„Nagy-Sárrét” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
→Története: apróságok |
|||
38. sor: | 38. sor: | ||
== Története == |
== Története == |
||
A Sárrét |
A Sárrét zord, mocsaras-nádas, emberi letelepedésre szinte alkalmatlannak tűnő terület volt egykoriban. Mégis már a [[honfoglalás]] előtt is lakták: szétszórtan elhelyezkedő, kis lakosszámú települések sűrűn fordultak elő a Sárrét szárazabb helyein. Nehezen megközelíthető helyek voltak ezek, melyeknek fenti adottságai természetes védelmet nyújtottak az ott lakók számára, ugyanakkor bőven ellátták a lakosságot élelemmel, tüzelővel. |
||
A |
A magyarok honfoglalás utáni letelepülésekor a [[Borsa nemzetség|Borsa]], [[Csolt]] és [[Vatha]] nemzetség kapta meg a területet. A [[I. István magyar király|Szent István]] király által elrendelt templomépítések itt nagyon lassan mentek végbe, részben azért, mert helyben nem állt rendelkezésre alkalmas építőanyag; köveket ide csak a [[Bihar-hegység|bihari hegyekből]] tudtak hordani. Ehhez társultak a kereszténység felvétele elleni mozgalmak, melyek főleg ebből a térségből indultak, mint például a [[Vata-féle lázadás]]. [[1241]]-ben, [[Kada kán]] által vezetett [[tatárok|tatár csapatok]] dúlták fel a településeket, de később szinte minden falut újjáépítettek. |
||
[[1550]] körül kezdett terjedni a [[reformáció]], a helyiek igen korán felvették az új vallást, [[Kálvinizmus|református]]sá vált a lakosság nagy része. [[Gyula (település)|Gyula]] eleste után [[1566]]-ban a Sárrét déli fele török uralom alá került, [[1660]]-ig [[Nagyvárad|Várad]] elestéig [[Szeghalom]]nál volt a határ a [[Oszmán Birodalom|Török Birodalom]] és [[Erdély]] között. Ez azzal is járt, hogy a falvakat állandóan pusztították, némelyik többször is elnéptelenedett. Várad [[1692]], és Gyula [[1695]]-ben történt visszafoglalása után, a falvak fokozatosan benépesültek, de számuk alaposan megfogyatkozott. |
|||
⚫ | [[1720]] után a települések fejlődése általában egyenletes volt, többségük ma is létezik. Helyi jellegzetességnek tekinthetjük, hogy a mocsarak a határokat bizonytalanná tették, sok határper is folyt emiatt. [[1720]] után nagy határrendezések voltak, Szeghalom, [[Füzesgyarmat]] és [[Csökmő]] hovatartozása sokáig volt vita tárgya. Az ez utáni időszakot csendes fejlődés jellemezte, szaporodtak a házak, ezek azonban még mindig sár-, vályogfalú és nádtetős épületek voltak. A lakosság a kezdetektől egészen a folyók szabályozásáig |
||
⚫ | [[1720]] után a települések fejlődése általában egyenletes volt, többségük ma is létezik. Helyi jellegzetességnek tekinthetjük, hogy a mocsarak a határokat bizonytalanná tették, sok határper is folyt emiatt. [[1720]] után nagy határrendezések voltak, Szeghalom, [[Füzesgyarmat]] és [[Csökmő]] hovatartozása sokáig volt vita tárgya. Az ez utáni időszakot csendes fejlődés jellemezte, szaporodtak a házak, ezek azonban még mindig sár-, vályogfalú és nádtetős épületek voltak. A lakosság a kezdetektől egészen a folyók szabályozásáig és a mocsarak lecsapolásáig szabad tartásos, rideg állattenyésztéssel foglalkozott. A vizek szabályozása után a mocsarak gyorsan kiszáradtak, és a nádasok felégetése után beindult az intenzív földművelés. |
||
⚫ | Jelentős ipara nem alakult ki, ezt egyébként a szinte járhatatlan |
||
⚫ | Jelentős ipara nem alakult ki a térségnek, ezt egyébként a korabeli itteni utak többségének szinte járhatatlan mivolta is akadályozta, a vízrendezés után (1886-88) viszont beindult a vasútépítés. A lakosság egy része a vasútnál talált magának megélhetést, egy másik jelentős résznek viszont ez a fejlesztés lehetőséget kínált arra, hogy távolabbi helyekre költözzenek, akár például az akkoriban létesült ipari központokba. |
||
== Települések == |
== Települések == |
A lap 2020. szeptember 4., 20:36-kori változata
Nagy-Sárrét | |
Besorolás | kistáj |
Nagytáj | Alföld |
Középtáj | Berettyó–Körös-vidék |
Fontosabb települések | Sárrétudvari |
Népesség | |
Népesség | 16 324 fő (2011) |
Népsűrűség | 26,3 fő/km² (2011) |
Településsűrűség | 1,5 / 100 km² |
Földrajzi adatok | |
Terület | 620 km² |
Lakott terület | 3,6 % |
Vízterület | 13 km² |
Legmagasabb pont | 100 m |
Folyóvizek | Hortobágy–Berettyó, Kálló-főcsatorna |
A Nagy-Sárrét a Berettyó–Körös-vidék nyugati kistája Békés és Hajdú-Bihar megye határterületén. A 620 km²-es területű vidék folyóhátak közé ékelődött, mélyen fekvő síkság a Berettyó menti síkon. Keletről és délkeletről a Bihari-sík, délnyugatról a Dévaványai-sík, nyugatról a Szolnok–Túri-sík, északról a Hortobágy és a Dél-Hajdúság határolja. Történelmi vonatkozásban Sárrét néven ismerték a helyén elterült, azóta lecsapolt mocsárvidéket.
