„Philippe Berthelot” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
TurkászBot (vitalap | szerkesztései)
botok
650 119 szerkesztés
a {{Életrajz infobox}} cseréje {{Személy infobox}}-ra (WP:BÜ), apróbb javítások
→‎Élete: linkesítés
17. sor: 17. sor:
[[Kép:Philippe Berthelot au Quai d'Orsay.jpg|balra|bélyegkép|Philippe Berthelot (1921)]]
[[Kép:Philippe Berthelot au Quai d'Orsay.jpg|balra|bélyegkép|Philippe Berthelot (1921)]]


A háború befejezése után részt vett a [[Versailles-i békeszerződés|versailles-i békekonferencián]].<ref name="Életrajza">{{cite web|url=http://www.britannica.com/EBchecked/topic/62791/Philippe-Berthelot|title=Encyclopedia Britannica: Philippe Berthelot|language=angol|accessdate=2012-11-10}}</ref> Ő állította össze a javaslatot is a francia követelések tekintetében. Ezt Clemenceau előbb abszurdnak tartotta, de 1918 végén mégis ennek az enyhén módosított változatát tárták a brit és az amerikai vezetés elé. 1919 márciusában és áprilisában Clemenceau továbbra is ezt az irányvonalat követte. Ez a katonai és gazdasági retorziók mellett jelentős területi veszteségeket követelt, és számos esetben megtagadta a németektől a népek önrendelkezési jogát is. A francia elképzelésekben többek között szó volt a [[Rajna-vidék–Pfalz|Rajna-vidék]] demilitarizálásáról, [[Elzász]]-[[Lotaringia]] és a [[Saar-vidék]] Franciaország részére történő átadásáról, valamint egy erős, németellenes [[Lengyelország]] létrehozásáról.<ref name="Watson 1">{{cite book|last=Watson|first=Robin|title=Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World|publisher=Haus Publishing Ltd., London|year=2008|pages=59-60|isbn=9781905791606}}</ref> Berthelot később [[Szíria]] miatt összetűzésbe került Clemenceau-val, akit angolbarátsággal és a francia gyarmati érdekek elárulásával vádolt.<ref name="Watson 2">{{cite book|last=Watson|first=Robin|title=Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World|publisher=Haus Publishing Ltd., London|year=2008|pages=141|isbn=9781905791606}}</ref> 1919-ben kinevezték a politikai és kereskedelmi ügyek igazgatójává, valamint állami tanácsadóvá, ami a minisztériumon belül az egyik legmagasabb beosztás volt. Ebben a tisztségben aktív tevékenységet fejtett ki a [[trianoni békeszerződés]] magyar szemmel rendkívül kedvezőtlen feltételeinek kialakításában is.<ref name="Életrajza" />
A háború befejezése után részt vett a [[Versailles-i békeszerződés|versailles-i békekonferencián]].<ref name="Életrajza">{{cite web|url=http://www.britannica.com/EBchecked/topic/62791/Philippe-Berthelot|title=Encyclopedia Britannica: Philippe Berthelot|language=angol|accessdate=2012-11-10}}</ref> Ő állította össze a javaslatot is a francia követelések tekintetében. Ezt [[Georges Clemenceau]] előbb abszurdnak tartotta, de 1918 végén mégis ennek az enyhén módosított változatát tárták a brit és az amerikai vezetés elé. 1919 márciusában és áprilisában Clemenceau továbbra is ezt az irányvonalat követte. Ez a katonai és gazdasági retorziók mellett jelentős területi veszteségeket követelt, és számos esetben megtagadta a németektől a népek önrendelkezési jogát is. A francia elképzelésekben többek között szó volt a [[Rajna-vidék–Pfalz|Rajna-vidék]] demilitarizálásáról, [[Elzász]]-[[Lotaringia]] és a [[Saar-vidék]] Franciaország részére történő átadásáról, valamint egy erős, németellenes [[Lengyelország]] létrehozásáról.<ref name="Watson 1">{{cite book|last=Watson|first=Robin|title=Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World|publisher=Haus Publishing Ltd., London|year=2008|pages=59-60|isbn=9781905791606}}</ref> Berthelot később [[Szíria]] miatt összetűzésbe került Clemenceau-val, akit angolbarátsággal és a francia gyarmati érdekek elárulásával vádolt.<ref name="Watson 2">{{cite book|last=Watson|first=Robin|title=Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World|publisher=Haus Publishing Ltd., London|year=2008|pages=141|isbn=9781905791606}}</ref> 1919-ben kinevezték a politikai és kereskedelmi ügyek igazgatójává, valamint állami tanácsadóvá, ami a minisztériumon belül az egyik legmagasabb beosztás volt. Ebben a tisztségben aktív tevékenységet fejtett ki a [[trianoni békeszerződés]] magyar szemmel rendkívül kedvezőtlen feltételeinek kialakításában is.<ref name="Életrajza" />


