„I. al-Mutavakkil abbászida kalifa” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Zsidó –> zsidók |
a iw |
||
18. sor: | 18. sor: | ||
}} |
}} |
||
{{Portál|Középkor}} |
|||
{{DEFAULTSORT:Mutaszim}} |
{{DEFAULTSORT:Mutaszim}} |
||
[[Kategória:Kalifák]] |
[[Kategória:Kalifák]] |
||
[[Kategória:Abbászidák]] |
[[Kategória:Abbászidák]] |
||
[[en:Al-Mutawakkil]] |
A lap 2009. augusztus 12., 10:26-kori változata
Abú l-Fadl Dzsaafar al-Mutavakkil (822 márciusa – Mezopotámia, Szamarra, 861 decembere), al-Mutaszim fia volt az Abbászida-dinasztia tizedik kalifája (uralkodott 847-től haláláig). Melléknevének (al-Mutavakkil alá lláhi) jelentése: [Istenre] hagyatkozó. Testvérétől, al-Vásziktól örökölte a trónt. Nevéhez fűződik a szakítás a mutazilita vallási nézetekkel, illetve a híres, spirális szamarrai mecset építése. Meggyilkolásával tört ki az ún. szamarrai anarchia, ami végzetesen meggyengítette a kalifátust.
Al-Mutavakkil trónra lépése előtt nem töltött be politikai szerepet, és elődeinél jóval kevésbé érdekelték a művészetek is (igaz, al-Buhturít udvari költőjévé fogadta). Vallási tekintetben ráadásul erősen eltérő nézeteket vallott rokonainál, lévén a szunnita ortodoxia elkötelezett híve. Ennek jegyében trónra lépve eltörölte a mutazilita tant érvényre juttató mihnát, véget vetve az Ahmad ibn Hanbal vezette ulema ellenállását 827 óta őrlő üldözésnek. A kalifa nem csak elhatárolódott a nem ortodox irányzatoktól, hanem kifejezetten ellenségesen viszonyult mindenhez, ami nem szunnita muszlim volt. 848-ban magához rendelte a síiták egyik vezetőjét, a tizedik imámnak tekintett Alí al-Hádít, akit kisfiával együtt házi őrizetbe helyezett fővárosában Szamarrában. A síiták számára megtiltotta Huszajn imám kerbelai sírjának zarándoklat-jellegű felkeresését. Több diszkriminatív intézkedést is hozott az egyébként védett keresztény és zsidó alattvalókkal szemben is.
Al-Mutavakkil idején ütközött ki igazán az atyja által felállított, leginkább török származású lovasíjász erőket tömörítő rabszolgahadsereg hátránya. A fokozatosan felállított alakulatok állandó konfliktusban voltak a régebbi, arab és horászáni erőkkel, de egymással is. Ez ahhoz a helyzethez vezetett, hogy a hadsereg vezetői nem merték megkockáztatni, hogy Szamarrát elhagyva elveszítsék udvarban szerzett pozícióikat, magukat riválisaik intrikáinak célpontjává téve. A központi hadjáratok így megritkultak, és legfeljebb kisebb belső lázadások leverésére szorítkoztak. Mindebből leginkább az ismét megerősödő Bizánci Birodalom tudott hasznot húzni, amelynek flottája 853-ban és 859-ben Damietta egyiptomi tengeri támaszpontját támadta, és az anatóliai határon is sorra foglalta el az erődöket a muszlimoktól.
Al-Mutavakkilt fia, al-Muntaszir gyilkoltatta meg egyes török tisztekkel összefogva, miután attól tartott, hogy megváltoztatja a számára kedvező öröklési rendet. A gyilkosságnak egyúttal al-Mutavakkil mindenható vezíre, az egyébként szintén török származású al-Fath ibn Hákán is áldozatául esett. A gyilkosság jelentette az ún. szamarrai anarchia kezdetét, amely mintegy harminc éven át dühöngött, és az Abbászida Kalifátus széteséséhez vezetett.
Külső hivatkozások
- The Cambridge History of Islam, I/A kötet. Szerk.: P. M. Holt, Ann K. S. Lambton, Bernard Lewis.
- Lapidus, Ira M.: A History of Islamic societies. Cambridge University Press, 1988.
- Cahen, Claude: Az iszlám a kezdetektől az oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, Gondolat, 1989.
Elődje: {{{előző}}} |
|
Utódja: {{{következő}}} |