„Sógun” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
15. sor: | 15. sor: | ||
{{csonk-dátum|csonk|2007 márciusából}} |
{{csonk-dátum|csonk-tört|2007 márciusából}} |
||
[[Kategória:Japán történelme]] |
[[Kategória:Japán történelme]] |
A lap 2008. február 26., 12:33-kori változata
Sógunok a japán ókorban
A sógun (征夷大将軍, szeítaisógun, jelentése „nagy, egyesítő vezér”) eredetileg a császár által kinevezett, a barbár törzsek meghódoltatásával megbízott középkori japán hadvezér (8. század), akit általában a „barbárhódító nagyvezér” (szeítaisógun) névvel illettek.
A leghíresebb 8. századi sógunok: Ótomo no Otomaro (794), Szakanoue no Tamuramaro (797).
Japán feudális korszak: a sógunátus kora (1185-1868)
A címet a Minamotók elevenítették fel (Minamotó no Josinaka, 1184). Minamoto no Joritomo 1185-ben megalapította a Kamakura Sógunátust (Kamakura bakufu; 1185–1233). 1192-ben a császártól hivatalosan is elnyerte a sóguni címet, amely ekkor japán katonai diktátorát, a sógunátus vezetőjét, a szamurájok (busik) vezérét jelölte. A Kamakura-korszakban a három Minamoto-sógun után a Hodzsó-régensek által választott bábok voltak a sógunok (86 fő).
A Muromacsi-korszaktól (1338–1573) a Minamotók úgynevezett Szeiva ága töltötte be a tisztséget. A Muromacsi-korszakban az asikaga, az Edo-korszakban (1603–1867) a Tokugava család adta a sógunokat.
1867-ben a politikai hatalom ismét a császár kezébe került (Meidzsi-restauráció), a sógun cím megszűnt.
Lásd még