„Sztrájk” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

Sorban

A lap 2011. július 27., 16:05-kori változata

A sztrájk több, munkaviszonyban álló munkavállaló által közösen végrehajtott munkabeszüntetés, vagy annak nyomás gyakorlása céljából kilátásba helyezése, nyilvánvalóan az elégedetlenség kifejezésének a világ minden pontján, foglalkozásoktól függetlenül ősidők óta alkalmazott eszköze, gazdasági és szociális jogaik érdekében.

Jogszerűség

Fontos, hogy a sztrájk alatt a munkaviszony szünetel, tehát a dolgozónak nem kell munkát végeznie, a munkaadó pedig erre az időtartamra értelemszerűen nem fizet számára bért. A két félnek a sztrájk során is együtt kell működnie. Mivel a sztrájkban való részvétel (vagy akár annak szervezése) jogszerű, ezért a munkavállaló ilyenkor a munkaviszonyból eredő kötelezettségét nem sérti meg, tehát utólag vele szemben emiatt semmiféle intézkedésre nem kerülhet sor. Másfelől azt is figyelembe kell venni, hogy azokat a dolgozókat, akik nem vesznek részt a munkabeszüntetésben, a munkavállaló kötelezheti a sztrájkolók munkaköréhez tartozó feladatok ellátására, illetve rendkívüli munkavégzést is elrendelhet a részükre.

A sztrájkhoz fűződő jogokról a Munka Törvénykönyve is rendelkezik.^[1] Kimondja például, hogy sztrájk kezdeményezhető, ha a felek között a vitatott kérdést érintő egyeztető eljárás hét napon belül nem vezetett eredményre, vagy az egyeztető eljárás a sztrájkot kezdeményező félnek fel nem róható okok miatt nem jött létre. Az egyeztetés alatt is sor kerülhet munkabeszüntetésre, ám csak egyszeri alkalommal, kétórás időtartamra.

Korlátai

A törvény szerint nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Az államigazgatásban dolgozók esetében pedig a kormány és a szakszervezetek megállapodásában rögzített egyes szabályok mellett kerülhet sor munkabeszüntetésre. A közlekedési, távközlési dolgozók, valamint az áram, víz, gázszolgáltatók esetében akkor kerülhet sor munkabeszüntetésre, ha a lakosság számára az elégséges szolgáltatást még a sztrájk közben is tudják biztosítani. (Sajnos nem tér ki az elégséges szolgáltatás részletesebb kifejtésére, és elmaradása esetén annak szankcionálására sem.)

„	bár a sztrájktörvény módosításához 2/3-ados többség szükséges, nem lapíthatnak tovább a politikai szereplők, olyan módosításra volna szükség, amely továbbra is tiszteletben tartja a sztrájkolók jogát, de védi a vétlen lakosságot és a munkavállalókat	”
– Dávid Ferenc a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára

Sztrájk akkor sem indítható, ha érvényes kollektív szerződés megváltoztatására irányul, ha a munkabeszüntetés veszélyeztetné az életet, a testi épséget vagy a környezetet, elemi kár elhárítását gátolná, és természetesen jogellenes az Alkotmányba ütköző cél érdekében indított sztrájk is.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) nem ismeri el a sztrájkjogot politikai érdekek érvényesítésére.

Egyes országokban a sztrájk általában tilos, más országokban csak bizonyos foglalkozások űzőit (például katonákat, rendőröket, tűzoltókat) tiltanak el a sztrájktól.

Története

Az első ismert sztrájk az ókori Egyiptomban történt, III. Ramszesz fáraó idején. Magyarországon először a besztercebányai ötvösmunkások sztrájkoltak 1525-ben, őket a kolozsvári ötvöscéh legényei követték 1573-ban és 1576-ban.

