„Bebek Detre” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nincs méretváltozás ,  12 évvel ezelőtt
a
nincs szerkesztési összefoglaló
a
A [[nikápolyi csata]] és a Lackfiak bukása után a Bebekek néhány esztendeig az ország legbefolyásosabb famíliája. Nádorrá való kinevezése évében, Imre bátyja erdélyi vajda, ugyancsak [[Bebek Imre vránai perjel|Imre]] nevű fia már ekkor a horvát-szlavón-dalmát bánságot és vránai perjelséget, valamint az ezzel együttjáró dubicai grófságot bírta, Miklós fia ugyanekkor igen fiatalon a kalocsai érsekséget töltötte be, a pelsőci ágból származó unokaöccse Bebek Ferenc pedig macsói bán volt.
 
Bebek Detrét [[1397]]-ben a nikápolyi csatában fogságba esett Ilsvai(Jolsvai) Leusták utódjaként [[Zsigmond magyar király|Zsigmond király]] nádorrá nevezte ki, ezt a méltóságot [[1402]]-ig viselte, ám még később is, az [[1403]]-ban [[ZadarZára|Zárában]] Magyarország királyává koronázott Anjou László okleveleiben is nádorként szerepelt. A Laczkfiak pártjának fölszámolásakor még a király híve, amiért megkapja a hűtlen Prodavizi Ördög István szlavóniai várait, de néhány évvel később már az elégedetlen főurak élén találjuk.
 
[[1401]]-ben az ő vezetésével fogják el a főurak a királyt. A Zsigmond király elleni lázadás elfojtása után a hatalomból kiszorulva és délvidéki birtokait elveszítve, ismeretlen esztendőben hunyt el.

Navigációs menü