„Nyilvános telefon” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
15. sor: | 15. sor: | ||
[[Kategória:Telefon]] |
[[Kategória:Telefon]] |
||
[[de:Telefonzelle]] |
|||
[[en:Payphone]] |
|||
[[eo:Publika telefono]] |
|||
[[es:Teléfono público]] |
|||
[[fr:Téléphone public]] |
|||
[[he:טלפון ציבורי]] |
|||
[[ja:公衆電話]] |
|||
[[pl:Automat telefoniczny]] |
|||
[[pt:Telefone público]] |
|||
[[sv:Telefonkiosk]] |
A lap 2007. november 27., 14:50-kori változata
A nyilvános telefonok az olyan telefonok, melyek bárki által használatba vehetők, feltéve, hogy a szolgáltatás fizetése megoldott.
A telefonokra hatalmas igény volt kezdetekben, a kielégítésük műszakilag nehezen volt megoldható. Az előfizetői telefonok viszonylag kis forgalmat bonyolítottak le. Telefontulajdonos vállalkozók a telefontársasággal olyan szerződést kötöttek, mely szerint dupla előfizetői díjat fizettek, ugyanakkor kitáblázták, hogy nyilvános telefon. Az alkalmi telefonálók némi pénz fejében telefonálhattak. A társaságok külön készülékeket fejlesztettek ki, melyek kibírták az időjárás viszontagságait, a vandálok rongálásait, ezen kívül védett persely és érmebeszedő is tartozott hozzá. Voltak beltéri (üzlethelységben, szállodák halljában) és kültéri (utcai) telefonállomások. A kültéri telefonok páncélozottak voltak, a beltérieknél felügyelet volt, tehát nem volt szükség védelemre.
A kültéri telefonokat elsősorban fülkékben szerelték föl, később költségmegtakarítás miatt a buborékos, azaz csak fedett és némi oldalfallal ellátott fülkéket is gyártottak.
A hőskorban az alkalmi telefonáló felvette a kézibeszélőt, a kezelőnek megmondta a kért számot. A kezelő meggyőződött róla, hogy a hívott beszélgetésre kész (otthon van), majd felszólította a hívót, hogy dobjon be egy megfelelő érmét. Ennek a hangját bizonyos szerkezetek eljuttatták a kezelőhöz, aki ezután összekapcsolta a 2 vonalat.
Az érme vagy fémpénz vagy tantusz volt. A tantusz egy külön megvásárolható érme volt. Egy egység először az érme méretét állapította meg, majd következett a súlymérés. A nem megfelelő érme kihullott a nyíláson. A segélykérő hívások ingyenesek voltak, azon kívül a hívott költségére is lehetett telefonálni. Automata központok esetén az érmét előre kellett bedobni, majd tárcsázni. Ha nem történt beszédkapcsolat, az érme a kidobónyílásba került.
A 20. század végén a kártyás telefonok is elterjedtek.
Leesett a tantusz
Ez a szólás meggyökeresedett a magyar nyelvben. Eredete onnan származik, hogy az illető bedobott egy tantuszt, tárcsázott, majd várt az összekapcsolásra. A hívott jelentkezésekor egy csengő-bongó hang volt hallható. Az érme beleesett a perselybe. A szólás akkor használatos, ha valaki csak sokára ért meg valamit.