Janicsár

Janicsár

Janicsár, eredeti törökséggel jenicseri, új sereg. A rendes zsoldos gyalogságnak egyik hadteste az oszmán-török seregben, melyet I. Murád szultán szervezett, és amely, mint tulajdonképen a szultán testőrsége, Szulejmánig csak a szultán személyes vezérlete alatt tartozott háborúba menni.

Történetük

E hadtest egy része keresztény szülők gyermekeiből állt, akiket vagy tized (perzsa eredetű szóval devsirme) alakjában szedtek össze a birodalomban levő keresztény lakosoktól, vagy háború alkalmával rabolták el őket, amely zsákmány ötöde, a pendzsik, a szultánt illette. Tévedés, hogy valemennyien keresztények gyerekei lettek volna, többségük valódi török volt. Az viszont igaz, hogy a keresztény származásúakból lettek a legfanatikusabb, legszörnyűbb vitézek. Kezdetben kis-ázsiai törökökhöz osztották szét őket, hogy a családokban elsajátítsák a nyelvet, vallást és szokásokat, vagyis törökké, illetőleg muszlimmá váljanak; később Konstantinápolyban, Drinápolyban vagy Gallipoliban kaszárnyákban nevelték őket, szigorú fegyelemmel. Miután a nevelő intézetekben megtanulták a különféle katonai gyakorlatokat és a feltétlen engedelmességet, hozzászoktak a fáradalmakhoz és a nélkülözéshez, elsajátították a testületi szellemet és fanatizmust, 18-20 éves korukban átléptek a janicsárok egyes ezredeibe, ahol három évig mindennemű szolgamunkát végeztek.

Szulejmán koráig nem volt szabad házasodniuk sem, majd ettől kivételes esetekben engedélyt kaphattak rá. II. Szelim (1566-74) alatt kezdték megváltoztatni a toborzás módját, és már a janicsárok gyermekeit is fölvették az alakulatba. III. Murád (1574-95) alatt, a hosszas perzsa háború után már felvettek olyan mohamedánokat is, akik nem végezték el a régi szigorú iskolát, végül IV. Mehmed alatt vagy előtt, 1640 körül megszüntették a keresztény gyermekekből vett tizedet: ezután a janicsárok fiai léptek apjuk helyére.

A janicsároknak nevelt ifjak neve ádsem oglan volt. A janicsár hadtest eredetileg négyezer főből állt, és hatvan dsemáet-re, vagyis csapatra osztották. I. Bajazid hétezerre emelte a számukat, amikor a janicsárságba kebelezte szegbánok (szejmenek) és az ávdsi-k (udvari vadászok) 34 bölükjét (csapatát), II. Mehmed pedig száz dsemáetben szolgáló tizenkétezer főre bővítette az alakulatot. Szulejmán még hatvanegy csapattal (bölük) húszezer főre növelte létszámukat. IV. Mehmed korában (1648-1688) e hadtest 196 odá-ból vagy ezredből állt, 1670 körül mintegy ötvenötezer fővel.

Viseletük és fegyvereik

A janicsárok zászlaja eleinte vérpiros volt, rajta ezüst félhold és kard, később minden odának volt külön zászlaja, melynek fele sárga, fele pedig vörös volt, és külön zenekara. Fegyverzetük szerint két csoportba oszoltak: egyrészük hosszú flintát és széles, görbe kardot viselt, más részük pedig íjat és nyilat s szintén kardot. Ruházatuk a következő volt: fejükön kerek, magas, hátukra lecsüngő fehér nemez sapka, úgynevezett kecse, melyre elől kanál volt tűzve; térden felül érő, elöl gombos, derékon övvel összeszorított dolomány; e fölött hosszú, két ujjú feredse vagyis köpönyeg. Régebben kék posztóból készült salvár (bő nadrág), lábukon általában vörös bakancs. Tisztjeik kuka nevű süveget viseltek és különböző szinű csizmát, még pedig a szejmen nevű odák tisztjei pirosat, a bölükbeliek feketét, a dsemáetek pedig sárgát. Az egyes ezredek (orta vagy oda) parancsnoka csorbadsi nevet viselt. Az egész janicsárhadtest feje és parancsnoka a janicsár aga.

A janicsárok viselete a konstantinápolyi janicsár-múzeum-ban, az Atmejdán-téren, száznál több életnagyságú viaszalakon látható. A janicsárság első fegyvere az íj volt, mellette kardot használták. A 14. század végén a törökök seregükben a világon elsőként befezették a tűzfegyver használatát és a janicsárok muskétákat kaptak, de még sokáig használtak íjat másodfegyverként. Később ez a felszerelés nagy hátrányt jelentett, mert akkoriban a muskéta nem volt olyan komoly fegyver, a döntő erőt a hosszú szálfegyverek jelentették. A janicsárság használt kardot, amivel igen jól bánnt, de ez többnyire védekező fegyver volt. Kevéssé ellensúlyozta ezt a hátrányt a kézitusában való remek helytállás. Mivel a fegyveripar nem fejlődött a törököknél, így a janicsárok és az összes többi kézi lőfegyverrel rendelkező egység tűzereje nagyon elmaradt az európai fegyverek erejétől.

Janicsárfelkelések

A janicsárok lassan felismerték a saját fontosságukat és egyre többet követeltek. 1449-ben lázadtak fel először jobb béreket követelve, amit meg is kaptak. 1451 után mindegyik újabb szultánnak meg kellett jutalmaznia őket és fel kellett emelnie a bérüket.

A 18. század elején a janicsároknak akkora befolyásuk volt, hogy a kormányt is uralni tudták. Bele tudtak szólni a politikába és késleltették a katonaság reformjait. Szultánokat tudtak felemeleni vagy elejteni a hatalomtól.

Ahogy a janicsárok befolyása nőtt, úgy csökkent a harci hatékonyságuk. Az Oszmán birodalom északi határai lassan csökkenni kezdtek Bécs második ostroma után (1683). A janicsárok ellenáltak a hadsereg átszervezésére irányuló mindegyik kísérletnek, és 1622-ben, amikor a szultán helyettesíteni akarta őket, meggyilkolták II. Oszmánt.

1807-ben újból fellázadtak és megfosztották III. Szelimet a hatalomtól aki egy modernebb hadsereget akart szervezni európai tanítómesterek segítségével. IV. Musztafa megölette a volt szultánt mielőtt megmenthették volna, de II. Mahmudnak sikerült megszerezni a hatalmat. Mikor a janicsárok újból támadtak volna, kivégeztette az elfogott Musztafát, így sikerült kompromisszumra jutnia a lázongókkal.

1810. áprilisában a janicsárok 2000 házat gyújtottak fel Gallipoliban.

Végül II. Mahmud szultánnak sikerült megszabadulnia a janicsároktól. 1826-ban a janicsárok újabb lázadást terveztek, amikor megtudták, hogy a szultán új hadsereget akar kialakítani. (Egyes történészek szerint maga a szultán bújtotta fel őket.) Az 1826. június 14-én Isztambulban kitört lázadáskor már a hadsereg és a lakosság nagyobbik része ellenük volt. A szpáhi lovasság visszakényszerítette őket a barakkokba, majd a laktanyákat ágyúkkal lövették. A túlélőket kivégezték, vagy száműzték. II. Mahmud két évvel később elkobozta minden vagyonukat.

Szépirodalmi művekben

• Jókai Mór : A janicsárok végnapjai

Források

• Magyar történelmi fogalomtár Gondolat, Budapest, 1989, ISBN 963-282-202-1