Nazgûlok

A nazgûlok, más néven gyűrűlidércek J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című trilógiájának szereplői. Egykori nagy emberek, királyok, kik a Sötét Úr, Szauron hatalmába kerültek, aki a céljait bábként szolgáló sötét szellemekké változtatta őket, akik félig élők, félig holtak. Ők voltak hajdan a kilenc király az emberek közt, akik a kilenc gyűrűt kapták.

Tulajdonságaik

A lidércek a halandó szemnek láthatatlanok, de jelenlétük a közelséggel arányosan kellemetlen érzéseket (hidegség, félelem, rossz előérzetek, vészreakció) ébreszt a halandókban. Hasonlóan, a lidércek is messzebbről érzékelik a halandókat, minthogy látnák őket. A gyűrűlidércek látása rendkívül gyenge, erős napfényben (hasonlóan Mordor egyéb szolgáihoz) teljesen megvakulnak, de szaglásuk és hallásuk sokkal jobb, mint a halandóké; s a vér szagára – melyet kívánnak és gyűlölnek – különösen érzékenyek.

Mágikus képességeikkel a gyűrűlidércek a végletekig fokozni tudják az őket kísérő kellemetlen érzéseket, halandó áldozataik lelkét a teljes bénultságba, súlyosabb esetben beteges sötétségbe taszítva; az áldozat ebben a stádiumban teljesen kábult, eszméletét veszti, sötét lidércálmokat lát; sokszor félrebeszél, gyakorta meg is hal. Ezt a jelenséget Fekete Leheletnek, Fekete Kórnak nevezik.

A nazgûlok nagy távolságú kommunikációra jellegzetes, kiáltásokból, rikoltásokból álló nyelvet használnak, mely önmagában is félelmet kelt. Egymás között a Fekete Beszédet használják. Szükség esetén azonban képesek a Közös Nyelven is kommunikálni. Negatív érzelmeik, mint a gyűlölet, rosszindulat, gúny, rendkívül erősek, s hatásosan képesek a gyengébb akaratú halandókat ezek hatása alá vonni, fenyegetéssel, de megvesztegetéssel is.

A lidércek szellemek, tulajdonképp félig-meddig halottak, de az Egy Gyűrűtől és az azt uraló Szaurontól létüket fenntartó erőt, sőt emberfeletti hatalmat nyernek, már csak ezért is gyakorlatilag lehetetlen olyan módszerekkel elpusztítani őket (kard, nyíl és más kézifegyverek, ill. vízbefojtás), amilyenek a halandók esetében jól beválnak (bár volt utóbbira is példa, a Harmadkor végi Gyűrűháborúban vezérüket karddal szúrták le a Pelennor mezei csatában, ld. lentebb). Az a nem teljesen evilági matéria, ami őket alkotja, a hirtelen belé hatoló normál anyagot annihilálja, ezért a gyűrűlidércekbe szúrt kard vagy más szúróeszköz azonnal megsemmisül.

Hogy látható alakjuk legyen, a nazgûlok fekete, csuklyás köpenyt, kesztyűt és csizmát viselnek. Fegyvereik a kard és a mágikus Morgul-tőr. Kiváló, roppant félelmetes, de félelmet nem ismerő harcosok (elpusztításukat ez is nehezíti). Hátasállataik eleinte fekete lovak, emiatt a hobbitok Fekete Lovasokként emlegetik őket. Később óriási szárnyas bestiákra cserélik lovaikat.

Történetük

A kilenc gyűrűlidérc mindegyike egykor ember volt. Ők voltak Középfölde azon egykori királyai és hatalmasai, akik a Másodkorban uralkodtak, és akiket a gonosz szellem, Szauron, a Középfölde egyeduralmára törő Sötét Úr meg tudott nyerni céljainak. Szauron „alázata” jeleként ajándékozta nekik az eregioni tünde-kovácsoktól rabolt Kilenc Gyűrűt a Hatalom Gyűrűi közül. E gyűrűk hatalmat és különleges képességeket biztosítottak nekik, de előbb-utóbb mind az Egy Gyűrű, és azon keresztül Szauron irányítása alá kerültek. Végül a gyűrűk folyamatos viselésének eredményeképp örökre az árnyak birodalmába távoztak: láthatatlanokká váltak mindenki, kivéve az Egy Gyűrű viselője számára, átkerülve abba a világba, ahol nem teljesen a fizikai világ törvényei érvényesülnek: eleven lidércekké, Szauronhoz sok tekintetben hasonló, de nála csekélyebb gonosz szellemekké váltak, akik se nem élők, se nem holtak.

A gyűrűlidércekké lett királyokról keveset tudunk a Szauron rabszolgájává válásuk előttről. A Gyűrű keresése c. Tolkien-kiadványból nem sokkal több derül ki annál, mint hogy Tolkien egy időben Khamûlnak keresztelte el vezetőjüket, A Gyűrűk Ura és A Szilmarilok csak annyit közöl róluk, hogy a Másodkorban középföldi ember-királyok voltak.

Úgy tartják, hogy a nazgúlok közül három a númenori faj képviselője volt amíg meg nem rontotta őket a Szauron hatalma.

A gyűrűlidércek vezetője a Boszorkányúr, a leghatalmasabb közöttük, Angmar egykori ura, akinek megjósolták, hogy nem emberkéz fog végezni vele. Ez végül igaz is lett, mert nem ember, hanem egy hobbit: Borbak Trufa győzte le Eowyn, Rohan hercegnője segítségével. Az angol eredetiben, így a filmváltozatban is Éowyn öli meg a Boszorkányurat. Az, hogy a magyar változatban Trufa győzi le, Göncz Árpád félrefordításából adódott. A Boszorkányúr kapta meg a kilenc gyűrű közül az elsőt. Szarumán könyvtárából előkerült egy írás, mely szerint az embereknek ajándékozott gyűrűk ezüstből készültek, és egyetlen borostyánkő díszítette őket. A nazgúlok gyűrűi valahogy összezsugorodtak, kövük pedig vérvörösen világított. Valamennyi lidérc közül csak a Boszorkányúr viselt ezüstből és aranyból készült gyűrűt, melynek köve megőrízte sárga színét. A Boszorkányúr volt az, aki Széltetőn megsebezte Frodót egy Morgul tőrrel, később Gondor ostrománál ő szállt szembe Gandalffal, ő törte el a varázsló botját. Valóban komoly hatalommal bírt, ő irányította a Minas Tirithet ostromló sereget, ő gyilkolta meg Rohan királyát, Théodent. Miután a Sötét Úr a Másodkor végén vereséget szenvedett a dagorlandi csatában, a nazgúlok vezére az Ettenszík és az Északi Puszta közötti sötét vidékre költözött. Attól fogva nevezik Angmari boszorkányúrnak. Valamivel később a másik nyolc nazgúllal együtt hatalmába kerítette Minas Ithilt, a Felkelő Hold tornyát, megrontotta, s attól fogva Minas Morgulnak, A Boszorkányság Tornyának nevezték. A maga népe is meghunyászkodott előtte s parancsára akár egymást is lekaszablonák…

Külső hivatkozások

• A Boszorkányúr életrajza (angolul)