„Lukács (esztergomi érsek)” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
a
=== Béla és Lukács ===
 
III. István, a bizánci veszély elhárítója, 1172-ben hunyt el. Halálakor ismét napirendre került a trónutódlás kérdése. Az új király Lukács heves tiltakozása ellenére az immár tíz éve Bizáncban élő Béla lett, aki – miután a császárnak fia született – elvesztette trónutódlási jogát, és Mária hercegnő kezét. Lukács tiltakozásnak a bizánci egyházi befolyástól való félelem volt az oka, és inkább az elhunyt király másik öccsét, Géza herceget látta volna szívesen a trónon. A bátor főpap megtagadta III. Béla megkoronázását, amit így – külön pápai engedéllyel – a Mikó vagy Chema nevű [[kalocsa]]i érsek végzett el. Az esztergomi főpap erélyes föllépése rossz viszonyt teremtett Gézával. Ez azonban csak a kisebbik baj volt, mert a koronázást III. Sándor felszólítása ellenére sem végezte el. A pápa és a főpap régebbi jó viszonya nagyon megromlott.
 
III. Béla (1172–1196), bár görög földről érkezett, felesége révén meghonosította hazánkbanMagyarországon a francia kultúra szellemiségét, így paradox módon akitől Lukács a latin kereszténységet féltette, az lett annak erős védőbástyája. Lukács az 1170-es évek folyamán fokozatosan háttérbe szorult, helyette riválisa, András kalocsai érsek élvezhette a pápa és a király bizalmát. A főpap azonban idővel maga is belátta, hogy III. Béla nem jelent fenyegetést sem az egyházra, sem [[Magyarország]]ra nézve. A kezdődő közeledésnek nagy lendületet adott az [[1179]]. esztendő, amikor a diadalittas kalocsai érsek megsértette a királyt, mire az megfosztotta hivatalától. A vitába a Szentatya is beleavatkozott, és a András érseket bocsánatkérésre szólította fel.
Lukács a 70’-es évek folyamán fokozatosan háttérbe szorult, helyette riválisa, András kalocsai érsek élvezhette a pápa és a király bizalmát. A főpap azonban idővel maga is belátta, hogy III. Béla nem jelent fenyegetést sem az egyházra, sem [[Magyarország]]ra nézve. A kezdődő közeledésnek nagy lendületet adott az [[1179]]. esztendő, amikor a diadalittas kalocsai érsek megsértette a királyt, mire az megfosztotta hivatalától. A vitába a Szentatya is beleavatkozott, és a András érseket bocsánatkérésre szólította fel.
 
Lukács érsek körülbelül a pápával egy időben, 1181 augusztusában hunyt el. Főpapi működése kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar történelemben. A [[középkor]]i Magyarország egyik legeredetibb „szürke eminenciása” volt. Kanonizációját [[II. András]] ([[1205]]–[[1235]]) és [[IV. Béla]] ([[1235]]–[[1270]]) is szorgalmazta, de Lukács [[szent]]té avatására végül nem került sor.

Navigációs menü