Bokszerlázadás

Bokszerlázadás
Tianjin déli kapujának bevétele
Dátum	1899. november 2. – 1901. szeptember 7.
Helyszín	Kína
Casus belli	Clemens von Ketteler halála
Eredmény	A 8 nemzetből álló szövetség győzelme
Terület- változások	tiencsini koncessziós zóna növekedése
Harcoló felek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Japán, Német Birodalom, Orosz Birodalom, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Osztrák–Magyar Monarchia, Olaszország Csing-dinasztia, Igazságot és Békét Teremtő Ököl
Parancsnokok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Alfred von Waldersee, Fukusima Jaszumasza, Nikolaj Petrovics Linevics, Edward Hobart Seymour, William McKinley Ce-hszi császárné, Jüan Si-kaj, Nie Si-cseng, Zsung-lu, Tung Fu-hsziang, Ma Fu-lu, Ma Fu-hsziang
Haderők
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
50 255 70 000 katona, 100 000–300 000 bokszer
Veszteségek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
2500 katona, 526 külföldi, sok ezer kínai keresztény 20 000 katona, legalább 18 952 civil
A Wikimédia Commons tartalmaz Bokszerlázadás témájú médiaállományokat.

A bokszerlázadás vagy bokszerfelkelés egy felkelés volt Kínában a külföldiek egyre erősödő hatalma ellen, melyre 1900-ban került sor.

Az első ópiumháborúig Kína elzárkózási politikát folytatott, 1842-től azonban már nem volt lehetőségük az európaiak kizárására. A következő évtizedekben a külföldiek jelentős hatalomhoz jutottak az országban; a gazdasági hasznot kivitték, a helyi vallást és tradíciókat pedig nem tisztelték.

A növekvő feszültségek hatására 1900. május 18-án robbant ki a bokszerlázadás egyszerre több tartományban. A megmozdulást a kínai császár özvegye is támogatta. A felkelők tönkretették a vasútvonalakat és távíróvonalakat, megöltek több mint 3000 keresztényt, és minden külföldi fejére vérdíjat tűztek ki.

Az angolok eleinte sikertelenül próbálták megfékezni a felkelést, és magas rangú kínai politikusok tiltakozása is visszhang nélkül maradt. A követségi dolgozók meggyilkolása nyomán azonban az európai hatalmak – Anglia, Olaszország, Németország, Oroszország, az Osztrák–Magyar Monarchia, Franciaország –, valamint Japán csapatokat küldtek Kínába. A felkelők egyik központját, Tianjint július 13-án vették be, amikor a lázadók a diplomatanegyed megtámadására készültek. A császárnénak végül menekülnie kellett, a külföldi csapatok pedig három napig fosztogattak Pekingben. A felkelést augusztus végére verték le végleg.

Szeptember 27-én az Alfred von Waldersee vezetése alatt álló egységet a menekülő lázadók ellen büntetőexpedícióra küldték.