„Örökös főispán” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Hidaspal (vitalap | szerkesztései)
Hidaspal (vitalap | szerkesztései)
A 14. századi Kőszegiek se grófok nem voltak, se örökletes főispánok
59. sor: 59. sor:
* [[Semptei várispánság]]: Truslef-Linpold nemzetség
* [[Semptei várispánság]]: Truslef-Linpold nemzetség
* [[Somogy vármegye]]: zerinvári gróf [[Zrínyi család]]
* [[Somogy vármegye]]: zerinvári gróf [[Zrínyi család]]
* [[Sopron vármegye]]: németújvári gróf [[Kőszegi család]], galánthai gróf és herceg [[Esterházy család]]
* [[Sopron vármegye]]: galánthai gróf és herceg [[Esterházy család]]
* [[Szabolcs vármegye]]: ecsedi és somlyai gróf [[Báthory család]]
* [[Szabolcs vármegye]]: ecsedi és somlyai gróf [[Báthory család]]
* [[Szana vármegye]]: gróf [[Blagay család]]
* [[Szana vármegye]]: gróf [[Blagay család]]

A lap 2011. június 1., 14:20-kori változata

Az örökös főispán (latin: supremus et perpetuus comes) olyan főispán, aki a tisztségét azért töltötte be automatikusan, mert valamilyen főpapi vagy országos világi méltóságot kapott. [1] Elsőnek 1270-ben az esztergomi érsek lett Esztergom vármegye örökös főispánja. [2] A 15. században örökös főispán lett a veszprémi, győri, nyitrai, váradi, pécsi és egri püspök, valamint a kalocsai érsek. A mindenkori nádor is a 15. század óta egyben Pest vármegye főispánja. [1]

I. Mátyás kezdett egyes bárói családoknak birtok helyett „örökös”, pontosabban örökletes főispáni (haereditarius) hivatalt adományozni. Mivel a magyar ispáni tisztség a frank grófi tisztség megfelelője volt, az örökletes ispáni tisztség német mintára – ahol a gróf már örökletes cím volt ekkor – magyar grófi címmé alakult. [1]

Bronisław Komorowski lengyel elnök őse is Mátyástól kapta az árvai és liptói örökletes főispánságot, s ez alapján később Lengyelországban grófként ismerték el őket. A 16. századtól tól a Habsburg-uralkodók is folytatták a korábbi hagyományt, azonban a tényleges hivatalba lépéshez királyi kinevezésre is szükség volt. Egyes esetekben az uralkodó szabadon választhatott az adott család tagjai közül, vagy maga a család döntött, más esetekben meghatározott rend szerint öröklődött a cím (pl. primogenitúra, szeniorátus). Amennyiben a cím viselője kiskorú volt, vagy más okból nem tölthette be ténylegesen a főispáni hivatalt, helyette főispáni jogkörrel rendelkező adminisztrátort neveztek ki. A hivatalt ténylegesen viselő jogosultat örökös és valóságos főispánnak nevezték.

A 18. században a nádoron kívül 9 egyházi és 14 világi örökös főispánság volt. [1]

Az örökös főispáni rang, illetve tisztség a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. törvénycikk alapján megszűnt, puszta címmé vált, hivatalviselésre többé nem jogosított. Az örökös főispáni címet az 1947. évi IV. törvény[3] megszüntette és használatát megtiltotta.

Az örökös főispán a magyar irodalomban is megjelent, így például Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényében a Baradlay család viselte a vármegye örökletes főispáni címét, s Rideghváry Bence szerepelt főispáni adminisztrátorként.

Örökös és örökletes főispánságok a Magyar Királyságban

Az alábbi felsorolásban szerepelnek a magyar történelem során adományozott – főpapi vagy világi méltósághoz kötött – örökös és – főúri családokhoz kötött – örökletes főispáni tisztségek vármegyék (ispánságok) szerint.

Szerepel jó néhány korábbi nemzetség és vármegye, ahol egy időre a király szokásává vált az ispánt az adott nemzetségből vagy családból választani, ezek azonban nem voltak örökletes ispánságok.

Forrás

  1. a b c d Magyar történelmi fogalomtár, szerkesztette Bán Péter, Gondolat, Budapest, 194-195. o.. ISBN 963 282 202 (1989) 
  2. szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest, 662. o.. ISBN 963 05 6722 9 (1994) 
  3. Az 1947. évi IV. törvény egyes rangok és címek megszüntetéséről

Kapcsolódó honlapok