Manysik

Három orosz (balról) és két manysi (jobbról) a szverdlovszki területről északra

A Hanti-manysi autonom körzet Oroszország térképén

A vogulok (saját nemzeti nevükön: manysz, mányszi, a zürjéneknél: jögrajak a. m. jögra-nép, a régi orosz évkönyvekben: jugri, a magyar krónikákban: joriani). A magyarság legközelebbi nyelvrokonai, akik mintegy 6000-7000 főnyi számmal (a 40-es években: 6342) Szibéria nyugati részében az Ural hegységből az Ob folyamig, s a Tavda folyótól dél felé a Szigváig, az É. sz. 58-66°, K. h. 76-85° közt, 210 000 km2 területen, keletre és északra a törzsrokon osztjákoktól, nyugatra a zürjénektől, délnyugatra és délre az oroszoktól, délkeletre a tatároktól környezve laknak s hat, egymástól határozottan különváló nyelvjáráson beszélnek. A voguföldi falvak összes száma 247, ebből azonban csak 179 vogul, 14 osztják, 44 faluban eloroszodtak a V., 10-ből pedig kiköltöztek. A falu 2-3. házból áll, a legnagyobb sincs több 7 háznál. Az egész vogul föld lápos, mocsaras erdőségekből (fenyvesekből) áll, iram- és jávorszarvasokkal, medvével, farkassal, különböző szőrméjű rókával (van fekete és fehér), nyuszttal, nyesttel, evettel, hóddal, vidrával, aztán fajddal, császármadárral, sasokkal (a fekete sas neve turrej a. m. turul) stb. Hajdan sokkal nagyobb területet foglatak el, ugy hogy a XVII. sz.-i Jugria (beleszámítva az osztjákok földjét is) 890 000 km2 volt, benne 46 kerített helységgel vagy várossal, melyben több mint 50 fejedelem uralkodott, az előkelők számára pedig abból következtethetünk, hogy egy ízben (1500.) az oroszok ezernél többet ejtettek közülök fogságba, ami a vogul-osztják nép ezen időbeli számát legalább is 80-100 ezernek mutatja. Az 1631-iki himlő azonban elragadta az élők felét s ezt a csapást nem tudták kiheverni. A mult század vége felé valami 40 000 osztják és 12 000 vogul volt s azóta ez a szám lassan apad, ugy hogy ma a két nép legföljebb 35 000 főből áll.

Vallásos világnézetük alapja a természetimádás, legfőbb istenük az ég és föld teremtője, kit Numi Tarém- vagy Tórémnek neveznek, maga az ég. Mellette igen előkelő helyet foglalnak el az "égfiak" (tarem-pîhet) vagy nemzeti hősök szellemei, kik közt legnevezetesebbek a "világ ügyelő" Szarnyu-atér (arany fejedelem), Numi Tarém legkisebb fia, aztán a munkeszi Khant-tarém (had-isten), ezek már bizonyos helyhez vannak kötve, hol egykor székeltek, itt vannak bálványaik 8pupi) is, s ez a hely szent, hol tisztátalan állapotban nem szabad megjelenni, sem füvet leszakítani, sem gallyat letörni, sem vizéből nem szabad inni vagy főzni. Vannak aztán különbözőmföldalatti, vizi, tűzi, hegyi s erdei manók és tündérek, mint a betegség- és halálhozó Khulyaatér, az erdőkre és vadjaira ügyelő Meng. Nevezetesebb mitikus alakok még Kaltés asszony és a főisten rendelkezésének a föld, hegységek, emberek, állatok, életfoglalkozási eszközök megalkotásánál a végrehajtója Elmkhalesz (a lég halandója) stb. Életmódjuk vadászat, halászat és iramszarvastenyésztés. Földmíveléssel csak az eloroszosodó félben lévő déli V. foglalkoznak. Vadfogásra (iram- és jávorszarvas, medve, nyuszt, evet, madarak) fegyvereken kivül csapdát, farkasvermet és madárhálót használnak. Halászeszközeik a háló, varsa és Csége. Csónakjaik kivájt fatörzsből állnak, volt azonban régebben könnyü nyírhéj-csónakjuk is. Házi állatuk az eb és iramszarvas, de az énekek szerint egykor lovaik (lu, lú, lúw) is voltak. Gazdaságuk iramszarvasnyájakból áll. Midőn Reguly köztük járt, a leggazdagabbnak, Kaszimov Eleknek, 19 000 iramszarvasból álló nyája volt. Fő táplálékuk az iramszarvas- és jávorhús, nyers és szárított hal, halzsír, szárított földi bogyók, cirbolyadió, nagyon kedvelik a medvehúst, valamint a lóhúst, melyből az északi V. kolbászt (ászék) is készítenek, a kenyér idegen (persa) eredetü nyalánkság, melyet hamuban sütnek. Van méhsörük s nyírfavizük, melyet orvosságnak is használnak. házaikat (kwol, khulf) egykor a földbe vájták; ez négyszögü gödör volt, falait facölöpök alkották, melyre a föld szinén jött a rudakból összerótt s földdel s gyeppel borított tető, oldalt vagy közepén a világosságnak és füstnek nyilással, melyet éjjel nyírhéjjal vagy bőrtakaróval födtek el. A ház közelében magas oszlopokon áll az élelmi szereknek a hombár. Van téli és nyári lakásuk.

