„Nagyberki” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
1 796 bájt hozzáadva ,  2 hónappal ezelőtt
bővítés (halomsírok)
(bővítés (halomsírok))
 
A határ egyik útját, mely a környék egy vadregényes, mély völgyét hidalja át, „Sapkatöltés”-nek nevezik, a fennmaradt hagyományok szerint azért, mert a [[tatárok]] állítólag a sapkájukban hordták össze az egész, kb. 120 m hosszú töltést, hogy azon átvonulhassanak. Valószínűbb azonban, hogy e töltés a [[törökök]] műve.
 
====Szalacskai halomsírok====
[[Kép:Nagyberki, szalacskai halomsírok.jpg|Halomsírok a szalacskai erdőben]]
Nagyberki térségében három csoportban is találhatók i. e. 7-8. századból származó halomsírok. Ezek száma korábban száznál is több volt, de sok közülük a mezőgazdasági művelés következtében eltűnt. A falutól délre található szalacskai szőlőhegy déli szélén található erdőben azonban 20 halomsír jó állapotban fennmaradt. Kutatásuk már a 19. században elkezdődött, majd [[Kemenczei Tibor]] vizsgálta őket, aki 1974-ben és 1975-ben több cikket is megjelentetett róluk.<ref name="halomsirtabla">A halomsíroknál elhelyezett ismertető tábla szövege szerint.</ref>
 
A húsz halom átmérője 8 és 30&nbsp;méter között van, magasságuk 1 és 8&nbsp;méter közötti. Közepükön helyezkedett el a sírkamra, amelynek fala kőből készült vagy kőpillérek közé helyezett gerendákból, négy sarkánál pedig kőoszlopokkal erősítették meg, és fával fedték be. A sírok előterébe keskeny árkot húztak, és ide helyezték el a máglyáról összekapart, elhamvasztott maradványokat, csontokat, mellé pedig néhány tárgyat helyeztek. A sírkamra másik sarkába élelmet tartalmazó urnákat tettek: ezek az igen díszes, de csak felületesen megmunkált edények kifejezetten a halotti szertartás céljára készültek. Mindezek fölé egy döngölt sárfalat emeltek, a fal fölött így képződő második kamrába pedig a halott elégetett használati eszközeit tették, valamint olyan edények maradványait, amelyeket a temetési szertartáshoz használtak, és a szertartás alkalmával törtek össze. Az ásatáson feltárt tárgyakat a [[Magyar Nemzeti Múzeum]]ba vitték.<ref name="halomsirtabla"/>
 
===Agrártörténeti gépgyűjtemény===

Navigációs menü