„David Bisbal” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Luckas-bot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: következő hozzáadása: mk:Давид Бисбал
26. sor: 26. sor:
==Kezdetek==
==Kezdetek==


Korán otthagyta az iskolát, hiszen mindig is énekelni szeretett volna. Kisebb zenés és táncos meghallgatások után 2001-ben jelentkezett a spanyol ''Operación Triunfo'' első szériájába, ahová tizenhat társával együtt be is jutott a fináléba. A fődíj a [[2002-es Eurovíziós Dalfesztivál]]on való indulás joga volt. Ugyan csak a második helyen végzett Rosa López mögött, több társával együtt ott lehettek a megmérettetésen, mint háttérénekesek. Számuk címe ''Europe’s living a celebration'' volt, és a hetedik helyen végeztek.
Korán otthagyta az iskolát, hiszen mindig is énekelni szeretett volna. Kisebb zenés és táncos meghallgatások után 2001-ben jelentkezett a spanyol ''Operación Triunfo'' első szériájába, ahová tizenhat társával együtt be is jutott a fináléba. A fődíj a [[2002-es Eurovíziós Dalfesztivál]]on való indulás joga volt. Ugyan, csak a második helyen végzett Rosa López mögött, több társával együtt ott lehettek a megmérettetésen, mint háttérénekesek. Számuk címe ''Europe’s living a celebration'' volt, és a hetedik helyen végeztek.


==Karrier==
==Karrier==

A lap 2010. november 27., 13:41-kori változata

David Bisbal
David Bisbal 2008-ban
David Bisbal 2008-ban
Életrajzi adatok
Születési névDavid Bisbal Ferre
Született1979. június 5. (44 éves)[1][2][3]
Almería[3][4]
SzármazásAlmería, Spanyolország
ÉlettársRosanna Zanetti[5]
Pályafutás
Műfajokpopzene
Aktív évek2001 - napjainkig
Hangszervokál
Díjak
  • Latin Grammy Award for Best New Artist (2003)
  • Latin Grammy Award for Best Traditional Pop Vocal Album (Una Noche En El Teatro Real, 2012)
  • Premios Odeón
  • Hijo Predilecto de Andalucía (2023)
  • Premios Oye!
Tevékenység
  • énekes-dalszerző
  • énekes
  • dalszerző
KiadókSignature Records
Wrasse Records

David Bisbal weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz David Bisbal témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

David Bisbal (Almería, Spanyolország, 1979. június 5.) az egyik leghíresebb spanyol popénekes, aki mára a dél-amerikai országokban is rendkívüli népszerűségnek örvend. Hírnevét az Operación Triunfo (a Megasztár spanyol változata) 2001-es változatának köszönheti. Habár csupán a második helyen végzett Rosa mögött, mégis ő a leghíresebb az akkori gárdából. Eddig három albuma és huszonöt kislemeze jelent meg.

Kezdetek

Korán otthagyta az iskolát, hiszen mindig is énekelni szeretett volna. Kisebb zenés és táncos meghallgatások után 2001-ben jelentkezett a spanyol Operación Triunfo első szériájába, ahová tizenhat társával együtt be is jutott a fináléba. A fődíj a 2002-es Eurovíziós Dalfesztiválon való indulás joga volt. Ugyan, csak a második helyen végzett Rosa López mögött, több társával együtt ott lehettek a megmérettetésen, mint háttérénekesek. Számuk címe Europe’s living a celebration volt, és a hetedik helyen végeztek.

Karrier

2002-ben megjelent első albuma, Corazón Latino címmel. Miamiban vették fel, és Kike Santander volt az album zeneszerzője. Még ezen a nyáron hétszerez platinalemez minősítést ért el. Az album első kislemeze az Ave María volt, mely egy csapásra híressé tetté a latin zene kedvelői között.

2004-ben jelent meg a következő albuma, amit szintén Kike Santander produceri segítségével jelentetett meg. Hasonló sikereket ért el vele Spanyolországban, mint a bemutatkozó albumával, ám ezzel az lemezzel már Latin-Amerikában is akkora sikereket ért el, hogy ebben az időben ő lett a legtöbb albumot eladó spanyol énekes.

2005-ben kiadta első koncert dvd-jét, a Todo por Ustedes-t, ami amerikai, latin-amerikai és spanyol koncertjeinek felvételeiből készült.

Harmadik nagylemeze 2006 őszére készült el, hiszen október 3-án megjelent a Premonición. Még a megjelenés hetében ötszörös albummá vált Spanyolországban, több mint 400.000 példányt adtak el belőle.

2008 decemberében megjelent a Premonición Live DVD, ami az ugyanazon év szeptemberében, Barcelonában előadott koncertjén vettek fel. Ez a csomag tartalmazta a koncert felvételét, egy extrákkal ellátott dvd-t, a címadó albumot, illetve egy olyan albumot, amin előző számok újrahangszerelt változatai mellett feldolgozások és egy duett is helyt kapott. Ez a szám volt az I hate that I love you, amit Rihannával énekel, hol angolul, hol spanyolul.

Három évvel később, 2009. október 20-án megjelent negyedik stúdióalbuma, a Sin Mirar Atrás, melynek bemutatkozó kislemeze az Esclavo de sus besos. A stúdiómunkálatok azonban a tervezetthez képest később fejeződtek be, hiszen időközben ismeretlen tettes feltörte Bisbal e-mail rendszerét, aminek segítségével folyamatosan küldte kiadójához az időközben elkészült dalokat.

Sikerek

Eddig 4 millió eladott lemeznél tart, 30 platina-, és 15 aranylemeznél. A 2003-as Latin Grammy díjkiosztón együtt énekelt Jessica Simpsonnal, Közösen adták elő angol és spanyol nyelven Robbie Williams nagysikerű számát, az Angels-t. 2005-ben Joana Zimmerrel, a híres német énekessel közösen készítik elő egy német film betétdalát, a Let’s make history-t. 2008-ban közös duettet énekelt Rihannával, címe Hate that i love you. 2009-ben a negyedik albumán szerepel egy újabb duett, amit a legjúabb angol üdvöskével, Pixie Lott-tal énekel szintén angol és spanyol nyelven, ez a Sufriras.

Magánélet

2010. február 15-én Miamiban megszületett első gyermeke, aki az Ella Bisbal Tablada nevet kapta. A 3100 grammos csöppség Elena és David első közös gyermeke.

Albumok

  • 2002: Corazón Latino
  • 2004: Bulería
  • 2005: Todo por Ustedes (élő)
  • 2006: Premonición
  • 2007: Premonición Live (élő)
  • 2009: Sin Mirar Atrás

Maxik

  • 2002:
Corazón Latino
Ave Maria
Lloraré las penas
Dígale
Quiero perderme en tu cuerpo
Como Será
  • 2004:
Bulería
Oye el boom
Desnúdate mujer
Camina y ven
Me durrumbo
Cómo olvidar
Esta Ausencia
  • 2005:
Todo por Ustedes
Let’s make history
  • 2006:
Quien me iba a decir
Silencio
Soldado de papel
Amar es lo que quiero
Torre de babel
Premonición
  • 2007
Hate that i love you
  • 2009
Esclavo de sus besos
Mi princesa

Külső hivatkozások

  1. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b https://www.fotmob.com/news/vwgas7n1xk581ndd65zz43flu-de-qu%C3%A9-equipo-es-hincha-david-bisbal
  4. http://www.eurochannel.com/pt/David-Bisbal-Espanha.html
  5. La Vanguardia (katalán és spanyol nyelven). La Vanguardia Ediciones, SL