Fekvése
A Nagy-Sárrét Hajdú-Bihar déli és Békés megye északi részén terül el. Nevét a Berettyó, Hortobágy-Berettyó és a Körösök által táplált mocsaras, ingoványos területről kapta. Területe valamikor kb. 150 ezer hold lehetett.
Története
A Sárrét zord, mocsaras-nádas, emberi letelepedésre szinte alkalmatlannak tűnő terület volt egykoriban. Mégis már a honfoglalás előtt is lakták: szétszórtan elhelyezkedő, kis lakosszámú települések sűrűn fordultak elő a Sárrét szárazabb helyein. Nehezen megközelíthető helyek voltak ezek, melyeknek fenti adottságai természetes védelmet nyújtottak az ott lakók számára, ugyanakkor bőven ellátták a lakosságot élelemmel, tüzelővel.
A magyarok honfoglalás utáni letelepülésekor a Borsa, Csolt és Vatha nemzetség kapta meg a területet. A Szent István király által elrendelt templomépítések itt nagyon lassan mentek végbe, részben azért, mert helyben nem állt rendelkezésre alkalmas építőanyag; köveket ide csak a bihari hegyekből tudtak hordani. Ehhez társultak a kereszténység felvétele elleni mozgalmak, melyek főleg ebből a térségből indultak, mint például a Vata-féle lázadás. 1241-ben, Kada kán által vezetett tatár csapatok dúlták fel a településeket, de később szinte minden falut újjáépítettek.
1550 körül kezdett terjedni a reformáció, a helyiek igen korán felvették az új vallást, reformátussá vált a lakosság nagy része. Gyula eleste után 1566-ban a Sárrét déli fele török uralom alá került, 1660-ig Várad elestéig Szeghalomnál volt a határ a Török Birodalom és Erdély között. Ez azzal is járt, hogy a falvakat állandóan pusztították, némelyik többször is elnéptelenedett. Várad 1692, és Gyula 1695-ben történt visszafoglalása után, a falvak fokozatosan benépesültek, de számuk alaposan megfogyatkozott.
1720 után a települések fejlődése általában egyenletes volt, többségük ma is létezik. Helyi jellegzetességnek tekinthetjük, hogy a mocsarak a határokat bizonytalanná tették, sok határper is folyt emiatt. 1720 után nagy határrendezések voltak, Szeghalom, Füzesgyarmat és Csökmő hovatartozása sokáig volt vita tárgya. Az ez utáni időszakot csendes fejlődés jellemezte, szaporodtak a házak, ezek azonban még mindig sár-, vályogfalú és nádtetős épületek voltak. A lakosság a kezdetektől egészen a folyók szabályozásáig és a mocsarak lecsapolásáig szabad tartásos, rideg állattenyésztéssel foglalkozott. A vizek szabályozása után a mocsarak gyorsan kiszáradtak, és a nádasok felégetése után beindult az intenzív földművelés.
Jelentős ipara nem alakult ki a térségnek, ezt egyébként a korabeli itteni utak többségének szinte járhatatlan mivolta is akadályozta, a vízrendezés után (1886-88) viszont beindult a vasútépítés. A lakosság egy része a vasútnál talált magának megélhetést, egy másik jelentős résznek viszont ez a fejlesztés lehetőséget kínált arra, hogy távolabbi helyekre költözzenek, akár például az akkoriban létesült ipari központokba.
Települések
- Aka, Bakonszeg mellett volt. Első írásos emléke 1283-ból való, a török pusztítás után nem építették újjá.
- Apróhalomháza, Gyomától északra. 1321-ben említik mint a Barsa család birtokát, 1598-ban a török csapatok véglek elpusztították.
