Straub Elek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Straub Elek
Budapest, 2008
Budapest, 2008
Született1944. november 19. (79 éves)
Balatonfüred
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásainformatikus
IskoláiBudapesti Műszaki Egyetem (–1968, villamosmérnöki tudomány)
SablonWikidataSegítség

Straub Elek (Balatonfüred, 1944. november 19. –) üzletember, a Magyar Telekom Nyrt. volt elnök-vezérigazgatója.

Élete[szerkesztés]

A Budapesti Műszaki Egyetemen 1968-ban villamosmérnöki végzettséget és 1972-ben mérnök-közgazdász diplomát szerzett. 1970-ben a Munkaügyi Minisztérium Számítástechnikai Központjában dolgozott főosztályvezetőként 1980-ig. Ugyanabban az évben a Központi Statisztikai Hivatal számítástechnikai főosztályvezetője, és később elnökhelyettese lett. Informatikai kormánytanácsadóként is tevékenykedett. A rendszerváltozás után az IBM Magyarország Kft vezérigazgatója lett. Az ő vezetése alatt válik a cég a nyugati országokban működőkkel egyenrangúvá, mind a kínált termékek, mind a szolgáltatások terén.[1]

Matáv[szerkesztés]

1995. július 17-én nevezték ki a Matáv vezérigazgatójává, ugyanakkor a cég igazgatósági tagjai közé is bekerült. 1996. január 31-én választották meg a Matáv Igazgatóságának elnökévé, és ekkortól elnök-vezérigazgatóként irányította a Matáv Csoport tevékenységét, 2000 novemberétől pedig egyúttal a felsővezetői testület, az Ügyvezető Bizottság elnökévé is vált. A Matáv Igazgatósága 2004 májusában döntött arról, hogy 2008 júniusáig meghosszabbítja Straub Elek vezérigazgatói megbízását. Straub 2006. december 5-én a montenegrói ügy miatt lemondott elnök-vezérigazgatói posztjáról és távozott a cégtől.[2]

2007-ben a megüresedő berlini nagyköveti posztra őt és Pataki Károly-t jelölik. Ő a Magyar Telekom vizsgálat miatt nem vállalta a felkérést, Pataki Károly az osztrák Prinzhorn csoport pénzügyi vezére az osztrák-magyar kapcsolatokra koncentrálva hárította el a felkérést. A berlini nagykövet, Peisch Sándor, megbízatását ideiglenesen meghosszabbították.

Straub alakította át a céget az egykori monopol-szolgáltatóból a magyar távközlés legmeghatározóbb szereplőjévé, de hozzá kapcsolódik a cég bevezetése a New York-i tőzsdére és a tulajdonos Deutsche Telekom itteni vállalatainak egy csoportba szervezése is, valamint a legnagyobb, több milliárdos költségű hazai márkaváltás, a Westel→T-Mobile névcsere. 2005-ben az 50 milliárd nyereséggel működő T-Mobile Zrt-t beolvasztotta a vezetékes üzletágba.

Családja[szerkesztés]

Nős, első házasságából egy fia (Dániel, 1974) és egy lánya (Fanni, 1977) született.

Tisztségei[szerkesztés]

  • Magyar Vitorlás Szövetség elnöke 2004-től.
  • Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökségi tagja
  • C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kuratóriumi tagja
  • Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke 2003–2007 között. 2007-től alelnöke
  • Graphisoft igazgatóságának tagja 2007-től 2009-ig.
  • A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdasági Tanácsának tagja.
  • Az Addict Interactive Kft. tulajdonosa 2009-től

Kitüntetései[szerkesztés]

  • Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje, 2004
  • Magyarországon Az Év Menedzsere cím, 1999
  • Külföldön Az Év Vezérigazgatója cím, 2000

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. IBM - 70 éve Magyarországon. [2006. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. december 10.)
  2. Magyar Telekom. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. december 10.)

További információk[szerkesztés]