„Sztroganov család” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a →A későbbi századok: fotó |
|||
37. sor: | 37. sor: | ||
Nyikolajnak (1700–1758) három fia és három lánya volt. Egyik lánya, Marija egy Szkavronszkij grófhoz ment feleségül, és így a Sztroganovok a cári családdal is rokoni kapcsolatba kerültek. (Egy másik Sztroganov, Alekszandr Grigorjevics szintén a cári családba házasodott, Marija Nyikolajevna nagyhercegnőt vette el.) |
Nyikolajnak (1700–1758) három fia és három lánya volt. Egyik lánya, Marija egy Szkavronszkij grófhoz ment feleségül, és így a Sztroganovok a cári családdal is rokoni kapcsolatba kerültek. (Egy másik Sztroganov, Alekszandr Grigorjevics szintén a cári családba házasodott, Marija Nyikolajevna nagyhercegnőt vette el.) |
||
*Nyikolaj Grigorjevics egyik leszármazottja, Grigorij Alekszandrovics (1770–1859 vagy 1857?) több országban teljesített külügyi szolgálatot, Törökországban követ volt. 1826-ban a trónra lépő I. Miklós cártól grófi címet kapott. |
*Nyikolaj Grigorjevics egyik leszármazottja, Grigorij Alekszandrovics (1770–1859 vagy 1857?) több országban teljesített külügyi szolgálatot, Törökországban követ volt. 1826-ban a trónra lépő I. Miklós cártól grófi címet kapott. |
||
[[Kép:Sergei Stroganov by Konstantin Makovsky.jpg|bélyegkép|140px|Szergej Grigorjevics Sztroganov (1882)]] |
|||
**Fia, Alekszandr Grigorijevics (1795–1891) közlekedési utak mérnöki diplomát szerzett, iskolát végzett. A franciák elleni háború idején katonai pályára lépett, többek között a lipcsei csatában és Párizs bevételében is részt vett. 1839–1841 között belügyminiszter, majd hosszú időn át novorosszijszki és besszarábiai kormányzó volt. Az odesszai történettudományi társaság elnökeként jelentős támogatást nyújtott a helyi múzeumnak, óriási könyvtárát a tomszki egyetemre hagyta. |
**Fia, Alekszandr Grigorijevics (1795–1891) közlekedési utak mérnöki diplomát szerzett, iskolát végzett. A franciák elleni háború idején katonai pályára lépett, többek között a lipcsei csatában és Párizs bevételében is részt vett. 1839–1841 között belügyminiszter, majd hosszú időn át novorosszijszki és besszarábiai kormányzó volt. Az odesszai történettudományi társaság elnökeként jelentős támogatást nyújtott a helyi múzeumnak, óriási könyvtárát a tomszki egyetemre hagyta. |
||
** Szergej Grigorjevics (1794–1882) a katonai pályát választotta élethivatásul, harcolt Borogyinónál és későbbi háborúkban is, de nem különösebben érdekelte a katonatiszti karrier. Az uralkodó fiai: Nyikolaj, Alekszandr, Vlagyimir és Alekszej Alekszandrovics nagyhercegek nevelésél bízták meg. Több mint tíz éven volt a moszkvai tankerület felügyelője volt, később részt vett a tanügyi reform kidolgozásában. A moszkvai egyetem régi orosz történeti társaságának elnöki tisztét 30 éven át töltötte be, főként a régészet vonzotta. Kezdeményezésére szervezték meg az Oroszország déli részén és a Fekete tenger partján eredményes ásatásokat folytatott régészeti expedíciót. |
** Szergej Grigorjevics (1794–1882) a katonai pályát választotta élethivatásul, harcolt Borogyinónál és későbbi háborúkban is, de nem különösebben érdekelte a katonatiszti karrier. Az uralkodó fiai: Nyikolaj, Alekszandr, Vlagyimir és Alekszej Alekszandrovics nagyhercegek nevelésél bízták meg. Több mint tíz éven volt a moszkvai tankerület felügyelője volt, később részt vett a tanügyi reform kidolgozásában. A moszkvai egyetem régi orosz történeti társaságának elnöki tisztét 30 éven át töltötte be, főként a régészet vonzotta. Kezdeményezésére szervezték meg az Oroszország déli részén és a Fekete tenger partján eredményes ásatásokat folytatott régészeti expedíciót. |
A lap 2009. október 30., 19:41-kori változata
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
A Sztroganovok (orosz nyelven: Строгановы) régi orosz kereskedő- és földbirtokos család. Fontos szerepet játszottak Jermak szibériai hódítóútjának megszervezésében. Későbbi vagyonos nemzedékeik tagjai az arisztokrácia soraiba emelkedtek, ismert államférfiak, művészetpártolók, műgyűjtők voltak.
