Módosítások

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
5 bájt hozzáadva ,  4 hónappal ezelőtt
a
A hagyomány nem őrizte meg Jézus születésének kalendáriumi napját. Az első századokban az Egyház az [[Epifánia|epifániát]] vízkereszt ünnepén, az emberré vált Isten világra jövetelének misztériumát ünnepelte. A Katolikus egyházban Jézus születésnapját már a niceai zsinat ([[325]]) előtt ünnepelték, de ennek a megemlékezésnek még ott sem volt egyértelműen meghatározott napja. [[Alexandriai Szent Kelemen]] (3. sz.) szerint máj. 15., Szt. Epiphaniosz ([[310]]–[[403]]) és mások szerint január 6. volt ez a nap.<ref>Magyar katolikus lexikon</ref> Ezekből az adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a Jézus születéséről való megemlékezés csak a második században alakult ki. Az [[Teofil antiochiai pátriárka|antiochiai Teofiliusz]] ([[171]]–[[183]]) egy feljegyzésében megemlíti, hogy a [[gaulok]] azt állítják, hogy mivel ők az Úr születéséről [[december 25.|december 25-én]] emlékeznek meg, úgy a húsvétot [[március 25.|március 25-én]] kellene megtartaniuk. [[202]]-ben Hippolitusz a Dániel könyvéhez írt magyarázatában azt írta, hogy Jézus [[Augustus római császár|Augustus császár]] 42. évében, december 25-én, egy szerdai napon született [[Betlehem]]ben. (Számunkra feltűnő módon nem írt semmilyen ünneplésről.) Az akkori kor szellemét egyébként jól tükrözi az, hogy [[Órigenész (exegéta)|Órigenész]] a [[245]]-ben, Mózes harmadik könyvéről írt nyolc hitszónoklatában erőteljesen elítéli Jézus születése megünneplésének még a gondolatát is. A következő évszázad során azonban az ősi pogány szokások lassan-lassan fellazították ezeket a józan életszemléleteket.
 
Az egyház, a negyedik század előtt kezdte megünnepelni Istennek Jézus képében, emberi alakban való megjelenését. Ez a [[január 6.|január 6-án]] tartott ünnepi lakoma eredetileg az istenség láthatóvá válását ([[teofánia (vallás)|teofánia]]) (mint például Ésaiás 6:1, vagy az égő csipkebokor) ünnepelte és ''Epifániának'' ([[Vízkereszt]] = a [[Szentlélek]] galamb formájában való leereszkedése Jézus megkeresztelésekor) hívták. Az ünnepség később, Jézusnak [[350]]-ben december 25-re rögzített születésnapjával kezdődött, majd a későbbiekben már vízkeresztig, tizenkét napig tartott. A katolikus egyházban elsősorban a háromkirályok tiszteletének, a keleti keresztény egyházakban pedig Jézus megkeresztelkedésének az ünnepévé vált. Magába foglalta a Jézus születéséről, a [[napkeleti bölcsek]] látogatásáról, Jézus gyermekkoráról és megkereszteléséről (a Jordán folyóban) való megemlékezéseket, és a kánai menyegzőn véghezvittvéghez vitt, első csodáját.
 
