Kettőshangzó

Kettőshangzónak, kettős magánhangzónak vagy diftongusnak nevezzük két magánhangzó elemeire bonthatatlan, egy szótagban kiejtett kapcsolatát. A kiejtés szempontjából megkülönböztetünk valódi kettőshangzókat, illetve írásban egy hangot jelölő magánhangzó-kapcsolatokat. A kettőshangzók elemeire írásban sem bonthatók.

A valódi kettőshangzók

A valódi kettőshangzók mindig egy igen röviden ejtett zártabb magánhangzóból (ún. félhangzó, a leggyakrabban [j] vagy [w]), valamint egy valódi szótagalkotó nyíltabb magánhangzóból állnak. A diftongust alkotó magánhangzók sorrendje szerint megkülönböztetünk emelkedő, illetve ereszkedő kettőshangzót. Az emelkedő kettőshangzóban a félhangzót alkotó zártabb magánhangzó áll az első helyen, majd a szótagot alkotó nyíltabb magánhangzó; az ereszkedő kettőshangzó esetében a sorrend fordított.

• Emelkedő kettőshangzók például: ea, ia, ie, ua, ue, uo stb.
• Ereszkedő kettőshangzókra példa: ae, ai, au, ei, eu, oi stb.

A kettőshangzók sok indoeurópai nyelvre jellemzőek (mint a germán nyelvek, a latin és az újlatin nyelvek, vagy az ógörög), de számos más nyelvben is előfordulhatnak (például finn). A magyarban eredetileg nincsenek kettőshangzók, csupán az au és eu fordul elő ebben a minőségben, néhány görög–latin eredetű szavunkban (autó, Európa).

A történeti kettőshangzók

Hagyományosan szintén kettőshangzónak szokás hívni az írásban egy hangot jelölő magánhangzó-csoportokat. Ezek e jellemzőjük miatt írásban elválaszthatatlanok, ugyanakkor valójában nem kettőshangzók, mivel a kiejtésben egyetlen hangként valósulnak meg. Mindazonáltal ezek a diftongusok a legtöbb esetben nyelvtörténetileg valódi kettőshangzók voltak valamikor, amit az írásképük is tükröz. A latin nyelvben például az ae és oe csoportokat a modern kiejtés szerint e-nek illetve rövid é-nek olvassuk, amelyek már a kései latin kiejtést tükrözik, pedig – a restituált kiejtés szerint – egykor valódi kettőshangzókat (ai, oi) jelöltek.

A hármashangzó (triftongus)

Bizonyos nyelvekben hármashangzók vagy triftongusok is előfordulnak. Ezek a kettőshangzókhoz hasonló magánhangzó-kapcsolatok, tőlük mindössze annyiban térnek el, hogy képzésükben három magánhangzó – két zártabb (félhangzó) és egy szótagalkotó, ún. központi magánhangzó – vesz részt egy szótagot alkotva. Hármashangzót találunk például az Uruguay szóban, ahol a v-szerűen ejtett u és a j-nek ejtett y félhangzók, a szótagalkotó központi magánhangzó pedig az a.

Felhasznált irodalom

• A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973  
• Diptongo – DRAE
• Triptongo – DRAE