A család története, híres képviselői
Őseik az Északi tenger mellékéről (Pomorje) származó parasztok voltak. A család név szerint ismert első őse a 14. század második felében élt Szpiridon nevű, feltehetően novgorodi személy, bár van olyan vélemény is, hogy egy tatár előkelőség volt. Dédunkokája, Fjodor a Vicsegda folyó partján lévő sóforrásoknál telepedett le. Fia, Anyika 1515-ben sófőző telepeket létesített, és a későbbi Sztroganov-birodalomnak az itt kiépült város, Szol-Vicsegodszkaja (ma: Szolvicsegodszk) lett a központja (szol jelentése: „só”).
Anyikij és utódai
Anyikij (Anyika, Anyikej, Ioannyikij) Fjodorovics (1497– 1569 vagy 1570?) a sótermelést egyre távolabbi vidékekre, kereskedői tevékenységét pedig messze az Urálon túlra terjesztette ki, olcsón jutott hozzá a legértékesebb prémekhez is. 1558-ban Rettegett Iván hatalmas területek birtokjogát ajándékozta neki és fiainak a Káma és a Csuszovaja folyók mentén, az Urál vidékén. A cár megbízásából Anyika felügyelte az őslakosok kereskedői tevékenységét és behajtotta a természetbeni adót is. Sófőző telepeinek jövedelméből, alkalmazottainak kíméletlen dolgoztatása és a helyi lakosok becsapása árán gyorsan meggazdagodott. Ő alapozta meg a később óriásira duzzadt családi vagyont, melynek révén a Sztroganovok Oroszország vezető családjai közé emelkedtek. Öregkorában elfordult a világi élettől és Ioszaf néven szerzetes lett.
Három fia folytatta a megkezdett vállalkozást, a hatalmas, de gyéren lakott területeken több új települést, erődítményt létesítettek, cári engedéllyel magánhadsereget tartottak. A két idősebb fiú, Grigorij és Jakov korábban meghalt. 1579-ben a harmadik fiú, Szemjon, valamint két unokaöccse: Nyikita Grigorjevics (1559–1616) és Makszim Jakovlevics (1557–1624) felosztották egymás között a vagyont és a birtokolt földeket. Szemjoné maradt az eredeti birtokrész, Szol-Vicsegodszkaja és vidéke; Nyikita és Makszim kapta a Káma menti, a permi és az Urálon túli területeket. Korabeli okirat tanúsága szerint ekkor összesen mintegy 8 millió gyeszjatyina (kb. 8,74 millió ha) földterülettel rendelkeztek, ezek jelentős része az őslakosok által lakott vidék volt.[1]
A Sztroganovok és a szibériai hódítás
Szemjon és két unokaöccse nevéhez kapcsolódik a szibériai fegyveres hódítás kezdete is. N. K. Karamzin … -i író történelmi –ben úgy meséli el a történetet, hogy birtokaik és erődjeik megvédésére a Sztroganovok meghívták Jermak atamánt és kozákjait, elláták őket a szükséges felszereléssel és 1581-ben útnak indították őket „Szibéria földjének megtisztítására és az istentelen Kucsjum szultán kiűzésére”. Karamzin művében Jermakot az „orosz Pizarró”-nak nevezte, a Sztroganovokat pedig nemcsak saját birtokaik, hanem Oroszhon és „a kereszténység keleti határának védelmezői”-ként tüntette fel.[2]
A hadjárat megindításáról és a Sztroganovok szerepéről több különböző változat ismeretes, de egyik sem teljesen bizonyított.[3] Egy verzió szerint a közeledő kozákoktól a birtokaikat féltették, és ezért ajánlották Jermaknak inkább a szibériai kánság elleni hadjáratot, amivel azok a cár jóindulatát is elnyerhetik.[4] Van olyan vélemény is, hogy nem Sztroganovék küldték Jermakot Szibériába, és hogy az Urálon túli hódítás a kormánycsapatok eredménye volt.[5]
A sikeres hadjárat után IV. Iván cár újabb hatalmas földterületeket adományozott a Sztroganovoknak és több kedvezménnyel ruházta fel őket.
1586-ban Szemjont megölték. A Lacsinov bojárcsaládból választott felesége, Szolikamszk város vajdájának testvére, Jevdokija Nyesztyerova (1561–1639) vette át férje szerepét a családban. Házasságukból eredt a Sztroganovok egyetlen, sok nemzedéken át fennmaradt ága.
