„Móse Sárett” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
44. sor: 44. sor:


[[1925]]-ben a [[Davar napilap]] megalapításakor felkérték a főszerkesztő-helyettesi feladatok ellátására, [[1929]]-ben pedig a lap angol nyelvű kiadásának szerkesztője lett. [[1931]]-ben [[Háim Arlozorov]] munkatársa lett a [[Zsidó Ügynökség]]nél. [[1933]]-ban, [[Arlozorov-gyilkosság|Arlozorovot meggyilkolták]] és helyette Sárett lett a politikai osztályának vezetője, amelynek feladata a [[zsidók]] bevándorlásának elősegítése volt. Jelentős szerepe volt Tel-Aviv kikötőjének megépítésében. Erre azért volt szükség, mert az arabok az [[1936–1939-es arab felkelés Palesztinában|1936–1939-es palesztin felkelés]] során blokád alatt tartották a [[jaffa]i és [[haifa]]i kikötőket. Emellett a zsidó településeken saját rendőri erőt hozott létre. Ösztönzésére a [[második világháború]] során sokan harcoltak a [[Brit Hadsereg]] oldalán, az úgynevezett [[Zsidó Brigád]]okban. A háború után felerősödtek az ellentétek a britekkel, akik akkor uralmukat alatt tartották Palesztinát. A britek fegyverek után kutattak és tömeges méretű letartóztatásokra került sor. [[1946]]. [[június 29]]-én, a „fekete szombaton” Sárettet és számos társát cionista tevékenységük miatt letartóztatták és több hónapon keresztül fogvatartották. A britek végül [[ENSZ]]-hez fordultak. [[1947]]. [[november 29]]-én az [[ENSZ]] gyűlése elfogadta Palesztina zsidók és arabok közötti felosztásának tervét. Sárett központi szerepet játszott ebben a politikai küzdelemben.<ref name="Encyclopaedia Britannica" /><ref name="The President and Prime Minister Memorial Council" />
[[1925]]-ben a [[Davar napilap]] megalapításakor felkérték a főszerkesztő-helyettesi feladatok ellátására, [[1929]]-ben pedig a lap angol nyelvű kiadásának szerkesztője lett. [[1931]]-ben [[Háim Arlozorov]] munkatársa lett a [[Zsidó Ügynökség]]nél. [[1933]]-ban, [[Arlozorov-gyilkosság|Arlozorovot meggyilkolták]] és helyette Sárett lett a politikai osztályának vezetője, amelynek feladata a [[zsidók]] bevándorlásának elősegítése volt. Jelentős szerepe volt Tel-Aviv kikötőjének megépítésében. Erre azért volt szükség, mert az arabok az [[1936–1939-es arab felkelés Palesztinában|1936–1939-es palesztin felkelés]] során blokád alatt tartották a [[jaffa]i és [[haifa]]i kikötőket. Emellett a zsidó településeken saját rendőri erőt hozott létre. Ösztönzésére a [[második világháború]] során sokan harcoltak a [[Brit Hadsereg]] oldalán, az úgynevezett [[Zsidó Brigád]]okban. A háború után felerősödtek az ellentétek a britekkel, akik akkor uralmukat alatt tartották Palesztinát. A britek fegyverek után kutattak és tömeges méretű letartóztatásokra került sor. [[1946]]. [[június 29]]-én, a „fekete szombaton” Sárettet és számos társát cionista tevékenységük miatt letartóztatták és több hónapon keresztül fogvatartották. A britek végül [[ENSZ]]-hez fordultak. [[1947]]. [[november 29]]-én az [[ENSZ]] gyűlése elfogadta Palesztina zsidók és arabok közötti felosztásának tervét. Sárett központi szerepet játszott ebben a politikai küzdelemben.<ref name="Encyclopaedia Britannica" /><ref name="The President and Prime Minister Memorial Council" />
===Izraeli politikusként===
===Izraeli politikusként===[[1948]]-ban, [[Izrael]] megalakulása után kinevezték az ország első külügyminiszterének. [[1953]]-ban [[David Ben-Gurion]] miniszterelnök ideiglesen visszavonult hivatalától és Sárett lett az utódja, aki folytatta a gyors gazdasági fejlesztéseket és a korábbi bevándorlási politikát. Az [[arabok]]kal való kapcsolatok stabilizálására tett kísérleteit gyakran kritika éri. Egyes vélemények szerint túlságosan elnéző volt a határmenti betörésekkel és a civil lakosságot ért támadásokkal szemben. [[1955]]-ben David Ben-Gurion visszatért a miniszterelnöki pozícióba, de a két férfi közötti nézeteltérés Sárett külügyminiszterségről való lemondásához vezetett. [[1960]]-ban megválasztották a [[Cionista Világszövetség]] elnökének. [[1965]]. [[július 7]]-én hunyt el [[Jeruzsálem]]ben.<ref name="Encyclopaedia Britannica" />
[[1948]]-ban, [[Izrael]] megalakulása után kinevezték az ország első külügyminiszterének. [[1953]]-ban [[David Ben-Gurion]] miniszterelnök ideiglesen visszavonult hivatalától és Sárett lett az utódja, aki folytatta a gyors gazdasági fejlesztéseket és a korábbi bevándorlási politikát. Az [[arabok]]kal való kapcsolatok stabilizálására tett kísérleteit gyakran kritika éri. Egyes vélemények szerint túlságosan elnéző volt a határmenti betörésekkel és a civil lakosságot ért támadásokkal szemben. [[1955]]-ben David Ben-Gurion visszatért a miniszterelnöki pozícióba, de a két férfi közötti nézeteltérés Sárett külügyminiszterségről való lemondásához vezetett. [[1960]]-ban megválasztották a [[Cionista Világszövetség]] elnökének. [[1965]]. [[július 7]]-én hunyt el [[Jeruzsálem]]ben.<ref name="Encyclopaedia Britannica" />