Az ókori ipari műhelyekben, majd a középkorban is előfordultak munkabeszüntetések a céhes ipar s még inkább a manufaktúrák keretében, a sztrájkok igazi jelentősége a kapitalizmus korában, a gyárak megjelenése, a nagyüzemi proletariátus kialakulása után , a 18. század végén és a 19. század elején bontakozott ki. Kezdetben a munkások ösztönös tiltakozásának eszköze volt a kizsákmányolás növelése ellen, később a szakszervezetek irányításával céltudatosan és szervezetten zajlott le. Eleinte csak egy üzemen, majd egy városon belül egy-egy meghatározott iparágra terjedt ki és többnyire gazdasági jellegű volt. Az 1830 - 1840-es években a legfejlettebb tőkésállamban, Nagy Britanniában jelentkeztek először a választójog megadásáért vívott politikai sztrájkok a chartista mozgalom keretében, amelyek aztán minden fejlettebb államban tért hódítottak. A szociáldemokrata, illetve a szocialista pártok a 19. század végén és és a 20. század elején több államban szerveztek politikai sztrájkot. Miután az általános sztrájknak mint a fegyveres felkelés előkészületének szerepe az 1905 - 1907-es orosz polgári demokratikus forradalom során kibontakozott, a jobboldali szociáldemokrata igyekezett visszatartani a proletariátust az általános sztrájktól. Oroszországban az I. világháború idején, az 1916-os és az 1917 eleji nagy sztrájkok a tömegek háborúellenességét és forradalmi hangulatát juttatták kifejezésre. 1917 nyarán egymást követő hatalmas sztrájkok a bolsevikok politikáját támogatták az Ideiglenes Kormány ellen. Az Októberi Szocialista Forradalom hatására világméretekben a legnagyobb sztrájkhullám bontakozott ki. Ezek közül a legjelentősebbek voltak az 1918. januárjában Ausztriában és Magyarországon, 1918. novemberében Németországban 1919 elején Olaszországban lezajlott általános sztrájkok és az általános vasutas sztrájk 1920-ban Franciaországban. A két világháború közötti időszakban, amikor a sztrájkok szervezésében és vezetésében már jelentős szerepük volt az Októberi Szocialista Forradalom után alakult új típusú forradalmi munkáspártoknak, legnagyobb szabásúak az 1926-os angol általános, az 1925 - 1926-os hongkongi, az 1934-es franciaországi sztrájkok voltak. Jóllehet a fasiszta államok korlátozták vagy megszüntették a munkások jogát, egyes a fasiszták megszállása alatt álló államokban - mint pl. Hollandiában - nagyméretű hitleristaellenes tömegsztrájkok zajlottak le. A II. világháború után széles körű sztrájkmozgalom bontakozott ki a vezető imperialista országokban, az USA-ban (acélipari sztrájkok) és Nagy-Britanniában is. Belgiumban és Olaszországban országos méretű tömegsztrájkok zajlottak le, rendkívül jelentős volt a több milliós tömegeket megmozgató japán politikai általános sztrájk 1960-ban, valamint 1962-ben a francia általános sztrájk, amely a fasizmus erőinek megfékezésére irányult. Jelentős sztrájkok zajlottak le 1962-ben Spanyolországban, Portugáliában és Brazíliában is.