A későbbi századok
A 17. század elején, az ún. „zavaros időszak” alatt az unokafivérek jelentős összegekkel támogatták a trónt és Vaszilij Sujszkij cárt, aki 1610-ben kivételes címmel ruházta fel őket: imenyitije ljugyi, vagyis olyan személyek lettek, akiknek megszólításakor az apai nevet is használni kell.
A 17. század közepére Szemjon dédunokája, Grigorij Dmitrijevics (1656–1715) lett a Sztroganovok összes vagyonának és birtokának egyetlen örököse. Alekszej Mihajlovics cár 1673-ban kibocsátott oklevele megerősítette őt jogaiban és elismerte a Sztroganovok érdemeit Szibéria meghódításában.[6] Elődeihez hasonlóan ő is sokat áldozott a kincstár és főként I. Péter cár megsegítésére, az északi háború idején pedig saját költségén fregattot szerelt fel.
Fiait I. Péter bárói rangra emelte. Leszármazottaik közül többen elnyerték a grófi címet, a legelőkelőbb családokba házasodtak be, művészetpártolók lettek, állami szolgálatba lépve magas beosztásokba kerültek.
Időközben a sókitermelés válságba jutott. Egy 1742-ben kiadott rendelet csak olyan személyek alkalmazását engedélyezte, akiknek volt nyomtatott személyi útlevelük, de a központtól távol eső vidékek lakói ilyet nem-igen tudtak beszerezni. Miután a Sztroganovok nem tudták elérni, hogy velük kivételt tegyenek, kérvényt nyújtottak be I. Erzsébet cárnőhöz, hogy sótelepeiket – megfelelő kárpótlással – kincstári tulajdonba vegyék. Az ügy évekig elhúzódott, közben a déli Elton sóstón (a mai Volgográdi területen) nagy erőkkel megkezdték a sókitermelést. Sztroganovék nem tudták felvenni a versenyt az olcsó déli sóval, és telepeik jelentős részét be kellett zárni.[7]
Grigorij Dmitrijevics fiai és néhány utóduk
Grigorij Dmitrijevics Sztroganovnak három fia volt: Alekszandr, Nyikolaj és Szergej.
Alekszandr Grigorjevics Sztroganov
Alekszandr, a legidősebb fiú háromszor nősült, házassága révén a legelőkelőbb orosz családokkal került rokonságba. Először Seremetyev herceg lányát vette feleségül, esküvőjükön I. Péter és a cári család több tagja is részt vett. Lányai férjhez adásával két további főúri család, a Golicinek és a Sahovszkojok rokona lett.
Nyikolaj Grigorjevics Sztroganov
Nyikolajnak (1700–1758) három fia és három lánya volt. Egyik lánya, Marija egy Szkavronszkij grófhoz ment feleségül, és így a Sztroganovok a cári családdal is rokoni kapcsolatba kerültek. (Egy másik Sztroganov, Alekszandr Grigorjevics szintén a cári családba házasodott, Marija Nyikolajevna nagyhercegnőt vette el.)
- Nyikolaj Grigorjevics egyik leszármazottja, Grigorij Alekszandrovics (1770–1859 vagy 1857?) több országban teljesített külügyi szolgálatot, Törökországban követ volt. 1826-ban a trónra lépő I. Miklós cártól grófi címet kapott.
- Fia, Alekszandr Grigorijevics (1795–1891) közlekedési utak mérnöki diplomát szerzett, iskolát végzett. A franciák elleni háború idején katonai pályára lépett, többek között a lipcsei csatában és Párizs bevételében is részt vett. 1839–1841 között belügyminiszter, majd hosszú időn át novorosszijszki és besszarábiai kormányzó volt. Az odesszai történettudományi társaság elnökeként jelentős támogatást nyújtott a helyi múzeumnak, óriási könyvtárát a tomszki egyetemre hagyta.
- Szergej Grigorjevics (1794–1882) a katonai pályát választotta élethivatásul, harcolt Borogyinónál és későbbi háborúkban is, de nem különösebben érdekelte a katonatiszti karrier. Az uralkodó fiai: Nyikolaj, Alekszandr, Vlagyimir és Alekszej Alekszandrovics nagyhercegek nevelésél bízták meg. Több mint tíz éven volt a moszkvai tankerület felügyelője volt, később részt vett a tanügyi reform kidolgozásában. A moszkvai egyetem régi orosz történeti társaságának elnöki tisztét 30 éven át töltötte be, főként a régészet vonzotta. Kezdeményezésére szervezték meg az Oroszország déli részén és a Fekete tenger partján eredményes ásatásokat folytatott régészeti expedíciót.