Népköltészetük megbecsülhetetlen anyagának összegyüjtésében a magyar Reguly Antal (1843-1844) és Munkácsi Bernát (1888-89) fáradozott. Reguly az énekeket Jurkinas Bahtjár, egy vogul sámán után jegyezte föl. Munkácsinak különösen Pérse (Mihail Gregorics Persin), egy régi vogul nemzetség utolsó sarja, illetve Tatjana Alexejevna Szotyinova, a fentebb említett Jurkina növendéke volt nagy segítségére. Rajtuk kívül még Vaszilij Kirilics Nyomin sámán, Nikolaj Grigorics Kártyin, Ilija Pilipics Taszmanov, Achtajev, Buranov, Kavrila Petorics Szontyin, Anyisim Kirilics Szontyin stb. Reguly hagyatékának egy részét Hunfalvy Pál adta ki A vogul föld és nép (Pest 1864) c. nagy munkában, a többit Munkácsi fejtette meg s közölte a Vogul népköltési gyüjtemény (Budapest 1892-97) eddig megjelent négy kötetében, melyek a következők. I. köt.: Regék és énekek a világ teremtéséről; II. köt.: Istenek hősi énekei, regéi és idéző igéi; III. köt.: Medveénekek; IV. köt.: Életképek. Sorsénekek, vitézi énekek, medveünnepi szinjátékok, állaténekek, mesék, találós mesék, néprajzi apróságok földrajzi névjegyzék. Ezeken kivül néhány vallásos műből áll az egész vogul irodalom; legrégibb egy Miatyánk, melyet Wissen Miklós adott ki 1748. Lipcsében (Hunfalvynál 241. old.); ezt követi a Miatyánk és tizparancsolat fordítása Szatigintól (u. o. 243-254. old.); Máté és Márk evangéliumának fordítása Popov Gergelytől (először közzétette az angol bibliai társaság s ez után Hunfalvy Pál Nyelvtudományi Közlemények IX-X., 1872-73) s végül Munkácsi B. hozott magával útjából egy máté, Márk és Lukács evangéliumát magában foglaló vogul kéziratot, melyet Feliczin péter fordított le. Vogul nyelvtant Hunfalvy P. (Egy vogul monda, Akadémiai Ért. 1859, I. 285.; A kondai vogul nyelv, Nyelvtudományi Közlemények IX-X., Pest 1872-739 és Munkácsi B. (A vogul nyelvjárások, Budapest 1894) készített. Szótárt Szilasi M. (Nyelvtudományi Közlemények XXV. 1895) állított össze. Életmódjukról, szokásaikról stb. a mult századbeli utazók: Strahlenberg Fülöp János (1709-23), Pallas P. G. (1770-72) s aztán Reguly A. (Hunfalvy P., A vogul föld), Castrén S. A., Ahlqvist Á. (Mucstelmín Matkoilta Venäjällä. Emlékezések Oroszorszában tett utazásairól, Helsingfors 1859), Munkácsi B. (Nyelvészeti tanulmányutam a V. földjén, Budapest 1889; A medveeskü népszokása a V.-nál, Hunfalvy-album 1891, 113-132; u. o. 182-188. A vogul költőről; A V. pogány ősvallása; Ethnographia IV., 1893, 32-54., A régi osztják társadalom, u. o. V. 1894, 352-368.) s Pápai Károly (A V. és osztjákoknál, Ethnographia I. 1890, 130; A vlgul házasság, Hunfalvy-album 1891, 133-150; Der Typus d. Ugrier, Ethnologische Mittheilungen aus ungarn, III. 1894. 257-276.) értesítenek. A fő munka azonban még mindig Hunfalvy Páltól: A vogul föld és nép (Pest 1864). Őskorukról az Ethnographia közölt egy pár tanulmányt.

Források

• Bokor József (szerk.). Vogulok, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2010. február 1.