„Magyar Parasztszövetség” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
SamatBot (vitalap | szerkesztései)
a →‎Forrás: Magyar katolikus lexikon
37. sor: 37. sor:


==Forrás==
==Forrás==
Magyar Katolikus Lexikon
Magyar katolikus lexikon


==Külső hivatkozások==
==Külső hivatkozások==

A lap 2009. december 6., 19:50-kori változata

A Magyar Parasztszövetség (vagy Magyar Paraszt-Szövetség) 1941 szeptemberében alakult érdekvédelmi tömörülés, amely a magyar parasztság érdekében tevékenykedő politikusokat fogta össze. Hivatalosan 1948. szeptember 10-én szűnt meg azzal, hogy vezetősége Dobi István elnökletével kimondta feloszlatását.

Korai története során szorosan összefonódott a Független Kisgazdapárttal. Fénykorát a német csapatok 1945-ös kiűzése után élte, amikor az ország legjelentősebb parasztmozgalmává vált és jelentősen hozzájárult a kisgazdák 1945. novemberi választási győzelméhez.

Az első politikai szervezetek közt volt, amelyeket a magyar mezőgazdaság kollektivizálására és a hatalomátvételre készülő kommunista párt, az MDP1947-ben szétzúzott. Több vezetőjét bebörtönözték. Az 1956-os forradalom idején rövid időre feléledt, majd újra megszüntették. A kommunista rezsim összeomlása után újjáalakult, de régi befolyását már nem nyerte vissza.

Megalapítása

A Magyar Parasztszövetséget 1941. szeptember 28-án azért hívták létre, mert a magyar törvények nem biztosították a mezőgazdasági szektorban gazdálkodók és dolgozók érdekképviseletét. (Az 1920:18. törvénycikk előírta vármegyei, járási és községi mezőgazdasági bizottságok, illetve Mezőgazdasági Kamara szervezését, de ezek az intézmények nem biztosítottak hatékony érdekérvényesítést).

Tevékenysége

Az érdekérvényesítésen túl – amelynek a háborús időszakban jelentős akadályai voltak –, a szövetség a paraszti szaktudás előremozdításán, a beszerzés és értékesítés megszervezésén dolgozott.

1943. május 9-én a Vésztőn tartott kongresszuson Földmunkás Szakosztályt hoztak létre a később dicstelen szerepet vállaló Dobi elnökletével. Ugyanezen év augusztusában jelentős szerepet töltött be a szövetség a népi írók szárszói találkozójának megszervezésében.

A Sztójay-kormány 1944. április 15-én feloszlatta a Parasztszövetséget, de a háború elvonulásával újraszerveződött. 1945 nyarán Kiss Sándor kisgazda nemzetgyűlési képviselőt választották főtitkárnak.

1946-ban a Parasztszövetség kidolgozta a parasztság érdekvédelméről szóló törvényjavaslatot, de a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, a szovjet Szviridov altábornagy ennek nemzetgyűlési megtárgyalását Rákosi Mátyás, a kommunista párt vezetője közbenjárására megakadályozta. A szövetség a kisgazdákkal vállvetve hiába követelte, hogy a választási eredményekkel arányosan nevezzék ki a közigazgatás, a honvédség, a rendőrség és a belső karhatalom tisztviselőit a kommunista MDP túlsúlyra juttatása helyett.

1946. szeptember 7. és 9. közt a Parasztszövetség nagy sikerű parasztnapokat tartottak, amelynek nagygyűlésén félmillióan vettek részt. (Az esemény olyan emlékezetes maradt, hogy még az 1956-os forradalom idején is emlegették.)

Felmorzsolása

A szövetség és a parasztsághoz kötődő politikai erők felmorzsolása 1947 elején kezdődött a Magyar Közösség elleni sajtókampánnyal, amelyben sokakat köztársaságelenes összeesküvéssel vádolatk meg és letartóztattak. A Parasztszövetség 14 vezetőjét és sok kisgazdapárti és parasztpárti tagot, fogtak perbe, ítéltek el vagy internáltak, összesen 250 embert. A következő évben a Parasztszövetség hivatalosan is kimondta saját feloszlatását.

1956-ban

1956. november 1-jén újjáalakulását jelentette a Magyar Nemzet (ideiglenes székhelye a Budapest V. kerületi Semmelweisz u. 1. volt), ugyanazon a napon, amelyen a Független Kisgazdapárt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt újjászületéséről is beszámolt. "A Szövetség az 1945-ös földreform, a paraszti termelés szabadsága és mindennemű szövetkezés teljes önkéntességének elve alapján áll" – jelentette az újság.

Kiss Sándor, a Parasztszövetség igazgatója előző nap rádióbeszédben hívta fel a korábbi két koalíciós pártot, a Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpártot, hogy lépjenek szövetségre. A szövetség újjászervezését október 30-án Kiss jelentette be a SZÖVOSZ székházában. November 2-án a Magyar Honvédelmi Szövetség székházát foglalták le a Parasztszövetség részére.

Híres tagjai

Forrás

Magyar katolikus lexikon

Külső hivatkozások