- Fia, Alekszandr Szergejevics szintén történelemmel és régészettel foglalkozott, a szentpétervári régészeti társaság tagja és neves numizmatikus volt.
Szergej Grigorjevics Sztroganov
A legfiatalabb fiú, Szergej (1707–1756) lelkes művészetpártoló és műgyűjtő volt. Rasztrelli, az orosz főváros híres építésze tervezte szentpétervári palotáját, melyben gazdag képtárat rendezett be.
- Fia, Alekszandr Szergejevics (1733 vagy 1736–1811) két évig a genfi egyetemen tanult, több nyugati nyelven beszélt, 1761-ben Mária Terézia a Római birodalom grófja címet adományozta neki, 1798-ban hazájában is grófi méltóságra emelkedett. Az Államtanács tagja, 1800-tól a szentpétervári Művészeti Akadémia elnöke volt. Első házassága III. Pál cár kancellárja, Voroncov gróf lányával sikertelen volt. Felesége politikai nézeteltérések miatt 1764-ben elhagyta és rövidesen meghalt. Második felesége, Jekatyerina Trubeckaja hercegnő Párizsban szülte meg fiukat, Pavelt, ám hamarosan egy szépfiú kedvéért elhagyta a családot. Alekszandr Szergejevics fia nevelésében és a művészetpártolásban keresett vigaszt, többek között a festő Levickijnek, az állatmeséiről hírest Krilovnak és a költő Gyerzsavinnak nyújtott anyagi támogatást. Életének utolsó évtizedét a szentpétervári Kazanyi székesegyház építésének szentelte, amire saját vagyonából is sokat áldozott. Hatalmas vagyona ellenére – csupán a Perm-vidéki földbirtokain 18 000 jobbágya volt – fiára jelentős adósságokat hagyott.
- Fia. Pavel Alekszandrovics (1774–1817) Párizsban született. I. Sándor cár egyik tanácsadója, az Államtanács tagja volt. Szenátor létére a svédekkel vívott háború miatt önkétesként jelentkezett a hadseregbe, később többek között a Borogyinói csatában is részt vett. Fia egy ütközetben vesztette életét és utóda nem volt; lánya, Natalja egy távoli rokonához, Szergej Grigorjevics Sztroganovhoz ment feleségül, aki így a grófi cím birtokosa lett.
Források, jegyzetek
Források
- Brockhaus és Efron Enciklopédia (orosz nyelven), 1890—1907. (Hozzáférés: 2009. október 28.)
- I. O. Szurmina, Ju. V. Uszova. Szamije znamenyitije gyinasztyii Rosszii (orosz nyelven). Moszkva: Vecse Kiadó, 367-377. o.. ISBN 5-7838-0847-4 (2001)
- Szili Sándor. Szibéria birtokbavételének koncepciói az orosz és a szovjet történetírásban. Budapest: Magyar Ruszisztikai Intézet, 16-97. o.. ISBN 963 7730 35 4 (2005)
Jegyzetek
<references>
Források
- Sztroganovi (orosz nyelven). Brockhaus és Efron Enciklopédia, 1890—1907. (Hozzáférés: 2009. október 28.)
- I. O. Szurmina, Ju. V. Uszova. Szamije znamenyitije gyinasztyii Rosszii (orosz nyelven). Moszkva: Vecse Kiadó, 367-377. o.. ISBN 5-7838-0847-4 (2001)
- Szili Sándor. Szibéria birtokbavételének koncepciói az orosz és a szovjet történetírásban. Budapest: Magyar Ruszisztikai Intézet, 16-97. o.. ISBN 963 7730 35 4 (2005)
- ↑ a b I. O. Szurmina, Ju. V. Uszova. Szamije znamenyitije gyinasztyii Rosszii (orosz nyelven). Moszkva: Vecse Kiadó, 368. o.. ISBN 5-7838-0847-4 (2001)
- ↑ a b Nyikolaj Mihajlovics Karamzin: Isztorija goszudarsztva Rosszijszkovo (orosz nyelven), 1826. (Hozzáférés: 2009. október 26.)
- ↑ a b Szili Sándor. Szibéria birtokbavételének koncepciói az orosz és a szovjet történetírásban. Budapest: Magyar Ruszisztikai Intézet, 14. o.. ISBN 963 7730 35 4 (2005)
- ↑ a b Szili Sándor. im., 40. o.
- ↑ a b Szili Sándor. im., 90. o.
- ↑ a b Szili Sándor. im., 27-28. o.
- ↑ a b I. O. Szurmina, Ju. V. Uszova. im., 372. o.