Módosítások

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
→‎Tizenhárom éves háború: Nem sokkal bővebb, de alap.
 
=== Tizenhárom éves háború ===
{{Bővebben|Tizenhárom éves háború}}
[[Fájl:Rzeczpospolita Royal Ducal.png|thumb|left|300px|Poroszország a toruni béke után: világrózsa – Királyi Poroszország, sraffozott – Rendi Poroszország (majd – Porosz Hercegség)]]
A király egyik fő törekvése minden lengyel terület egyesítése volt, különösen [[Pomerániai vajdaság|Kelet-Pomeránia]] visszaszerzése a [[Német Lovagrend]]től. A Lovagrend magas vámokat vetett ki a lengyel árukra és gátolta a lengyel kereskedelmet a pomerániai városokkal, ami további károkat okozott a [[Visztula]] mentén és [[Balti-tenger]] partjain fekvő városok közötti gazdasági kapcsolatokban.<ref>P. Jasienica, ''Polska Jagiellonów'', Warszawa, 1983, 182. oldal</ref> Jó alkalom kínálkozott e földek visszaszerzésére azért is, mert a [[grünwaldi csata|grünwaldi]] vereség után a lovagrendi állam Lengyelországgal (1411, 1435) és Litvániával (1422) hátrányos békeszerződések kötésére kényszerült és válságba került. 1440-ben megalakult a [[Porosz Szövetség]], az ó-poroszországi nemesek és polgárok lovagrend-ellenes szervezete, amely azzal a kéréssel fordult a lengyel királyhoz, hogy csatolja a területet Lengyelországhoz. 1454. március 6-án IV. Kázmér kiadta az oklevelet, miszerint Poroszországot a Lengyel Királysághoz csatolja, ami a [[tizenhárom éves háború]] kitöréséhez vezetett.
A harcok első szakaszában a pomerániai felkelők kiszorították a lovagrendi hadsereget minden porosz városból, [[Malbork]]on meg néhány kis erődítményen kívül.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 67. oldal</ref> A lengyel nemesség azonban nem támogatta eléggé az uralkodót a háborúban. A királyi hadsereg nem boldogult, a nemességnek pedig nem volt kedve harcolni.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 69. oldal</ref> Ráadásul a Lovagrend erősítést kapott, újabb lovagok érkeztek a német területekről. A lengyel nemesség csak akkor volt hajlandó harcolni, ha a király megerősíti régi kiváltságaikat és újabbakat is biztosít számukra. Kázmérnak többek között meg kellett ígérnie, hogy nem hajt végre sorozásokat a hadseregbe, nem vet ki új adókat, és fontos döntéseihez megszerzi a vajdasági (tartományi) nemesi gyűlések ''(sejmik ziemski)'' támogatását.<ref name=sejmik>''Sejmik ziemski'' ez volt a vajdasági „parlament”. Mai elnevezése ''sejmik wojewódzki''.</ref>
 
1454. szeptember 18-án a lengyel hadsereg vereséget szenvedett a [[Konitzi csata (1454)|konitzi]] (Chojnice) csatában és a Lovagrend visszaszerezte elvesztett területeinek többségét.<ref>J. Bardach, ''Kazimierz Jagiellończyk'', [in:] ''Poczet królów i książąt polskich'', Czytelnik, Warszawa 1987, 297. oldal</ref> A lengyelek legnagyobb problémája a pénz hiánya volt – a sorozott hadsereg teljesen alkalmatlan volt a modern erődök elfoglalására, zsoldosokat kellett fogadniuk. Végül a király és a gazdag porosz városok ([[Gdańsk]], [[Elbląg]], [[Toruń]]) óriási pénzügyi erőfeszítésük révén zsoldoshadsereget szerveztek, amelynek vezére Piotr Dunin lett.<ref>P. Jasienica, ''Polska Jagiellonów'', Warszawa, 1983, 200. oldal</ref> A Lovagrendnek viszont bőven volt pénze, ráadásul [[III. Frigyes német-római császár]] és [[III. CallixtusKallixtusz pápa]] is támogatták (a pápa átkot mondott Kázmérra és a Porosz Szövetségre).
 
De 1456 után még a Lovagrend is pénzügyi bajokba került. 1457-ben a lengyelek megszerezték [[Malbork]]ot, mert a Lovagrend elmaradt a vár legénységét megillető zsold kifizetésével. Így, amikor a lengyelek kifizették a legénységet, azok átadták a várat.<ref>J. Bardach, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 298. oldal</ref> A háború végső eredményéről a [[schwetzi csata]] (''Świecino'' – falu Kasúbiában) döntött 1462-ben, amelyet a lengyel zsoldoshadsereg nyert meg Dunin parancsnoksága alatt. 1463-ban a [[Gdańsk]] és [[Elbląg]] magánflottája (ún. ''flota kaperska'') vereséget mért a lovagrendi hadiflottára a Visztula-öbölben ''(Zalew Wiślany)'', 1466-ban megadta magát a konitzi ''(Chojnice)'' erőd, a lovagi ellenállás utolsó fészke és a Lovagrend békét kért.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 81. oldal</ref>

Navigációs menü