Tartományúr

Kiskirályok uralmi területei Magyarországon a 14. század elején

A tartományúr (oligarcha) történelmi jelentése olyan főnemes, aki egy nagyobb országrészen önhatalmúlag uralkodik. Ezek a kiskirályok rendszerint királyi privilégiumokat is használtak, függetlenül a király jóváhagyásától (NAT).

Tartományurak a középkori Magyarországon

Az Árpád-házi királyok hatalma a földbirtokon alapult: ők voltak az ország legnagyobb birtokosai és emiatt nekik volt a legtöbb jövedelmük. Ez a rendszer a[ [tatárjárás]] után ingott meg, amikor IV. Béla, majd utódai egyre nagyobb birtokokat adományoztak a főuraknak — eleinte az újjáépítés ösztönzésére, majd egyre inkább azért, hogy megtartsák őket hűségükön. Ezt a korszakot — amelyCsák Máté halálával zárult le — időnként „feudális anarchiának” is nevezik. A leghatalmasabb bárók törekedtek birtokaik koncentrálására (összefüggő birtoktestek kialakítására), hogy könnyebb legyen kormányozni, adót beszedni stb. A koncentráció fő eszközei a vásárlás, a csere és a hatalmaskodás (gyengébb urak birtokainak erőszakos elvétele) voltak. Ez utóbbi meggátlására a kevésbé erős nemesek a főurak védelmét kérték, és ennek fejében különböző szolgálatokat láttak el nekik: így alakult ki a hűbéri rendszer sajátos magyar formája, a familiaritás (a kisebb urak beléptek a nagyobbak „famíliájába”).

Közjogi hatalmuk a királytól korábban kapott címeken (ispán, bán stb.) alapult — ennek szélsőséges elfajzásaként az 1310-es évek elején egyszerre tízen nevezték magukat az ország nádorának (Kristó). Mindegyikük saját hadsereget tartott fenn, és azt nem ritkán zsoldosokkal egészítették ki. Időnként egymással is háborúztak, sőt, beavatkoztak külföldi uralkodóházak viszályaiba is.

Mindegyik tartományúrnak megvolt a maga székhelye, ahonnan tartományát kormányozta — jellemzően egy nehezen bevehető várban. Mivel ezek a közelben vezető utakon vámok sokaságát állították fel és a kereskedőket ráadásul gyakran ki is fosztották, ebben az időszakban Európa foltosabb kereskedelmi útvonalai elkerülték az országot. Székhelyeiken a királyi udvartartást többé-kevésbé lemásoló saját udvart építettek ki. Saját pénzt verettek, ami tovább nehezítette a kereskedelmet: Károly Róbert uralkodásának kezdetén már mintegy 32-féle pénz volt forgalomban.

Tevékenységük egyértelműen hátráltatta a társadalom fejlődését. A rövidtávú optimalizálás (a gyors nagy haszonra törekvés) elszegényítette és kivándorlásra késztette a polgárokat; a tartományurak által megszerzett városok, mint például

• Sopron (Kőszegi család),

• Nagyvárad (Borsa Kopasz),

• Nagyszombat (Csák Máté (trencséni tartományúr)Csák Máté)

uralma alatt stagnáltak vagy egyenesen hanyatlásnak indultak. Rövidlátásukra jellemző, hogy a birtokaikon fekvő városoknak nem adtak privilégiumokat (mint például a vásártartás joga). A megyeszervezetet nem verték szét, de uralmuk alatt a nemesi megye fejlődése is megakadt.

Jobbágyaikat bármikor átköltöztethették birtokaik más részeire és szabadon besorozhatták őket általában jól felszerelt hadseregeikbe.

Önálló külpolitikájuk fontos elemeként gyermekeiket igyekeznek külföldi uralkodócsaládokba beházasítani.

Középkori magyar oligarchák

• Aba Amadé
• Ákos István
• Babonić István
• Borsa Kopasz
• Csák Máté
• Csák Ugrin
• Frangepán Duim
• Gutkeled Joakim
• Kán László
• Kőszegi Henrik
• Pok Miklós
• Rátót Domokos
• Šubić Pál

Források

• Kristó Gyula: A rozgonyi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. ISBN 963 05 1461 3
• NAT 2020: Történelem 9. Magyarország az Anjouk korában

• Történelem 6. A királyi hatalom megerősítése I. Károly idején

• A tartományúri rendszer