Állatföldrajz

Az állatföldrajz (zoogeográfia, geozoológia) az állatok földrajzi elterjedésével, egyes földrajzi területek (kontinensek, országok stb.) állatvilágával, faunájával foglalkozó zoológiai tudományág. A Föld különböző részein más és más állatfajok élnek, a legtöbb faj csak egy bizonyos területen képes megélni. Mindez az állatok ökológiai igényeivel hozhatók kapcsolatba, elsőként a tűrőképességgel (tolerancia). A tűrőképesség azt jelenti, hogy az adott faj egy bizonyos környezeti tényező (pl. fény, hőmérséklet, vízmennyiség) megváltozását milyen határok között (minimumpont és maximumpont) képes elviselni. Ezek alapján pl. egy magas hőmérsékletet kedvelő, szűk tűrésű trópusi lepkefaj nem képes elviselni a mérsékelt öv hideg teleit. Így a mérséklet övbe eső földrajzi területeken ez a lepkefaj nem lesz megtalálható, ott nem fog elterjedni.

Állatföldrajzi alapfogalmak

Az állatok gyűjtésével vagy megfigyelésével megismerjük a fajok elterjedési (distributios) adatait. Ha egy adott faj elterjedési adatait összegyűjtöttük és mindezt térképezzük, akkor megkapjuk az illető faj elterjedési területét (area). Az elterjedési területen belül ott él a faj, ahol a számára megfelelő létfeltételeket megtalálja, ez az illető faj stációja. Minden fajnak van keletkezési góca. Ez azt jelenti, hogy minden faj a Földnek csak egy pontján alakult ki, és ezen a területen a fajt őshonos fajnak (autochton) tituláljuk. Ha az adott faj más földrajzi területeken is elterjedt, akkor ott bevándorló fajnak hívjuk. Ha egy állatfaj areája szűk, akkor bennszülött (endemikus) faj. Egy állatfaj lehet egyszerre autochton és endemikus is (pl. pl. a Kaszpi-fóka a Kaszpi-tengerben). Máskor azonban egy faj egy területen endemikus, de nem autochton (pl. a csövesfogúak őshazája Dél-Európa, de ma már csak Afrika bizonyos tájain élnek).

Az adott faj areájának nagyságát több tényező befolyásolja:

• az ökológiai életrevalóság (valentia);
• a fajnak az elterjedési akadályokat (hegységek, tengerszorosok, vizek, más állatok okozta akadályok) legyőző képessége;
• a faj geológiai kora.

Vannak fajok, melyek az egész Földön elterjedtek: ezek a kozmopoliták. Ezek a fajok képesek legyőzni az elterjedésüket akadályozó tényezőket, sok szempontból tágtűrésű fajok, és jól viselik a versengést. Megkülönböztetünk tág és szűk stációjú fajokat. A farkas (Canis lupus), a róka (Canis vulpes) és a holló (Corvus corax) tág stációjú: erdőben, sztyeppeken, sivatagokban, tundrán egyaránt élnek, areájuk szinte az egész északi félgömb. A vidra (Lutra lutra) hasonlóan elterjedt Eurázsiában és Észak-Afrikában, de szűk stációjú: csak a vizek mentén él.

Az ősibb fajok egyfelől jobban kiterjeszthették elterjedésű területüket, másfelől a jobban alkalmazkodó fiatalabb fajok ki is szoríthatták őket. Ennek következtében jönnek létre paleoendemizmus és neoendemizmus. Az előbbi esetében a faj kis areája a kisebbedés miatt jön létre, míg az utóbbiban a faj geológiai fiatalsága miatt szűk az elterjedési területe.

Az állatföldrajzi vikariálás azt jelenti, hogy egy fajt egy másik kontinensen egy közeli rokon faj helyettesíti. Európában az európai bölény (Bison bonasus), Észak-Amerikában az amerikai bölény (Bison bison) él. Van azonban, hogy rendszertanilag távolálló fajok, nemek, családok azonos körülmények között élnek a Föld különböző részein: ekkor környezettani vikariálásról beszélünk (pl. túzok [Otis tarda]–nandu [Rhea americana]).