Magyarország

Magyarországon is már a feudalizmus idején került sor munkabeszüntetésekre a bérmunkásként dolgozó bányászok és céhlegények körében. (ilyen volt az 1525 - 1526-os besztercebányai bányászok, később 1848. áprilisában a pesti céhlegények sztrájkja.) A szabadságharc leverését követő abszolutizmus idején, majd a kiegyezés (1867)után a bányászok főleg a kisiparban dolgozó segédek és kisebb tőkésüzemek munkásainak sztrájkjaira került mind gyakrabban sor. (1861: nyomdászok, 1863: Drasche téglagyár, 1868: vasútépítő munkások stb.) Az Első Magyar Gépgyárban 1870-ben 10 órás munkaidőért indított sztrájkot a tőkések gyermekmunkásokkal törték le. Az 1871. tavaszi és nyári sztrájkmozgalom jóformán minden szakma segédeire kiterjedt a céhek eltörlésére irányuló főköveteléssel. A gyári munkások (malom, vagon-, fegyvergyár) a letartóztatott vezetők szabadon bocsátásáért léptek sztrájkba. Ezek a sztrájkok még spontán jellegű, elszigetelt megmozdulások voltak, 1871-ben már a kialakuló munkásosztály szolidaritása is megnyilvánult. A tőkések és az állami szervek kezdettől fogva igyekeztek gátolni a sztrájkmozgalom kibontakozását. A céheket eltörlő 1972. évi ipartörvény jogellenesnek mondta a közös munkabeszüntetés céljából történt összebeszéléseket. Az 1884. évi ipartörvény pedig büntetendő cselekménynek minősítette. Ez a rendelkezés (1922-ben megerősítve) a felszabadulásig érvényben volt. 1880-ban megtiltották a sztrájkolók segélyezését, a sztrájkalap létesítését is. A burzsoá földesúri büntetőtörvényköny a közhivatalnokok sztrájkjait a hivatali kötelesség megtagadása címén büntette. Az 1880-as évek sztrájkmozgalmait a pécsi bányászok sztrájkja indította meg (1882), 1889-ben a hadfelszerelési gyárak munkásainak sztrájkjával zárultak. 1890-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a megerősödő szakszervezeti mozgalom segítségével a sztrájkok szervezettebbé váltak. Ebben az időben újból és újból fellobbant a mezőgazdasági munkások sztrájk mozgalma. Megtorlásul és megelőzés céljából az 1898-ban hozott törvény kimondta, hogy karhatalommal kell a munkát megszüntető munkavállalót visszavinni a birtokoshoz. Az imperializmus magyarországi viszonyai között a sztrájkmozgalom a forradalmi hullámok idején érte el csúcspontját és egyre gyakrabban és határozottabban öltött politikai jelleget. (1915, 1907, 1912). A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására kibontakozott sztrájkhullám két nagy általános politikai tömegsztrájkra vezetett 1918. januárjában és júniusában. Általános sztrájk jelezte 1918. október 31-én a magyarországi polgári demokratikus forradalmat győzelemre vivő munkásosztály erejét is. 1919. március 20-án a nyomdászok sztrájkokkal követelték többek között a letartóztatott kommunista vezetők szabadon bocsátást. A Tanácsköztársaság bukása után a Horthy rendszer terrorintézkedésekkel, törvényhozás útján, a fontosabb vállalatok (főleg a szénbányák) katonai igazgatás alá helyezésével igyekezett elejét venni a sztrájkoknak, illetve - a követelések teljesítése nélkül vagy minimális teljesítésükkel - mielőbb beszüntetni azokat. Mindennek ellenére már 1919. szeptember 6-án sztrájkba léptek a tatabányai vidék bányászai, és csak fegyveres harcban (amelynek 7 bányász esett áldozatul) tudták a csendőrök a bányába kényszeríteni őket. 1920-ban 15 bányatelepen 7 sztrájk alkalmával 17 000, 1922-ben 33 bányatelepen 11 sztrájkban 25 070, 1924-ben pedig 103 telepen 67 sztrájkban már 46 200 bányász sztrájkolt. Az ellenforradalmi rendszer idején az SZDP és a szakszervezetek jobboldali vezetőinek munkásáruló tevékenysége ellenére jelentős sztrájkokra került sor. Az illegális KMP szervezetének megszilárdulásával fokozódott a sztrájkok szervezésében a kommunista befolyás. A sorozatos bányász sztrájkok közül kiemelkedik a salgótarjáni bányászok és bányászasszonyok éhségfelvonulása 1926. április 27-én, a pilisvörösvári bányászok éhségfelvonulása 1928. decemberében, a pécsi bányászok föld alatti sztrájkja 1934-ben, a vasasok harcai közül jelentősebbek az 1922. évi 5 hetes sztrájk, a csepeliek (18 000 vasmunkás) 1927. évi sztrájkja. Nehezebbé váltak a sztrájkmozgalmak a nagy gazdasági világválságot követő munkanélküliség idején. 1935-ben a sztrájkok is hozzájárultak ahhoz, hogy a munkásosztály meg tudja akadályozni Gömbös Gyula - az SZDP jobboldali vezetőinek támogatásával készült - tervét a szakszervezetek feloszlatására. Az 1930-as években a legjelentősebb a nagy építőipari sztrájk volt. 1935-ben, melynek vezetői között jelentős helyet foglaltak el a kommunisták. A II. világháborúra való felkészülés során Teleki Pál által 1939. szeptemberében hozott törvény a kivételes hatalomról, majd az 1941-ben életbe lépett honvédelmi munkaszolgálat rendkívül nehézzé tette a sztrájkok szervezését. Ennek ellenére ismételten sor került sztrájkokra (1942-ben a mezőgazdasági munkások, 1943-ban a csepeliek, 1944-ben a pécsi bányászok sztrájkoltak), s az 1944 végi kiürítési parancsokat megtagadó akciók (Diósgyőr, Csepel, Győr, stb.) lényegükben általános sztrájkok voltak. Az 1956-os októberi forradalom - a fegyveres felkelés szétzúzása után - a munkásság közé került deklasszált elemek segítségével a gazdasági élet megbénítására igyekezett sztrájkokat szervezni.

