Monofiletikus csoport

Az emlősöket és a madarakat általában monofiletikusnak tekintjük, a hüllők viszont csak akkor lennének monofiletikusak, ha a madarakat és az emlősöket is közéjük értenénk (lásd. Négylábúak), hiszen a Cotylosauria csoport valamennyi Amniota közös őse, viszont a madarak és az emlősök őse is tágabb értelemben vett hüllő (Ornithischia illetve Therapsida).

Monofiletikus, vagy ritkábban holofiletikus csoportnak nevezzük az egy közös rendszertani őstől származó lények összességét (vagyis az őst és összes leszármazottját együttesen).

Monofilum: olyan fajok csoportja, amelyek egyetlen törzsfajtól származnak, ahol minden egyes faj szűkebb rokonságban van egymással, mint azokkal a fajokkal, amelyek a csoporton kívül vannak. (Hennig 1966)

Ha egy taxonómiai csoport több ősre vezethető vissza, akkor polifiletikus csoportnak nevezzük, amennyiben pedig a csoport a legközelebbi közös ősnek nem az összes leszármazottját tartalmazza, akkor parafiletikus csoportról beszélünk.

A modern filogenetikus rendszertan (kladisztikus osztályozás) elvei szerint csak monofiletikus csoportokat szabad taxonnak tekinteni, korábban azonban gyakran a parafiletikus (sőt néha polifiletikus) csoportokat is elfogadták taxonnak.

A monofiletikus csoport legfontosabb ismérve legalább egy tulajdonságának szünapomorf jellege. Apomorfiának egy taxonómiai karakter (tulajdonság, bélyeg, jelleg) levezetett (az evolúcióban újonnan megjelent) állapotát tekintjük. Ezzel szemben a karakter ősi karakterállapota a pleziomorfia. Szünapomorfia a levezetett bélyegekben való megegyezés, szümpleziomorfia az ősi bélyegekben való megegyezés. Ha egy csoport ősében megjelent valamilyen új tulajdonság és azt továbbadta utódainak, akkor az utódok között fennáll a szünapomorfia, vagyis felismerhetően monofiletikus csoportot alkotnak. Ha egy csoport tagjai között csak olyan közös tulajdonságok figyelhetők meg amelyek ősiek (szümpleziomorfia), akkor ez a csoport közös őséről nem hordoz érdemi információt, taxonképzés alapja tehát nem lehet.

Könnyen belátható, hogy a biológiában elterjedten használt szembeállító fogalompárok közül rendszerint csak az egyik lehet apomorf, a másik nyilvánvalóan pleziomorf. (Az apomorf jelleg egyúttal egy csoport tulajdonneve, ezért gyakran nagybetűvel írjuk, a pleziomorf jelleg azonban csak tulajdonság (melléknév), így kisbetűvel írjuk.)

Néhány közismert példa:

Egysejtűeknél:

• Eukarióta apomorf, de prokarióta pleziomorf jelleg.
• Kétfélemagvú (Ciliata s.l.) apomorf, de egyfélemagvú pleziomorf jelleg.

Növényeknél:

• Edényes apomorf, de edénytelen pleziomorf jelleg.
• Virágos apomorf, de virágtalan pleziomorf jelleg.
• Zárvatermő apomorf, de nyitvatermő pleziomorf jelleg.
• Egyszikű apomorf, de kétszikű pleziomorf jelleg.

Állatoknál:

• Szövetes (Eumetazoa) apomorf, de telepes pleziomorf jelleg.
• Újszájú apomorf, de ősszájú pleziomorf jelleg.
• Hatlábúak (Hexapoda) apomorf, de soklábú ízeltlábúak valószínűleg pleziomorf jelleg (lásd Ízeltlábúak).
• Gerinces apomorf, de gerinctelen pleziomorf jelleg (lásd Gerincesek).
• Állkapcsosok (Gnathostomata) apomorf, de agnatha pleziomorf (lásd Halak (biológia)).
• Négylábúak azaz Tetrapoda apomorf, de nem négylábúak azaz halak pleziomorf.
• Amniota apomorf, de anamnia pleziomorf jelleg.
• tollas (Madarak) apomorf, de pikkelyes vagy tollatlan pleziomorf jelleg.
• Placentália (Méhlepényes emlősök) apomorf, de méhlepény-nélküliek (tojásrakók és erszényesek) pleziomorf jelleg.
• Ormányosok apomorf jelleg, egyben taxon, de „ormánytalanok” inkább vicc.

Ajánlott magyar nyelvű könyvek

• Korsós Zoltán (1999): Zooszisztematikai gyakorlatok (A fenetikus és kladisztikus osztályozás alapjai) – Állatorvostudományi Egyetem, Zoológiai Intézet, Budapest
• Papp László(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
• Borhidi Attila (1995): A Zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
• Géczy Barnabás (1989): Őslénytan – Tankönyvkiadó, Budapest
• John Maynard Smith, Szathmáry Eörs (1997): Az evolúció nagy lépései, Scientia, Budapest.
• Vida Gábor (szerk, 1982): Az élővilág evolúciója (evolúció II.)- Natura, Budapest.
• Faludi Béla (1974): Származástan – Tankönyvkiadó, Budapest.

Külső hivatkozások

Ellenőrzött (lektorált és referált) elektronikus ismeretforrások az újabb eredményekhez:

• BiologyBrowser
• CABI
• Cambridge Scientific Abstracts
• BIOSIS
• Applied Ecology and Environmental Research