A fauna

A fajok csak adott földrajzi területeken élnek, a kozmopolita és nagy elterjedésű fajok pedig földrajzi területek szerint alfajokra oszlanak. Ha egy adott terület fajait felsoroljuk – rendszertani rendben lelőhellyel együtt –, megkapjuk az adott terület faunáját. A fauna tehát valamely földrajzi területen élő állatfajok összessége. A faunák között nincs általában nincs éles határ, így azok keveredhetnek, új faunákat hozhatnak létre, azonban az egyik fauna ki is szoríthatja a másik faunát egy adott területről. Ha egy kiszorított faunából néhány faj megmarad az új faunában reliktumfajokról beszélünk.

Ha azt vizsgáljuk, hogy az egyes faunákat milyen elemek, vagyis milyen állatfajok alkotnak, akkor bizonyos biológiai alaptételeket kell figyelembe vennünk, melyek a következők:

• a szervezet és a környezet közötti kölcsönhatás lényeges szerepet játszik az elterjedésben;
• az elterjedés mind a jelenkori, mind a történelmi tényezők hatására alakul ki;
• a Lyell-féle (1797–1878) érvényességtan (actualismus-tan): a Föld felszínének kialakulása még ma is zajlik, nem szűnt meg, és ezzel együtt változnak a fajok környezeti igényei is, így a környezet megváltozása anyagcsere-változásokat von maga után; ez azonban nem szükségszerű, mert az állat el is vándorolhat az adott területről;
• a biológiai aktualizmus szerint a kihalt, régen élt állatok szervezete és környezeti igénye nagyjából olyan volt, mint a ma élő rokonaiké, és fordítva: a ma élő fajok környezeti igénye olyan volt, mint régi geológiai időkben élt rokonaiké;
• az ember megváltoztatja a környzetet, és hatással van a faunára a működése során;
• az állati szervezet bizonyos határok között plasztikus, képes elviselni a környezeti tényezők megváltozását, vagyis alkalmazkodik (adaptáció); ha erre képtelen elpusztul vagy elvándorol;
• a fejlődés (evolúció) és leszármazás (deszkendencia) gondolata nélkül nem lehet a faunák elterjedését, szerkezetét megmagyarázni.

Állatföldrajz tudományai

• Elterjedéstan (areológia): az adott faj, nem, család elterjedési területét és annak okait vizsgálja.
• Ökológiai állatföldrajz: a fajt vagy a faunát a maga természetes környezetében a jelenkori tényezők között vizsgálja.
• Filogenetikai állatföldrajz: milyen földtörténeti folyamatok, események, mint egymásba kapcsolódó okok és okozatok hozzák létre az elterjedést.
• Területi állatföldrajz: egyes földrajzi területek állatvilágát leíró tudomány.

A Föld területi állatföldrajzi beosztása

Az állatföldrajzi egységek hierarchikus rendje a következő:

• faunabirodalom (gaea)
  • faunaterület (regio)
    • faunatartomány (subregio)
      • faunavidék (provincia)
        • faunakerület (subprovincia)
          • faunakörzet (districtus)

A bioszféra állatföldrajzi beosztása a következő:

• NOTOGAEA FAUNABIRODALOM
  • Ausztrál faunaterület
  • Ausztromaláji faunaterület
  • Új-zélandi faunaterület
  • Polinéziai faunaterület
  • Hawaii faunaterület
• NEOGAEA FAUNABIRODALOM
  • Dél-amerikai faunaterület
• ARKTOGAEA FAUNABIRODALOM
  • Etiópiai faunaterület
  • Madagaszkári faunaterület
  • Orinetális faunaterület
  • Holoarktikus faunaterület
    • Nearktikus faunatartomány
    • Palaearktikus faunatartomány
    • Arktikus faunatertomány
• ANTARKTOGAEA FAUNABIRODALOM
  • Déli-sarki faunaterület

Forrás és ajánlott irodalom

• Wéber Mihály: Állattan II., Tankönyvkiadó, Bp., 1955