„Gemini–9A” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nincs méretváltozás ,  1 évvel ezelőtt
A Gemini IX idejére a program túl volt az összes nagy mérföldkövén, minden egyes űrműveletről bebizonyították, hogy kivitelezhető, amelyre az Apollo–program holdraszállásaihoz szükség volt. Ezzel a repüléssel a Gemini-program új fázisába lépett: el kellett mélyíteni a tudást, amelyet megszereztek, hogy az Apollo repülések idején gyakorlott űrhajósok hajtsák végre ugyanezeket a manővereket és gyakorlott irányító személyzet támogassa őket. Éppen ezért a tervezők a [[Gemini–8|Gemini VIII]] elmaradt komplex feladatait akarták a Gemini IX-re bízni, azaz egy dokkolást egy Agena-val, majd egy űrsétát és széleskörű tudományos kísérleti programot. <ref name="OTSoT_ch14_3">{{cite web|url=https://www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4203/ch14-3.htm|title=On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini - The What and How Debates|author=Barton C. Hacker és James M. Grimwood|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2019-01-27}}</ref>
 
A tervezés során három pont körül koncentrálódtak a kérdések: a randevút a harmadik keringésre időzíteni, [[köldökzsinór]]os, vagy szabad manőverezésű űrsétát hajtsanak-e végre és hogy a [[rádiólokátor|radar]]t fel lehet-e váltani a szabad szemes érzékeléssel a randevú során. ezen kérdések közül az első egyszerűnek tűnt, a Gemini VI-on a tervezők azt tűzték ki, hogy a negyedik keringés előtti randevúvelrandevúval gondok lehetnek, a Gemini VIII elé a második keringést tűzték ki, amely végül a harmadikban járt sikerrel. A randevú gyorsasága azért volt kérdés, mert a holdraszállásoknál – a [[Hold körüli pályán végrehajtott randevú|LOR koncepción]] alapuló –, a hold körüli pályán végrehajtott randevúknak mindjárt az első keringésben végbe kellett menniük tekintettel arra, hogy a felszálló [[holdkomp]]nak már nem volt hajtóanyaga. A Gemini IX és X számára a mérnökök ezért a [[Gemini–6A|Gemini VI]]-éhoz képest minél előrébb hozott randevútervet dolgoztak ki. A második probléma okozta a legnagyobb fejtörést. A [[Chance Vought repülőgépgyár]] mérnökei kifejlesztettek egy űrhajósoknak szánt manőverező egységet, lényegében egy rakétaszéket, amellyel az űrhajótól függetlenedve végezhettek, sokkal szabadabban manővereket. Egyes szakemberek ennek a kipróbálását fontolgatták, míg mások biztonsági megfontolások alapján ragaszkodtak a 60 méteres köldökzsinór alkalmazásához. A Gemini VIII esete egyszerre gyengítette és erősítette a kötelék helyzetét. Erősítette, mivel egy gyorsan forgó űrhajóba képtelenség lett volna visszajutni egy függetlenül repülő manőverező egységgel és gyengítette is, hiszen a forgó űrhajó hamar feltekerte volna a köldökzsinórt magára és az űrhajós nem tudott volna visszajutni a kabinba. A hosszas vita végén maradt a köldökzsinóros megoldás. A harmadik probléma – a „radarral vagy radar nélkül” – onnan indult, hogy bár a [[Gemini–4|Gemini IV]]-en a radar nélkül végzett manőverek teljes kudarcba fulladtak, a párhuzamosan zajló Apollo fejlesztések során felmerült, hogy súlytakarékossági okokból elhagynák a radart az [[Apollo űrhajó]]ból és/vagy a holdkompból. Emiatt ki kellett próbálni, hogy a létfontosságú manőverek lehetségesek-e a berendezés nélkül, még ha tapasztalat volt is már az ellenkezőjéről. A vita végül ott dőlt el, hogy mindenképpen szükségesnek ítélték meg a radart legalább valamelyik holdraszálló űrhajóegységben, az ember képességeit kizártnak tartották, hogy ezt a lehetetlen feladatot is teljesítse, így maradt a radar a Gemini–programban is. Mindezzel együtt Stafford és Cernan vállalta, hogy végeznek egy tesztet, amikor a radar helyett optikai eszközökkel próbálják megtalálni az Agena-t, amely éppen akkor a [[Szahara]] felett fog repülni, amely elég jól szimulálja a holdfelszínt.<ref name="OTSoT_ch14_3" />
 
[[File:USAF Astronaut Maneuvering Unit.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Az Astronaut Mobility Unit]]
15 797

szerkesztés

Navigációs menü