Monofiletikus csoport

Az emlősöket általában monofiletikusnak tekintjük, a hüllők viszont csak akkor lennének monofiletikusak, ha a madarakat és az emlősöket is közéjük értenénk (lásd. Négylábúak), hiszen a Cotylosauria csoport valamennyi Amniota közös őse, viszont a madarak és az emlősök őse is tágabb értelemben vett hüllő (Ornithischia illetve Therapsida).

Monofiletikus csoportnak nevezzük az egy közös rendszertani őstől származó lények összességét (vagyis az őst és összes leszármazottját együttesen).

Monofilum: olyan fajok csoportja, amelyek egyetlen törzsfajtól származnak, ahol minden egyes faj szűkebb rokonságban van egymással, mint azokkal a fajokkal, amelyek a csoporton kívül vannak. (Hennig 1966)

Ha egy taxonómiai csoport több ősre vezethető vissza, akkor polifiletikus csoportnak nevezzük, amennyiben pedig a csoport a legközelebbi közös ősnek nem az összes leszármazottját tartalmazza, akkor parafiletikus csoportról beszélünk.

A modern kladisztikus osztályozás elvei szerint csak monofiletikus csoportokat szabad taxonnak tekinteni, korábban azonban gyakran a parafiletikus (sőt néha polifiletikus) csoportokat is elfogadták taxonnak.

A monofiletikus csoport legfontosabb ismérve legalább egy tulajdonságának synapomorf jellege. Apomorfiának egy taxonómiai karakter (tulajdonság, bélyeg, jelleg) levezetett (az evolúcióban újonnan megjelent) állapotát tekintjük. Ezzel szemben a karakter ősi karakterállapota a plesiomorfia. Synapomorfia a levezetett bélyegekben való megegyezés, synplesiomorfia az ősi bélyegekben való megegyezés. Ha egy csoport ősében megjelent valamilyen új tulajdonság és azt továbbadta utódainak, akkor az utódok között fennáll a synapomorfia, vagyis felismerhetően monofiletikus csoportot alkotnak. Ha egy csoport tagjai között csak olyan közös tulajdonságok figyelhetők meg amelyek ősiek (synplesiomofia), akkor ez a csoport közös őséről nem hordoz érdemi információt, taxonképzés alapja tehát nem lehet.

Könnyen belátható, hogy a biológiában elterjedten használt szembeállító fogalompárok közül rendszerint csak az egyik lehet apomorf a másik nyilvánvalóan plesiomorf. (Az apomorf jelleg egyúttal egy csoport tulajdonneve, ezért gyakran nagybetűvel írjuk, a plesiomorf jelleg azonban csak tulajdonság (melléknév), így kisbetűvel írjuk.)

Néhány közismert példa:

Egysejtűeknél:

• Eukarióta apomorf, de prokarióta plesiomorf jelleg.
• Kétfélemagvú (Ciliata s.l.) apomorf, de egyfélemagvú plesiomorf jelleg.

Növényeknél:

• Edényes apomorf, de edénytelen plesiomorf jelleg.
• Virágos apomorf, de virágtalan plesiomorf jelleg.
• Zárvatermő apomorf, de nyitvatermő plesiomorf jelleg.
• Egyszikű apomorf, de kétszikű plesiomorf jelleg.

Állatoknál:

• Szövetes (Eumetazoa) apomorf, de telepes plesiomorf jelleg.
• Újszájú apomorf, de ősszájú plesiomorf jelleg.
• Hatlábúak (Hexapoda) apomorf, de soklábú ízeltlábúak valószínűleg plesiomorf jelleg (lásd. Ízeltlábúak).
• Gerinces apomorf, de gerinctelen plesiomorf jelleg (lásd. Gerincesek).
• Állkapcsosok (Gnathostomata) apomorf, de agnatha plesiomorf (lásd Halak (biológia)).
• Négylábúak azaz Tetrapoda apomorf, de nem négylábúak azaz halak plesiomorf.
• Amniota apomorf, de anamnia plesiomorf jelleg.
• tollas (Madarak) apomorf, de pikkelyes vagy tollatlan plesiomorf jelleg.
• Placentália (Méhlepényes emlősök) apomorf, de méhlepény-nélküliek (tojásrakók és erszényesek) plesiomorf jelleg.
• Ormányosok apomorf jelleg, egyben taxon, de "ormánytalanok" inkább vicc.

Ajánlott magyar nyelvű könyvek

• Korsós Zoltán (1999): Zooszisztematikai gyakorlatok (A fenetikus és kladisztikus osztályozás alapjai) - Állatorvostudományi Egyetem, Zoológiai Intézet, Budapest
• Papp László(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
• Borhidi Attila (1995): A Zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana - Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
• Géczy Barnabás (1989): Őslénytan – Tankönyvkiadó, Budapest
• John Maynard Smith, Szathmáry Eörs (1997): Az evolúció nagy lépései, Scientia, Budapest.
• Vida Gábor (szerk, 1982): Az élővilág evolúciója (evolúció II.)- Natura, Budapest.
• Faludi Béla (1974): Származástan - Tankönyvkiadó, Budapest.

Külső hivatkozások

Ellenőrzött (lektorált és referált) elektronikus ismeretforrások az újabb eredményekhez:

• BiologyBrowser
• CABI
• Cambridge Scientific Abstracts
• BIOSIS
• Applied Ecology and Environmental Research