítő Iskola tanulója volt, amit 1998-ban végzett el.

Első jelentős szerepét 1999-es Gimiboszi című vígjátékban kapta, ahol Larry Fouch-t az iskolai etikai bizottság elnökét alakította. A filmet az Oscar-díjas Alexander Payne írta és rendezte, aki korábban maga is a Creighton diákja volt. D’Agosto ekkor már tudta, hogy a színészettel fog foglalkozni, de előtte még tovább akarta vinni tanulmányait.

Jelentkezett a milwaukee-i székhelyű Marquette Egyetemre, ahol történelmet és színjátszást tanult. Eközben számos darabban lépett fel és részt vett az avantgárd Theater X színtársulat megalakításában. Az egyetemi tanulmányai vége felé úgy döntött, hogy egy szemesztert Dominikai Köztársaságban végez el a szegénység és a faji problémák tanulmányozásával.[1] Miután 2002-ben cum laude diplomát szerzett a Marquette Egyetemen, Los Angelesbe költözött, hogy színészi karrierjét folytassa.

Az ezt követő években vendégszerepeket kapott a televíziózás legjelentősebb drámasorozataiban, többek között a Vészhelyzetben, a Sírhant művekben, a Döglött aktákban, a Doktor House-ban, az Odaátban, a Nyomtalanulban, valamint a vígjátéksorozatban, a The Office-ban. Emellett kisebb függetlenfilmekben is szerepelt, valamint ő a 2007-es Rocket Science című film egyik főszereplője.[1]

2007-ben bejelentették, hogy visszatérő szerepet kapott a Hősök című televíziós sorozat második évadjában, amelyben Westet, a sebezhetetlen Claire Bennet (Hayden Panettiere) barátját fogja alakítani, aki maga is rendelkezik különleges képességgel.[1][2] 2009-ben megkapta a főszerepet Eric Christian Olsen oldalán a Pomponsrácok című filmben.

Források

  1. a b c Nicholas D’Agosto Biography, Moviefone, AOL (Elérés: 2007. augusztus 12.)
  2. Meet Claire's "Super" New Boyfriend, Anthony Layser, TVGuide, 2007. június 18. (Elérés: 2007. augusztus 12.)

Külső hivatkozások

  • Film Film-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap