„Spira György” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Syp (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
'''Spira György''' ([[Budapest]], [[1925]]. [[április 4]]. – Budapest, [[2007]]. [[december 3]].) történész, az [[1848-49-es forradalom és szabadságharc]] történetének neves kutatója.
'''Spira György''' ([[Budapest]], [[1925]]. [[április 4]]. – Budapest, [[2007]]. [[december 3]].) történész, az [[1848-49-es forradalom és szabadságharc]] történetének neves kutatója.


== Munkássága ==
== Élete és munkássága ==
Spira György 1925. április 4-én született Budapesten Spira Zsigmond és Hamberger Ilona gyermekeként.

A vészkorszak borzalmait ő sem kerülhette el. A sárga csillag viselésére kényszerítve 1943-1944 során a Délvidékre került munkásszolgálatosként. A Radnóti Miklóst is soraiban tudó bori erőltetett menettel 1944 októberében az újvidéki selyemfonógyárba érkezett, mivel a szovjet csaptok előretörése után a munkatábort felszámolták. Innen a selyemfonóból sikerült egy magyar tiszt segítségével megmenekülnie, mielőtt a menet kíséretét SS-tisztek vették volna át. A világháború alatti borzalmak nagymértékben befolyásolták történelemszemléletét, és számára a szovjet hadsereg 1945-ös magyarországi jelenléte ténylegesen felszabadulásnak volt tekinthető.
A budapesti [[Pázmány Péter Tudományegyetem]]en végzett 1948-ban. Egyetemi évei alatt versei és elbeszélései jelentek meg. 1949 és 1995 között a [[MTA]] Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, később főmunkatársa majd nyugdíjazása után tanácsadója volt. 1952-ben kandidátusi, 1981-ben doktori fokozatot szerzett.
A háborút követően a budapesti [[Pázmány Péter Tudományegyetem]] padsorait nyomta, hol 1948-ban végzett. Egyetemi évei alatt versei és elbeszélései jelentek meg.

Az 1848. márciusi forradalom centenáriumi megemlékezés-sorozata alapvetően meghatározta későbbi érdeklődési körét és munkásságát. Így egyetemi tanulmányait követően már 1949-től az [[MTA]] Történettudományi Intézetében dolgozott; egészen 1995-ös nyugdíjba vonulásáig az intézmény munkatársa, majd főmunkatársa és tudományos tanácsadója volt. Ezt követően pedig nyugdíjas tanácsadóként segítette a TTI munkáját. A tudományos közéletbe történt bekapcsolódását követően az elsők között 1952-ben szerzett kandidátusi fokozatot, majd 1981-ben akadémiai doktorátust.
Fő kutatási területe Magyarország polgári átalakulásának történetére összpontosult. A rendszerváltás hajnalán, 1987-ben kezdeményezte a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének megalakítását, melynek egyik alapító tagja lett.
Kutatóévei alatt elsődlegesen az 1848-49-es polgári, társadalmi átalakulást helyezte munkássága középpontjába. Ekkor a korszak történetírását nagymértékben befolyásolta a magát marxistának mondó, de valójában sztálinista dogmatika szemlélete és politikai intenciója. Míg a korábbi munkák meghatározóan a katonai-hadtörténeti események taglalásában látták a forradalom és szabadságharc bemutatásának legjobb megközelítését, addig most a gazdasági és társadalmi vonatkozások kerültek előtérbe. Ebbe a sorba illeszkedett a „Kossuth-emlékkönyv”, amelyben az egyik legterjedelmesebb tanulmányt („Kossuth Lajos forradalmi szövetsége a radikális baloldallal és a népi tömegekkel”) Spira György írta. Az új történetfilozófiai megközelítést példázza „A magyar nép története” című összegzésben általa írott fejezet is. Az előírt sablonok közé szorított történetírás szellemében 1959-ben jelent meg „A magyar forradalom 1848-49-ben” címet viselő korszakos monográfiája is. Spira mindvégig a revolúció pártján állt és a radikális forradalmi ifjak szemszögéből ítélte meg az események főszereplőit és mozgatórugóit is.
Az új történelemszemléletnek megfelelően vállalt, az alsóbb néprétegek sorsát központi elemként használó, a társadalmi változásokra koncentráló munkássága során azonban Spira mindvégig saját nézeteihez ragaszkodott, melyek hol egybeestek, hol ellentmondtak a hivatalos kánon megfogalmazásainak. A 70-es évek során sorra jelentek meg kötetei, melyek sok esetben meghatározták egy generáció 1848-ról vallott felfogását és képét.
Spira – noha alapvető forrásfeltárást végzett és mindvégig levéltári iratokat elemezve jutott el következtetéseire – számos alkalommal került szembe kutatótársaival és kollégáival, nem fogadva el a saját revolucionista álláspontjától eltávolodó, eltérő megközelítésmódot. Ennek ellenére Spira képes volt bizonyos tekintetben önrevízióra és folyamatosan finomította eseményekről vallott nézeteit. Így már az 1979-es összefoglalásban is egyértelműen a nemzetközi események összefüggéseibe ágyazta a hazai történéseket és összekapcsolta – részben Diószegi István munkásságát is figyelembe véve – a magyar mozgalom lehetőségeit és sorsát az európai forradalmi mozgalmak felemelkedésével és hanyatlásával.
1987-ben kezdeményezte a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének megalakítását. A TDDSZ lett, az 1988-as Metró-klubban történt megalakulása után, a pártállam első legális ellenzéki szervezete.
A történetírás eszmei és politikai hátterének változásával Spira is sok tekintetben háttérbe szorult. 1998-ban az általa oly sokra értékelt forradalom százötvenedik évfordulójára készült el „A pestiek Petőfi és Haynau között” című kötete. A riportszerű előadásmódban, egyfajta dokumentumkrónikában bemutatott eseménysor ez alkalommal Pest, Buda és Óbuda társadalmi átalakulására, az egységes Budapest alapjainak lerakására koncentrált, de természetesen komoly tér jutott benne a fővárosban lezajló országos eseményeknek is. Az ezredfordulón a vajdasági Újvidéken látott napvilágot „Hrabovszky altábornagy tévelygései Péterváradtól Alamócig” című munkája, amely egyben utolsó önálló monográfiája is volt. A péterváradi, majd budai főhadparancsnokként ténykedő Hrabobvszky János altábornagy 1848-49-es pályafutásán keresztül mutatta be a magyar-szerb-horvát viszony bonyolultságát, a Batthyány-kormány, az udvar és Jellačić kapcsolatát, a katonai ellenforradalom kibontakozását, s az esküi és rokonszenvei között őrlődő cs. kir. tisztikar dilemmáit.
Utolsó tanulmánykötetében - visszakanyarodva munkásságának egyik központi szereplőjéhez - "Széchenyiről" értekezett. Utalva az aktuálpolitikai vitákra egyértelművé tette, hogy csak az járhat el a nagy ős nevében, aki komolyan veszi intelmeit, és saját kora problémáira keresi a megfelelő választ. Mindennek során hajlandó volt saját korábbi nézeteinek is a revideálására, és kereste a reális történelmi képet, ugyanakkor alapelveihez mindvégig hűen ragaszkodott.