Rómában a téli napfordulónak hagyományosan nagy jelentőséget tulajdonítottak és az év e legrövidebb napján ünnepelték a nap visszatérését, ami a [[Julián naptár|Julianus-féle naptárban]] [[december 24.|december 24-ére]] esett, ugyanúgy, mint az ősi napisten, [[Mithrász]] fesztiválja. Ez a hagyomány nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az Epifánia római megfelelőjét a [[4. század]] elejére már hivatalosan is ezen a napon ünnepeljék mint Jézus születésének napját. Annak ellenére, hogy a szírek és örmények (akik kitartottak a január 6-án tartott vendégség mellett) a rómaiakat napimádó bálványimádással vádolták, a római császár [[400]]-ban birodalmi parancsában elrendelte, hogy a színházak vízkeresztkor, húsvétkor és karácsonykor zárva legyenek. Továbbá [[I. Gyula pápa|I.(Szent) Gyula pápa]] [[350]]-ben nyilvánította december 25-ét a Jézus születésnapjává, ami addig a Legyőzhetetlen Nap (Sol Invictus) istenének, Mithrásznak a születésnapja, illetve annak ünnepnapja volt.
Fontos egyezés az [[evangélium]]ok között az a tény, hogy a keresztrefeszítés [[Quintus Pontius Pilatus]] kormányzása idején történt [[26]] és [[36]] között. Ebben az időszakban Nisan 14-e (János alapján) csak [[27]]-ben, [[30]]-ban, [[33]]-ban és [[36]]-ban esett péntekre. Érvek szólnak mindezen évek mellett: Lukács evangéliuma megemlíti, hogy Jézus körülbelül 30. évében, [[Keresztelő János|Keresztelő Szent János]] pedig [[Tiberius római császár|Tiberius császár]] 15. évében kezdte el nyilvános munkásságát. Ha elfogadjuk i. e. 6-ot Jézus születési évének, akkor ez a nyilvános működés kezdetét Jézus esetében [[26]]-ra teszi, [[Keresztelő János|Keresztelő Szent János]] esetében pedig [[29]]-re, ez azonban ellentmond annak az evangéliumokban foglaltaknak, hogy János már vízkeresztelt, amikor Jézus színrelépett. [[Tiberius római császár|Tiberius]] [[14]]-ben lett császár, azaz túl későn Jézus működésének kezdetéhez viszonyítva, mivel János evangéliuma három különböző húsvétot említ meg Jézus nyilvános élete során (azonban ezek a beszámolók utalhatnak Jézus korábbi, kötelező zarándoklatainak történéseire is). Emiatt a keresztrefeszítés idejét [[33]]-ra teszik. Emellett szól az az érvelés is, miszerint [[Lucius Aelius Seianus|Seianus]]nak a zsidók elnyomatására vonatkozó rendeléseit Seianus halála után, [[32]]-ben Tiberius eltörölte, ami jó magyarázatot adhat arra, hogy Pilatus miért engedett akarata ellenére a Jézus kivégzését követelő zsidóknak (amellett, hogy János 19,- 12 szerinti fenyegetést is érthette). Ha azonban elfogadjuk azt, hogy Tiberius uralkodását sokan [[Augustus római császár|Augustus császár]] halála előtti társcsászárságával kezdik ([[12]]), akkor Keresztelő Szent János munkásságának kezdetét [[26]]-ra, vagy [[27]]-re lehet tenni, ami Jézus halálának legvalószínűbb időpontját [[30]]. április 7-re teszi. Szükséges figyelembe venni azt a tényt is, hogy Jézus halálának idejében még a szaddoceusok uralták a politikai ([[szanhedrin]]) hatalmat, és felügyelték a Templom rítusait. Az ünnepi előírásokat viszont már a farizeusok utódaitól ismerjük, a talmudistáktól, akik ezt írásban csak jóval később, a kultusz megszűnte után rögzítették. Így ha nem is vesszük teljesen figyelembe azokat a számokat, amelyek alapján több milliós zarándoktömegről tesznek említést források: [[Iosephus Flavius]] hárommillió áldozóról ír [[65]]-ben, a Talmud hasonló számot mond a [[Talmud#Pészahím (pészahok, a pészahi bárány) – פסחים|Pészahím]] traktátus 64-ben, a hatalmas mennyiségű bárány leölése miatt, és a nem szigorúan rögzített ünnepi előírásokat figyelembe véve, az eltérések többféle magyarázata elképzelhető.
 
Tekintettel azonban arra a tényre, hogy a zsidók időszámításukat a Nap és a Hold járására alapozták, dátumaikat holdfázisokban fejezték ki, és a mai naptárakat csak az [[5. század]]ban kezdték el számításokra alapozni, a korábbi dátumokat, és hogy azok a hét melyik napjára estek, pontosan meghatározni csaknem lehetetlen. Az evangéliumok alapján Jézus halálát [[33]]-ra is lehet tenni. A zsidók az első háború előtt a régi naptárt használták, amelynél Niszán hónap az első volt a gyakorlatban is. Mivel Mózes III. 23. szerint az évkezdettel egy időben (a tavaszi napéjegyenlőségetnap-éj egyenlőséget követő első újholddal kezdődő újévtől és hónaptól) a hetek számlálását is újrakezdték. Így akkor a szombat és peszách mindig egybeesett, péntek volt az előkészület napja (csütörtök estétől, de sokan már ekkor elfogyasztották a bárányt, mivel a bizonytalanság miatt – nem számítás, hanem megfigyelés volt az alap – 2 napos ünnep volt és ma is az!). Mivel a főpapok Pilatust a császár barátja cím elvételével fenyegették meg, így arra utaltak, ami a szomszédos Egyiptomban történt előtte egy évvel. [[32]]-ben két helytartó is a barátság elvesztése után a székétől is meg lett fosztva. Így hát Jézus halála – a [[33]]. év a tavaszi napéjegyenlőségnap-éj egyenlőség után az újhold megjelenését követő 14. nap délutánja.
 
=== Feltámadása ===

Navigációs menü