„Debreczeni Márton” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a 19. századi magyarok” kategória hozzáadva (a HotCattel)
a pont
1. sor: 1. sor:
'''Debreczeni Márton''' ([[Magyargyerőmonostor]], [[1802]]. [[január 25.]] – [[Kolozsvár]], [[1851]]. [[február 18.]]) a pénzügyminisztérium bányászati igazgatója, költő
'''Debreczeni Márton''' ([[Magyargyerőmonostor]], [[1802]]. [[január 25.]] – [[Kolozsvár]], [[1851]]. [[február 18.]]) a pénzügyminisztérium bányászati igazgatója, költő.


==Élete==
==Élete==

A lap 2011. február 16., 16:16-kori változata

Debreczeni Márton (Magyargyerőmonostor, 1802. január 25.Kolozsvár, 1851. február 18.) a pénzügyminisztérium bányászati igazgatója, költő.

Élete

Domborműve a róla elnevezett szakközépiskolában, Miskolc-Perecesen

Debreczeni János fazekas és Lőrinczi Erzsébet fia volt. Falusi iskolába járt (18091813) és a falusi gyermekekkel együtt játszott vagy járt harangozni (a harangkötél le is szakította egyik ujját). Atyja mesterségéhez nem volt kedve, sokat olvasott, de azért itt végezte volna tudományos készülődését, ha egy falujabeli nagyobb diák, Ignácz Márton magával nem viszi 1814 elején Kolozsvárra a református kollégiumba, hol 1819-ig barátja vezetése alatt a latin osztályokat, 1823-ig a bölcseleti, jogi s hittani évfolyamokat is végezte. Szabad idejét a klasszikusok (Ovidius, Horatius, Vergilius) olvasásával töltötte; ezek mellett a zenének is nagy kedvelője volt, a hegedűt és erdei kürtöt jól játszotta. Magántanítással tartva fenn magát, egy évet kénytelen volt növendékével falun tölteni s magántanulás után tett jeles vizsgálatot; különösen Anakreónt elemezte nagy könnyűséggel. Az alsó osztályok görög nyelv tanítójául választották meg.

Utolsó iskolaévében Désaknán ünnepelvén, az ottani bányásztisztek buzdításai reá bírták e szak választására; megtakarított pénzét egyik pártfogója kétszáz forintra egészítette ki s ezzel Méhes Sámuel ajánlatára útját Bukovinán át vette, ahol Fundamoldovi faluban a Mancz-féle vas-rézbányáknál új ásványerek keresésében három hónapot töltött és első talált olyat, mely aztán nevére kereszteltetett, és a bányatulajdonos késznek nyilatkozott akadémiai költségeit is viselni, ha aztán nála áll szolgálatba; de ezt Debreczeni el nem fogadta s folytatta útját. 1823. november 8-án Selmecre érkezett, ahol tanulmányait végezte, mire 1825-ben bányagyakornokká, később radnai napdíjas olvasztómesterré neveztetett ki, egyúttal elvégezte 1826-ban az összes bányatudományokat. 1827 elején a csertési kohótisztségnél kémlőhelyettessé, 1829 végén a szalatnai kiadóhivatalnál ellenőrré, 1833-ban ugyanott kohónaggyá és igazgatósági ülnökké, 1839-ben bánya-, kohó- s uradalmi igazgatóvá, 1840-ben az erdélyi királyi kincstárnál bányászügyi ideiglenes előadóvá, majd 1842-ben ugyanott tanácsossá nevezték ki. Tudományos és adminisztratív lángeszének sikerei következtében a kormány részéről azon elismerésben részesült, hogy kisebb kitüntetéseken kivűl az 1842. erdélyi országgyűlés nemességre ajánlotta.