== Főbb művei ==
== Főbb művei ==

A lap 2008. július 10., 17:20-kori változata

Spira György (Budapest, 1925. április 4. – Budapest, 2007. december 3.) történész, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetének neves kutatója.

Élete és munkássága

Spira György 1925. április 4-én született Budapesten Spira Zsigmond és Hamberger Ilona gyermekeként. A vészkorszak borzalmait ő sem kerülhette el. A sárga csillag viselésére kényszerítve 1943-1944 során a Délvidékre került munkásszolgálatosként. A Radnóti Miklóst is soraiban tudó bori erőltetett menettel 1944 októberében az újvidéki selyemfonógyárba érkezett, mivel a szovjet csaptok előretörése után a munkatábort felszámolták. Innen a selyemfonóból sikerült egy magyar tiszt segítségével megmenekülnie, mielőtt a menet kíséretét SS-tisztek vették volna át. A világháború alatti borzalmak nagymértékben befolyásolták történelemszemléletét, és számára a szovjet hadsereg 1945-ös magyarországi jelenléte ténylegesen felszabadulásnak volt tekinthető. A háborút követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem padsorait nyomta, hol 1948-ban végzett. Egyetemi évei alatt versei és elbeszélései jelentek meg. Az 1848. márciusi forradalom centenáriumi megemlékezés-sorozata alapvetően meghatározta későbbi érdeklődési körét és munkásságát. Így egyetemi tanulmányait követően már 1949-től az MTA Történettudományi Intézetében dolgozott; egészen 1995-ös nyugdíjba vonulásáig az intézmény munkatársa, majd főmunkatársa és tudományos tanácsadója volt. Ezt követően pedig nyugdíjas tanácsadóként segítette a TTI munkáját. A tudományos közéletbe történt bekapcsolódását követően az elsők között 1952-ben szerzett kandidátusi fokozatot, majd 1981-ben akadémiai doktorátust. Kutatóévei alatt elsődlegesen az 1848-49-es polgári, társadalmi átalakulást helyezte munkássága középpontjába. Ekkor a korszak történetírását nagymértékben befolyásolta a magát marxistának mondó, de valójában sztálinista dogmatika szemlélete és politikai intenciója. Míg a korábbi munkák meghatározóan a katonai-hadtörténeti események taglalásában látták a forradalom és szabadságharc bemutatásának legjobb megközelítését, addig most a gazdasági és társadalmi vonatkozások kerültek előtérbe. Ebbe a sorba illeszkedett a „Kossuth-emlékkönyv”, amelyben az egyik legterjedelmesebb tanulmányt („Kossuth Lajos forradalmi szövetsége a radikális baloldallal és a népi tömegekkel”) Spira György írta. Az új történetfilozófiai megközelítést példázza „A magyar nép története” című összegzésben általa írott fejezet is. Az előírt sablonok közé szorított történetírás szellemében 1959-ben jelent meg „A magyar forradalom 1848-49-ben” címet viselő korszakos monográfiája is. Spira mindvégig a revolúció pártján állt és a radikális forradalmi ifjak szemszögéből ítélte meg az események főszereplőit és mozgatórugóit is. Az új történelemszemléletnek megfelelően vállalt, az alsóbb néprétegek sorsát központi elemként használó, a társadalmi változásokra koncentráló munkássága során azonban Spira mindvégig saját nézeteihez ragaszkodott, melyek hol egybeestek, hol ellentmondtak a hivatalos kánon megfogalmazásainak. A 70-es évek során sorra jelentek meg kötetei, melyek sok esetben meghatározták egy generáció 1848-ról vallott felfogását és képét. Spira – noha alapvető forrásfeltárást végzett és mindvégig levéltári iratokat elemezve jutott el következtetéseire – számos alkalommal került szembe kutatótársaival és kollégáival, nem fogadva el a saját revolucionista álláspontjától eltávolodó, eltérő megközelítésmódot. Ennek ellenére Spira képes volt bizonyos tekintetben önrevízióra és folyamatosan finomította eseményekről vallott nézeteit. Így már az 1979-es összefoglalásban is egyértelműen a nemzetközi események összefüggéseibe ágyazta a hazai történéseket és összekapcsolta – részben Diószegi István munkásságát is figyelembe véve – a magyar mozgalom lehetőségeit és sorsát az európai forradalmi mozgalmak felemelkedésével és hanyatlásával. 1987-ben kezdeményezte a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének megalakítását. A TDDSZ lett, az 1988-as Metró-klubban történt megalakulása után, a pártállam első legális ellenzéki szervezete. A történetírás eszmei és politikai hátterének változásával Spira is sok tekintetben háttérbe szorult. 1998-ban az általa oly sokra értékelt forradalom százötvenedik évfordulójára készült el „A pestiek Petőfi és Haynau között” című kötete. A riportszerű előadásmódban, egyfajta dokumentumkrónikában bemutatott eseménysor ez alkalommal Pest, Buda és Óbuda társadalmi átalakulására, az egységes Budapest alapjainak lerakására koncentrált, de természetesen komoly tér jutott benne a fővárosban lezajló országos eseményeknek is. Az ezredfordulón a vajdasági Újvidéken látott napvilágot „Hrabovszky altábornagy tévelygései Péterváradtól Alamócig” című munkája, amely egyben utolsó önálló monográfiája is volt. A péterváradi, majd budai főhadparancsnokként ténykedő Hrabobvszky János altábornagy 1848-49-es pályafutásán keresztül mutatta be a magyar-szerb-horvát viszony bonyolultságát, a Batthyány-kormány, az udvar és Jellačić kapcsolatát, a katonai ellenforradalom kibontakozását, s az esküi és rokonszenvei között őrlődő cs. kir. tisztikar dilemmáit. Utolsó tanulmánykötetében - visszakanyarodva munkásságának egyik központi szereplőjéhez - "Széchenyiről" értekezett. Utalva az aktuálpolitikai vitákra egyértelművé tette, hogy csak az járhat el a nagy ős nevében, aki komolyan veszi intelmeit, és saját kora problémáira keresi a megfelelő választ. Mindennek során hajlandó volt saját korábbi nézeteinek is a revideálására, és kereste a reális történelmi képet, ugyanakkor alapelveihez mindvégig hűen ragaszkodott.

Főbb művei

  • Kossuth Lajos (Lukács Lajossal és Mérei Gyulával, 1952)
  • Kossuth Lajos forradalmi szövetsége a radikális baloldallal és a népi tömegekkel (1952)
  • Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711–1790 (szerkesztő, 1952)
  • A magyar forradalom 1848-49-ben (1959)
  • 1848 Széchenyije és Széchenyi 1848-a (1964)
  • A negyvennyolcas nemzedék nyomában (tanulmányok, 1973)
  • Negyvennyolc a kortársak szemével (Rózsa Györggyel, 1973)
  • Petőfi napja (1975)
  • Széchenyi a negyvennyolcas forradalomban (1979)
  • A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán (1980),
  • Négy magyar sors (1983)
  • Jottányit se a negyvennyolcból! (1989)
  • Kossuth és alkotmányterve (1989),
  • Széchenyi István válogatott művei I-III. (szerkesztő, 1991),
  • A pestiek Petőfi és Haynau között (1998),
  • Széchenyiről (tanulmányok, 2005),
  • Egy grófi cím adományozásáról (ÉS, 2003/21.),
  • Hol ülésezett Batthyány Lajos kormánya? (ÉS, 2003/3.),
  • A pestiek az 1848-as forradalomban (interjú, ÉS, 2002/11., Rádai Eszter)

Hivatkozások

Múlt-kor történelmi portál

Élet és Irodalom, 2007. december 6.