A sztrájkjog Magyarországon

Magyarországon az Alkotmány^[2] is rögzíti a sztrájkjogot, és a vonatkozó sztrájkról szóló törvényt^[3] 1989-ben fogadták el. A törvény kimondja: a dolgozókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítására - az e törvényben meghatározott feltételek szerint - megilleti a sztrájk joga. A jogszabályok világosan rögzítik a sztrájkhoz kapcsolódó önkéntességet: a munkabeszüntetésre nem kötelezhető senki, és arra sem lehet kényszeríteni senkit, hogy a jogszerű sztrájkot befejezze.

Formái

A sztrájk számos formája különböztethető meg:

A munkavégzés lehet például lassú
túlzottan előírásszerű vagy pedig megszakításos
ülősztrájk
általános (ha a gazdaság munkavállalóira általában kiterjed)
teljes sztrájk (egy adott szektor dolgozóinak munkabeszüntetése)
vad-sztrájk (akkor is jogszerű a sztrájk, ha nem a szakszervezet áll mögötte, hanem az alkalmazottak szervezik azt)
védekező, illetve támadó sztrájk (elbocsátásokra vagy egyéb munkaadói lépésekre válaszként történik a munka beszüntetése vagy azt megelőzendően)
harci
figyelmeztető (a figyelmeztető sztrájk esetén csak átmeneti a munkabeszüntetés, és kilátásba helyezik a valódi, azaz a harci sztrájkot)
demonstrációs sztrájk (a munkavállalók úgy tiltakoznak, hogy a munkavégzés közben nem áll le).

Jegyzetek

↑ 1992. évi XXII. törvény
↑ 1949. évi XX. törvény
↑ 1989. évi VII. törvény

Források

[1] 1992. évi XXII. törvény

[2] 1949. évi XX. törvény

[3] 1989. évi VII. törvény

[1]

[2]

[3]