1848-ban az erdélyi országgyűlés az unió-bizottmány egyik tagjává választotta s ekkor Pestre ment, ahol augusztus 22-én a magyar pénzügyminisztériumhoz tanácsosnak neveztetett ki; kevéssel azután a bányaügyek igazgatására ismét leküldetett. A katasztrófa után Kolozsváron volt, ahol perbe fogták, s purificatióra utasíttatván, fizetése felfüggesztetett; nejével és hat gyermekével nyomorban tengődött, melyet másoknak, különösen barátja Mikó Imre grófnak csak óvatosan nyújtott segélye enyhített. Egyetlen vigasza volt a tudomány, természeti és vegytani kísérletek, földtani kutatások, új találmányok előállítása és erélyesen folytatott szakbeli munkássága. De vegytani munkálatai folyamán rég megmérgezett teste a gond és bú súlya alatt végre is összeroskadt. Tisztázási oklevele már csak halála után érkezett boldogtalan családja kezébe. Az erdélyi bányászat igen sokat köszönhet neki, számos javítást és újítást hozott létre. A kohóknál felhalmozott salakot ő próbálta meg először kéngyártásra, általa létesült a vasgálickészítés is a zalatnai főkohónál, mellyel új hazai kereskedelmi cikket léptetett életbe, az arany és ezüstnek fekete rézből kifejtése körül ő tette a legelső szerencsés kísérletet, az Erdélyben és külföldön is használatba vett csigafúvó, mely a mellett, hogy egyenlő fúvással az olvasztási kezelésre igen kedvező hatású és a más nemű fúvóhoz képest csaknem félannyi erőt kíván, az ő találmánya, valamint a zalatnai kohóknál levő gőzmozdony is.

Munkái

  • Anakreoni dalaiból az Auróra (1825) adott ki egyet. A hajó allegóriai költeménye pedig az Aglájában (Kolozsvár, 1831) jelent meg, mely tőle néhány apróbb költeményt is közölt (1829–31.). Hőskölteményét radnai tartózkodása alatt írta; gróf Mikó Imre a megholtnak írott hagyományait átvizsgálván, felfedezte a sajtó alá nem egyengetett részeket is, melyeket összeállított és a költő családjának javára kiadott:
  • A kióvi csata, hősköltemény. Pest, 1854. a költő arczképével és életrajzával. (A 15. és 16. rész már csak tervrajzban van.)
  • Magyarországra Jókai Mór hozta Erdélyből visszatértekor 1853-ban első hírét a becses leleményének és mutatványokat is adott a Délibábban 1853. II. 3. 11. 12. sz. Ism. Hetilap (Kolozsvár, 1854. 96. 97. sz.) P. Napló (1854. 204. sz. 1855. I. 66. sz. Kazinczy Gábor.) Erdélyi Figyelő (1879.)
  • Kiadatlan költeményét: Kazinczyhoz 1818. Kazinczy Gábor utóiratával a P. Napló (1855. I. 66. sz.) után a Figyelő (I. 1876.) hozta. Földtani cikkei u. m. Erzlagerstätten von Nagyág, Molasse von Nagyág és Trachit von Nagyág a Jahrbuch d. k. k. geol. Reichs-Anstalt c. kiadványban (VIII. k.) jelentek meg.
  • Egyéb számos műtani, kész és töredékes munkáiról, milyenek: Német–magyar bányászszótár, Soda-Fabrication, Metallurgische Pneumatik (kész művek), A kohótan alapvonásai, A bányászati tudományok rendszere, A bányászatról általában, A szobafűtés körüli favesztegetésről, német dolgozásairól, találmányairól bővebben irt Mikó Imre gróf Debreczeni életrajzában.
  • Arcképe kőnyomatban munkája mellett Bauer V. rajza után Reiffenstein által nyomtatva Bécsben (1854.) és a M. Orv.- és Természetvizsgálók Munkálataiban (X. 1865.) kőnyomatban Rohn és Grundnál 1865-ben Pesten jelent meg. Márványemlékét a kolozsvári temetőben barátja, Kagerbauer Antal építő emelte, aki a szükséget szenvedőt éltében is támogatta.

Források