== Jegyzetek ==
== Jegyzetek ==

A lap 2009. szeptember 22., 09:50-kori változata

Móse Sárett
Fájl:SHARRET1.JPG
Izrael 2. miniszterelnöke
Hivatali idő
1954. január 26. – 1955. november 3.
ElődDavid Ben-Gurion
UtódDavid Ben-Gurion
Katonai pályafutása
Csatáielső világháború

Született1894. október 16.[1]
Herszon
Elhunyt1965. július 7. (70 évesen)[2][3][4][5]
Jeruzsálem
SírhelyTrumpeldor temető
PártMapai

SzüleiYacov Shertok
HázastársaTzippora Sharett
GyermekeiYael Medini
Foglalkozás
Iskolái

Díjak
  • Sokolov Award (1960)
  • Jeruzsálem díszpolgára

Móse Sárett aláírása
Móse Sárett aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Móse Sárett témájú médiaállományokat.

Móse Sárett (héberül משה שרת‎]], eredeti nevén Móse Sertok Herszon, Orosz Birodalom (ma Ukrajna), 1894. október 15. – Jeruzsálem, 1965. július 7.) cionista vezető, izraeli politikus és Izrael miniszterelnöke volt az 1953-tól 1955-ig terjedő időszakban.

Élete

Születésétől Izrael megalapításáig

Móse Sárett 1894. október 15-én született Móse Sertok néven, Herszonban, az Orosz Birodalom területén. Édesapja 1882-ben a BILU tagjaként kivándorolt Palesztinába, majd visszatért az Orosz Birodalomba. 1906-ban már családjával együtt utazott ki Palesztinába, ami akkor az Ottomán Birodalom részét képezte. A család két évet töltött a Ramallahtól északra található Ein Szanija nevű településen, ahol Sárett megtanult arabul. 1908-ban Tel-Avivba költöztek. Ezt követően Konstantinápolyban jogi tanulmányokat folytatott, hogy a zsidó településeket képviselni tudja az Ottomán Birodalomban. Az első világháború kitörésekor visszatért Palesztinába. 1916-ban belépett az ottomán hadseregbe, ahol tiszti végzettséget szerzett és nyelvtudására (török, német, arab) tekintettel tolmácsi feladatokat látott el. 1922 és 1924 között a London School of Economics-on folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett a cionista mozgalommal.[7][8]

1925-ben a Davar napilap megalapításakor felkérték a főszerkesztő-helyettesi feladatok ellátására, 1929-ben pedig a lap angol nyelvű kiadásának szerkesztője lett. 1931-ben Háim Arlozorov munkatársa lett a Zsidó Ügynökségnél. 1933-ban, Arlozorovot meggyilkolták és helyette Sárett lett a politikai osztályának vezetője, amelynek feladata a zsidók bevándorlásának elősegítése volt. Jelentős szerepe volt Tel-Aviv kikötőjének megépítésében. Erre azért volt szükség, mert az arabok az 1936–1939-es palesztin felkelés során blokád alatt tartották a [[jaffa]i és haifai kikötőket. Emellett a zsidó településeken saját rendőri erőt hozott létre. Ösztönzésére a második világháború során sokan harcoltak a Brit Hadsereg oldalán, az úgynevezett Zsidó Brigádokban. A háború után felerősödtek az ellentétek a britekkel, akik akkor uralmukat alatt tartották Palesztinát. A britek fegyverek után kutattak és tömeges méretű letartóztatásokra került sor. 1946. június 29-én, a „fekete szombaton” Sárettet és számos társát cionista tevékenységük miatt letartóztatták és több hónapon keresztül fogvatartották. A britek végül ENSZ-hez fordultak. 1947. november 29-én az ENSZ gyűlése elfogadta Palesztina zsidók és arabok közötti felosztásának tervét. Sárett központi szerepet játszott ebben a politikai küzdelemben.[7][8]

Izraeli politikusként

1948-ban, Izrael megalakulása után kinevezték az ország első külügyminiszterének. 1953-ban David Ben-Gurion miniszterelnök ideiglesen visszavonult hivatalától és Sárett lett az utódja, aki folytatta a gyors gazdasági fejlesztéseket és a korábbi bevándorlási politikát. Az arabokkal való kapcsolatok stabilizálására tett kísérleteit gyakran kritika éri. Egyes vélemények szerint túlságosan elnéző volt a határmenti betörésekkel és a civil lakosságot ért támadásokkal szemben. 1955-ben David Ben-Gurion visszatért a miniszterelnöki pozícióba, de a két férfi közötti nézeteltérés Sárett külügyminiszterségről való lemondásához vezetett. 1960-ban megválasztották a Cionista Világszövetség elnökének. 1965. július 7-én hunyt el Jeruzsálemben.[7]

Jegyzetek

  1. חה"כ משה שרת (שרתוק). Kneszet
  2. Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  3. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  4. Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. https://blogs.lse.ac.uk/mec/2020/05/03/book-review-my-struggle-for-peace-the-diary-of-moshe-sharett/, 2022. június 11.
  7. a b c Encyclopaedia Britannica:Moshe Sharett (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. szeptember 21.)
  8. a b The President and Prime Minister Memorial Council:Moshe Sharett (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. szeptember 22.)

Források