@@ 22. sor: / 22. sor: @@
 == Magyarország ==
-Magyarországon is már a [[feudalizmus]] idején került sor munkabeszüntetésekre a bérmunkásként dolgozó [[bányász]]ok és [[céh]]legények körében. (ilyen volt az [[1525]] - [[1526]]-os [[besztercebánya]]i bányászok, később [[1848]]. áprilisában a pesti céhlegények sztrájkja.) A szabadságharc leverését követő [[Abszolút monarchia|abszolutizmus]] idején, majd a [[kiegyezés]] ([[1867]])után a bányászok főleg a kisiparban dolgozó  segédek és kisebb tőkésüzemek munkásainak sztrájkjaira került mind gyakrabban sor. ([[1861]]: [[nyomdász]]ok, [[1863]]: Drasche téglagyár, [[1868]]: vasútépítő munkások stb.) Az Első Magyar Gépgyárban [[1870]]-ben 10 órás munkaidőért indított sztrájkot a tőkések gyermekmunkásokkal törték le. Az [[1871]]. tavaszi és nyári sztrájkmozgalom jóformán minden szakma segédeire kiterjedt a [[céh]]ek eltörlésére irányuló főköveteléssel. A gyári munkások (malom, vagon-, fegyvergyár) a letartóztatott vezetők szabadon bocsátásáért léptek sztrájkba. Ezek a sztrájkok még spontán jellegű, elszigetelt megmozdulások voltak, [[1871]]-ben már a kialakuló munkásosztály szolidaritása is megnyilvánult. A tőkések és az állami szervek kezdettől fogva igyekeztek gátolni a sztrájkmozgalom kibontakozását. A [[céh]]eket eltörlő [[1972]]. évi [[ipartörvény]] jogellenesnek mondta ''a közös munkabeszüntetés céljából történt összebeszéléseket''. Az [[1884]]. évi ipartörvény pedig büntetendő cselekménynek minősítette. Ez a rendelkezés ([[1922]]-ben megerősítve) a felszabadulásig érvényben volt. [[1880]]-ban megtiltották a sztrájkolók segélyezését, a sztrájkalap létesítését is. A burzsoá földesúri büntetőtörvényköny a közhivatalnokok  sztrájkjait ''a hivatali kötelesség megtagadása'' címén büntette. Az [[1880]]-as évek sztrájkmozgalmait a pécsi bányászok sztrájkja indította meg ([[1882]]), [[1889]]-ben a hadfelszerelési gyárak munkásainak sztrájkjával zárultak. [[1890]]-től a [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt]] és a megerősödő [[szakszervezet]]i mozgalom segítségével a sztrájkok szervezettebbé váltak. Ebben az időben újból és újból fellobbant a mezőgazdasági munkások sztrájk mozgalma. Megtorlásul és megelőzés céljából az [[1898]]-ban hozott törvény kimondta, hogy karhatalommal kell a munkát megszüntető munkavállalót visszavinni a birtokoshoz. Az [[imperializmus]] magyarországi viszonyai között a sztrájkmozgalom a forradalmi hullámok idején érte el csúcspontját és egyre gyakrabban és határozottabban öltött politikai jelleget. ([[1915]], [[1907]], [[1912]]). A [[Nagy Októberi Szocialista Forradalom]] hatására kibontakozott sztrájkhullám két nagy általános politikai tömegsztrájkra vezetett [[1918]]. januárjában és júniusában. Általános sztrájk jelezte [[1918]]. [[október 31.|október 31]]-én a magyarországi polgári demokratikus forradalmat győzelemre vivő munkásosztály  erejét is. [[1919]]. [[március 20.|március 20]]-án a nyomdászok sztrájkokkal követelték többek között a letartóztatott [[kommunista]] vezetők szabadon bocsátást. A [[Tanácsköztársaság]] bukása után a Horthy rendszer terrorintézkedésekkel, törvényhozás útján, a fontosabb vállalatok (főleg a szénbányák) katonai igazgatás alá helyezésével igyekezett elejét venni a sztrájkoknak, illetve - a követelések teljesítése nélkül vagy minimális teljesítésükkel - mielőbb beszüntetni azokat. Mindennek ellenére már [[1919]]. [[szeptember 6.|szeptember 6]]-án sztrájkba léptek a [[tatabánya]]i vidék bányászai, és csak fegyveres harcban (amelynek 7 bányász esett áldozatul) tudták a [[csendőr]]ök a bányába kényszeríteni őket. [[1920]]-ban 15 bányatelepen 7 sztrájk alkalmával 17&nbsp;000, [[1922]]-ben 33 bányatelepen 11 sztrájkban 25&nbsp;070, [[1924]]-ben pedig 103 telepen 67 sztrájkban már 46&nbsp;200 bányász sztrájkolt. Az ellenforradalmi rendszer idején az [[SZDP]] és a [[szakszervezet]]ek jobboldali vezetőinek munkásáruló tevékenysége ellenére jelentős sztrájkokra került sor. Az illegális [[KMP]] szervezetének megszilárdulásával fokozódott a sztrájkok szervezésében a [[kommunista]] befolyás. A sorozatos bányász sztrájkok közül kiemelkedik a [[salgótarján]]i bányászok és bányászasszonyok éhségfelvonulása [[1926]]. [[április 27.