„Galloitáliai nyelvek” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új szócikk
 
aNincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
A '''galloitáliai nyelvek''' – hagyományosan, nem túl pontos megnevezéssel '''északolasz nyelvjárások''' – a történelmi [[Gallia]] mai [[Olaszország]] területére eső részein, vagyis Észak- és Északnyugat-Olaszországban az eredetileg [[kelták]] lakta vidéken (→[[szubsztrátum]]) kialakult '''[[újlatin nyelvek]]''', illetve [[dialektus]]ok, amelyek hangtani, nyelvtani tulajdonságaik alapján közelebbről a →[[nyugati újlatin nyelvek]] →[[Galloromán nyelvek|galloromán csoportjába]] tartoznak. A galloitáliai dialektusok és az [[olasz nyelv]], illetve dél-itáliai dialektusok közötti választóvonal a [[La Spezia]]–[[Rimini]] városokat összekötő képzeletbeli egyenes lenne.
A '''galloitáliai nyelvek''' – hagyományosan megnevezéssel '''északolasz nyelvjárások''' – a történelmi [[Gallia]] mai [[Olaszország]] területére eső részein, vagyis Észak- és Északnyugat-Olaszországban az eredetileg [[kelták]] lakta vidéken (→[[szubsztrátum]]) kialakult '''[[újlatin nyelvek]]''', illetve [[dialektus]]ok, amelyek hangtani, nyelvtani tulajdonságaik alapján közelebbről a →[[nyugati újlatin nyelvek]] →[[Galloromán nyelvek|galloromán csoportjába]] tartoznak. A galloitáliai dialektusok és az [[olasz nyelv]], illetve dél-itáliai dialektusok közötti választóvonal a [[La Spezia]]–[[Rimini]] városokat összekötő képzeletbeli egyenes lenne.


E nyelveket, nyelvváltozatokat hagyományos értelemben – sokszor még maguk a beszélőik is – csak az olasz nyelv északi nyelvjárásainak tekintik; ''[[A világ nyelvei]]'' című szaklexikon is csupán mint olasz nyelvjárásokat tárgyalja az „'''olasz'''” címszó alatt. Nyelvészetileg ugyanakkor a galloitáliai nyelvek közelebbi rokonságban állnak a [[Francia nyelv|francia]], [[Okcitán nyelv|okcitán]], [[Katalán nyelv|katalán]] nyelvekkel, illetve a [[rétoromán dialektusok]]kal, mint az olasszal.
E nyelveket, nyelvváltozatokat hagyományos értelemben – sokszor még maguk a beszélőik is – csak az olasz nyelv északi nyelvjárásainak tekintik; ''[[A világ nyelvei]]'' című szaklexikon is csupán mint olasz nyelvjárásokat tárgyalja az „'''olasz'''” címszó alatt. Nyelvészetileg ugyanakkor a galloitáliai nyelvek közelebbi rokonságban állnak a [[Francia nyelv|francia]], [[Okcitán nyelv|okcitán]], [[Katalán nyelv|katalán]] nyelvekkel, illetve a [[rétoromán dialektusok]]kal, mint az olasszal.

A lap 2008. december 13., 21:22-kori változata

A galloitáliai nyelvek – hagyományosan megnevezéssel északolasz nyelvjárások – a történelmi Gallia mai Olaszország területére eső részein, vagyis Észak- és Északnyugat-Olaszországban az eredetileg kelták lakta vidéken (→szubsztrátum) kialakult újlatin nyelvek, illetve dialektusok, amelyek hangtani, nyelvtani tulajdonságaik alapján közelebbről a →nyugati újlatin nyelvekgalloromán csoportjába tartoznak. A galloitáliai dialektusok és az olasz nyelv, illetve dél-itáliai dialektusok közötti választóvonal a La SpeziaRimini városokat összekötő képzeletbeli egyenes lenne.

E nyelveket, nyelvváltozatokat hagyományos értelemben – sokszor még maguk a beszélőik is – csak az olasz nyelv északi nyelvjárásainak tekintik; A világ nyelvei című szaklexikon is csupán mint olasz nyelvjárásokat tárgyalja az „olasz” címszó alatt. Nyelvészetileg ugyanakkor a galloitáliai nyelvek közelebbi rokonságban állnak a francia, okcitán, katalán nyelvekkel, illetve a rétoromán dialektusokkal, mint az olasszal.

Főbb közös jellemzőik

  • A latin cl-, gl-, pl-, bl-, fl- csoportok palatalizációja.
  • A szóvégi magánhangzók – nyelvváltozattól függően, különösképpen az e, i, o – lekoptak.
  • A szóközi latin [p, t, k] mássalhangzók a legtöbb nyelvváltozatban zöngésülnek.
  • Számos dialektusban megtalálhatóak a franciára jellemző ö és ü hangok.
  • A többes számot – olasz hatásra – magánhangzóval (-i, -e) vagy – a szóvégi mássalhangzó megváltoztatásával (palatalizálás, affrikativizálás) képzik. (A nyelvészek úgy tartják, hogy történetileg a nyugatabbra lévő újlatin nyelvekhez hasonlóan az -s volt a többes szám jele, azonban ez eltűnt az olasz nyelv befolyása miatt.)
  • Nyelvtani jellemzőjük, hogy az alaktani redukció következtében – akárcsak a franciában – a kijelentő mondatokban kötelező a hangsúlytalan személyes névmás használata az igével (ún. klitikus névmás), kiterjedt továbbá a különböző körülírások, idiomatizmusok használata.

Csoportosításuk=

Források