- Bakonszeg, Berettyóújfalutól délnyugatra a Berettyó mellett, a 12. században Apa-Kovácsi néven szerepelt, de a területén jelentős népvándorlás korabeli sírokat is találtak. Ma is létező település, itt temették el Bessenyei Györgyöt.
- Balkány, Szeghalomtól északnyugatra feküdt. 1598-ban pusztult el.
- Bálintelke, Berettyóújfalutól délnyugatra. Első emléke 1291-ből való, 1470-ben már csak mint pusztát említették.
- Báránd, Püspökladánytól keletre. Első írásos emléke egy IV. László által kiadott oklevél.
- Barsa, Csökmőtől északra volt. Első említése 1216-ban volt, a török pusztítása után nem épült újjá.
- Bélmegyer, Vésztőtől délnyugatra fekszik, először 1346-ban említették
- Berettyószentmárton, ma Berettyóújfaluhoz tartozik, annak déli részén a Berettyó bal partján. Első említése 1213-ból származik.
- Berettyóújfalu, először 1285-ben mint Nova Villa említették.
- Biharnagybajom, Füzesgyarmattól északra fekszik, 1216-ban szerepel először a váradi regestrumban, de a történészek szerint a honfoglalás előtt jelentős földvár lehetett a területén
- Bihartorda, Berettyóújfalutól nyugatra fekszik, első említése 1221-ből való.
- Bócshida, (Bócs), Berettyóújfalutól délnyugatra, 1274-ben említették először, ma már csak egy tanya áll a helyén.
- Bozsód, Csökmőtől északkeletre feküdt, először 1220-ban említették, a török idők alatt pusztult el.
- Bökény, szintén Csökmő közelében volt, 1214-ben említették először, és 1588-ban még lakták. Pontos helye nem ismert.
- Bucsa, Karcag és Füzesgyarmat között található.
- Cséfány, Szeghalom közelében, 1336-ban már egyháza volt, 1598-ban a tatárok elpusztították.
- Csekehida, Zsákától nyugatra lévő falu volt. 1322-ben már írásban említették, a török pusztítás után nem építették újjá.
- Csiff, 1229-ben Cheph néven említették, kis lélekszámú település volt, ma Darvashoz tartozik, Csiff-major néven.
- Csolt, Vésztőtől nyugatra a mai mágori dombon állt. 1220-ban említették először, a 16.-ik sz.ban Mágor faluhoz csatolták.
- Csökmő, neve több változatban is előfordult. 1219-ben már szerepelt a váradi regestrumban.
- Csudabala, Gyomától északra volt, először 1325-ben említették, 1703-ban végleg elpusztult.
- Darvas, Csökmő, Zsáka és Füzesgyarmat szomszédságában található, 1396-ban már mai nevén szerepelt.
- Déter, Berettyóújfalu közelében volt egykori falu, 1252-ben írásban említették, 1477 után viszont már nem tettek róla említést.
- Dévaványa, első írásos emléke 1334-ből való.
- Ecsegfalva, Dévaványától északra található, 1475-ben már mint virágzó falut említették.
- Enyed (Ösvény), Füzesgyarmat közelében volt, 1219-ben említették először, 1598-ban a tatárok pusztították el.
- Fás, Vésztőtől nyugatra volt, 1221-ben már említették. Érdekessége, hogy a török idők alatt végig fennállott, csak 1685 után pusztult el, főleg a császári csapatok "jóvoltából". 1728-ban ismét benépesítették, de egy későbbi pestisjárvány majdnem az egész falut elpusztította. A túlélőket Körösladányba költöztették, azóta lakatlan.
- Furta, Zsáka mellett található. Első, megbízható írásos emléke 1552-ből való.
- Füregyháza, Füzesgyarmat közelében volt, első emléke 1216-ból való, de már a tatárjáráskor elpusztult.
- Füss, Szeghalom közelében volt, pontos helye nem ismert. 1283-ban egy örökösödési oklevélben említették, valószínűleg a török idők alatt pusztult el.
- Gáborján, Szentpéterszeg és Hencida között a Berettyó partján. Először a XV. században említik.
- Hencida, Gáborján tőszomszédságában a Berettyó partján helyezkedik el. Először a XV. században említik.
- Körösladány 1222-ben a Váradi Regestrum - (amelyben a helynév a nadányi alesperes nevében tűnik fel.A falut besenyők alapították 1125 körül
- Szentpéterszeg, Berettyóújfalu és Gáborján között a Berettyó mentén terül el. A honfoglaláskor már lakott terület.
- Sárrétudvari
Források
Sárréti írások (Néprajzi és helytörténeti antológia) Szerkesztette: Miklya Jenő (1965)