|április 27]]-én, a [[pilisvörösvár]]i bányászok éhségfelvonulása [[1928]]. decemberében, a [[pécs]]i bányászok föld alatti sztrájkja [[1934]]-ben, a vasasok harcai közül jelentősebbek az [[1922]]. évi 5 hetes sztrájk, a [[csepel]]iek (18&nbsp;000 vasmunkás) [[1927]]. évi sztrájkja. Nehezebbé váltak a sztrájkmozgalmak a [[nagy gazdasági világválság]]ot követő [[munkanélküliség]] idején. [[1935]]-ben a sztrájkok is hozzájárultak ahhoz, hogy a munkásosztály meg tudja akadályozni [[Gömbös Gyula]] - az [[SZDP]] jobboldali vezetőinek támogatásával készült - tervét a [[szakszervezet]]ek feloszlatására. Az [[1930]]-as években a legjelentősebb a nagy építőipari sztrájk volt. [[1935]]-ben, melynek vezetői között jelentős helyet foglaltak el a kommunisták. A [[II. világháború]]ra való felkészülés során [[Teleki Pál]] által [[1939]]. szeptemberében hozott törvény a kivételes hatalomról, majd az [[1941]]-ben életbe lépett honvédelmi munkaszolgálat rendkívül nehézzé tette a sztrájkok szervezését. Ennek ellenére ismételten sor került sztrájkokra ([[1942]]-ben a mezőgazdasági munkások, [[1943]]-ban a [[csepel]]iek, [[1944]]-ben a [[pécs]]i bányászok sztrájkoltak), s az [[1944]] végi kiürítési parancsokat megtagadó akciók  ([[Diósgyőr]], [[Csepel]], [[Győr]], stb.) lényegükben általános sztrájkok voltak. Az [[1956-os forradalom|1956-os októberi forradalom]] - a fegyveres felkelés szétzúzása után - a munkásság közé került deklasszált elemek segítségével a gazdasági élet megbénítására igyekezett sztrájkokat szervezni.
+Magyarországon is már a [[feudalizmus]] idején került sor munkabeszüntetésekre a bérmunkásként dolgozó [[bányász]]ok és [[céh]]legények körében. (ilyen volt az [[1525]] - [[1526]]-os [[besztercebánya]]i bányászok, később [[1848]]. áprilisában a pesti céhlegények sztrájkja.) A szabadságharc leverését követő [[Abszolút monarchia|abszolutizmus]] idején, majd a [[kiegyezés]] ([[1867]])után a bányászok főleg a kisiparban dolgozó  segédek és kisebb tőkésüzemek munkásainak sztrájkjaira került mind gyakrabban sor. ([[1861]]: [[nyomdász]]ok, [[1863]]: Drasche téglagyár, [[1868]]: vasútépítő munkások stb.) Az Első Magyar Gépgyárban [[1870]]-ben 10 órás munkaidőért indított sztrájkot a tőkések gyermekmunkásokkal törték le. Az [[1871]]. tavaszi és nyári sztrájkmozgalom jóformán minden szakma segédeire kiterjedt a [[céh]]ek eltörlésére irányuló főköveteléssel. A gyári munkások (malom, vagon-, fegyvergyár) a letartóztatott vezetők szabadon bocsátásáért léptek sztrájkba. Ezek a sztrájkok még spontán jellegű, elszigetelt megmozdulások voltak, [[1871]]-ben már a kialakuló munkásosztály szolidaritása is megnyilvánult. A tőkések és az állami szervek kezdettől fogva igyekeztek gátolni a sztrájkmozgalom kibontakozását. A [[céh]]eket eltörlő [[1972]]. évi [[ipartörvény]] jogellenesnek mondta ''a közös munkabeszüntetés céljából történt összebeszéléseket''. Az [[1884]]. évi ipartörvény pedig büntetendő cselekménynek minősítette. Ez a rendelkezés ([[1922]]-ben megerősítve) a felszabadulásig érvényben volt. [[1880]]-ban megtiltották a sztrájkolók segélyezését, a sztrájkalap létesítését is. A burzsoá földesúri büntetőtörvényköny a közhivatalnokok  sztrájkjait ''a hivatali kötelesség megtagadása'' címén büntette. Az [[1880]]-as évek sztrájkmozgalmait a pécsi bányászok sztrájkja indította meg ([[1882]]), [[1889]]-ben a hadfelszerelési gyárak munkásainak sztrájkjával zárultak. [[1890]]-től a [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt]] és a megerősödő [[szakszervezet]]i mozgalom segítségével a sztrájkok szervezettebbé váltak. Ebben az időben újból és újból fellobbant a mezőgazdasági munkások sztrájk mozgalma. Megtorlásul és megelőzés céljából az [[1898]]-ban hozott törvény kimondta, hogy karhatalommal kell a munkát megszüntető munkavállalót visszavinni a birtokoshoz. Az [[imperializmus]] magyarországi viszonyai között a sztrájkmozgalom a forradalmi hullámok idején érte el csúcspontját és egyre gyakrabban és határozottabban öltött politikai jelleget. ([[1915]], [[1907]], [[1912]]). A [[Nagy Októberi Szocialista Forradalom]] hatására kibontakozott sztrájkhullám két nagy általános politikai tömegsztrájkra vezetett [[1918]]. januárjában és júniusában. Általános sztrájk jelezte [[1918]]. [[október 31.|október 31]]-én a magyarországi polgári demokratikus forradalmat győzelemre vivő munkásosztály  erejét is. [[1919]]. [[március 20.|március 20]]-án a nyomdászok sztrájkokkal követelték többek között a letartóztatott [[kommunista]] vezetők szabadon bocsátást. A [[Tanácsköztársaság]] bukása után a Horthy rendszer terrorintézkedésekkel, törvényhozás útján, a fontosabb vállalatok (főleg a szénbányák) katonai igazgatás alá helyezésével igyekezett elejét venni a sztrájkoknak, illetve - a követelések teljesítése nélkül vagy minimális teljesítésükkel - mielőbb beszüntetni azokat. Mindennek ellenére már [[1919]]. [[szeptember 6.|szeptember 6]]-án sztrájkba léptek a [[tatabánya]]i vidék bányászai, és csak fegyveres harcban (amelynek 7 bányász esett áldozatul) tudták a [[csendőr]]ök a bányába kényszeríteni őket. [[1920]]-ban 15 bányatelepen 7 sztrájk alkalmával 17&nbsp;000, [[1922]]-ben 33 bányatelepen 11 sztrájkban 25&nbsp;070, [[1924]]-ben pedig 103 telepen 67 sztrájkban már 46&nbsp;200 bányász sztrájkolt. Az ellenforradalmi rendszer idején az [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt|SZDP]] és a [[szakszervezet]]ek jobboldali vezetőinek munkásáruló tevékenysége ellenére jelentős sztrájkokra került sor. Az illegális [[KMP]] szervezetének megszilárdulásával fokozódott a sztrájkok szervezésében a [[kommunista]] befolyás. A sorozatos bányász sztrájkok közül kiemelkedik a [[salgótarján]]i bányászok és bányászasszonyok éhségfelvonulása [[1926]]. [[április 27.|április 27]]-én, a [[pilisvörösvár]]i bányászok éhségfelvonulása [[1928]]. decemberében, a [[pécs]]i bányászok föld alatti sztrájkja [[1934]]-ben, a vasasok harcai közül jelentősebbek az [[1922]]. évi 5 hetes sztrájk, a [[csepel]]iek (18&nbsp;000 vasmunkás) [[1927]]. évi sztrájkja. Nehezebbé váltak a sztrájkmozgalmak a [[nagy gazdasági világválság]]ot követő [[munkanélküliség]] idején. [[1935]]-ben a sztrájkok is hozzájárultak ahhoz, hogy a munkásosztály meg tudja akadályozni [[Gömbös Gyula]] - az [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt|SZDP]] jobboldali vezetőinek támogatásával készült - tervét a [[szakszervezet]]ek feloszlatására. Az [[1930]]-as években a legjelentősebb a nagy építőipari sztrájk volt. [[1935]]-ben, melynek vezetői között jelentős helyet foglaltak el a kommunisták. A [[II. világháború]]ra való felkészülés során [[Teleki Pál]] által [[1939]]. szeptemberében hozott törvény a kivételes hatalomról, majd az [[1941]]-ben életbe lépett honvédelmi munkaszolgálat rendkívül nehézzé tette a sztrájkok szervezését. Ennek ellenére ismételten sor került sztrájkokra ([[1942]]-ben a mezőgazdasági munkások, [[1943]]-ban a [[csepel]]iek, [[1944]]-ben a [[pécs]]i bányászok sztrájkoltak), s az [[1944]] végi kiürítési parancsokat megtagadó akciók  ([[Diósgyőr]], [[Csepel]], [[Győr]], stb.) lényegükben általános sztrájkok voltak. Az [[1956-os forradalom|1956-os októberi forradalom]] - a fegyveres felkelés szétzúzása után - a munkásság közé került deklasszált elemek segítségével a gazdasági élet megbénítására igyekezett sztrájkokat szervezni.
 == A sztrájkjog Magyarországon ==