1919. november 25-én az [[antant]] képviseletében [[Magyarország]]on tartózkodó [[George Russell Clerk]] a békekonferencia nevében elismerte az egy nappal korábban megalakult [[Huszár Károly (politikus)|Huszár-kormányt]], majd visszautazott Párizsba. November végi és december eleji jelentéseiben közölte, hogy kedvező benyomást szerzett a magyarokról és [[Apponyi Albert]]ről is, aki valószínűleg a magyar békedelegáció vezetője lesz. Berthelot erre a következő, részben túlzó, részben rosszindulatú megjegyzéseket tette:<ref name="Romsics/Berthelot1">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/A Magyar békedelegáció álláspontja és tevékenysége, a 95. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|isbn=9789633899649}}</ref>
1919. november 25-én az [[antant]] képviseletében [[Magyarország]]on tartózkodó [[George Russell Clerk]] a békekonferencia nevében elismerte az egy nappal korábban megalakult [[Huszár Károly (politikus)|Huszár-kormányt]], majd visszautazott Párizsba. November végi és december eleji jelentéseiben közölte, hogy kedvező benyomást szerzett a magyarokról és [[Apponyi Albert]]ről is, aki valószínűleg a magyar békedelegáció vezetője lesz. Berthelot erre a következő, részben túlzó, részben rosszindulatú megjegyzéseket tette:<ref name="Romsics/Berthelot1">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/A Magyar békedelegáció álláspontja és tevékenysége, a 95. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|isbn=9789633899649}}</ref>

A lap 2019. február 3., 21:02-kori változata

Philippe Berthelot
Philippe Berthelot (1925)
Philippe Berthelot (1925)
Született1866. október 9.
Sèvres
Elhunyt1934. november 22. (68 évesen)
Párizs
ÁlneveLubin
Állampolgárságafrancia
HázastársaHélène Berthelot (1914–)[1]
SzüleiSophie Berthelot
Marcellin Berthelot
Foglalkozásadiplomata
Tisztsége
  • ambassador of France to the United States
  • Permanent secretary of the French Foreign Affairs Ministry (1920. szeptember 30. – 1933. február 28.)
Kitüntetései
  • a francia Becsületrend főtisztje[2]
  • Fehér Oroszlán-rend nagykeresztje lánccal (1925. március 24.)[3]
A Wikimédia Commons tartalmaz Philippe Berthelot témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Philippe Berthelot (Sèvres, 1866. október 9. – Párizs, 1934. november 22.) francia diplomata. Hosszú pályafutása során jelentős befolyásra tett szert és a francia külpolitika egyik meghatározó alakja volt. Különösen aktív szerepet játszott az első világháború során és az azt követő időszakban Aristide Briand kormányzása alatt. Előbb részt vett a versailles-i békekonferencián, majd jelentős szerepet játszott a trianoni békeszerződés feltételeinek magyar szemmel rendkívül kedvezőtlen kialakításában is.

„ Különben is, kik a magyarok? ”
– Philippe Berthelot[4]

Ennek során több alkalommal tett magyarellenes kijelentéseket, mivel jó kapcsolatot ápolt Edvard Beneš cseh politikussal. Az első világháborút követő időszakban is - 1932-es visszavonulásáig - komoly szerepet játszott a francia külpolitika alakításában.

Élete

Philippe Berthelot 1866. október 9-én született Sèvres-ben, Marcellin Berthelot híres francia vegyész fiaként. Gyermekkora és neveltetése során számos kiemelkedő irodalmi és tudományos személyiséggel ismerkedett meg. 1889-ben diplomáciai pályára lépett. 1902-től 1904-ig Kínában szolgált, a francia külügyminisztérium alkalmazásában. Az első világháború kitörésekor, a balkáni tárgyalások során a szövetségesek közötti összekötő szerepét töltötte be.

Philippe Berthelot (1921)

A háború befejezése után részt vett a versailles-i békekonferencián.[5] Ő állította össze a javaslatot is a francia követelések tekintetében. Ezt Georges Clemenceau előbb abszurdnak tartotta, de 1918 végén mégis ennek az enyhén módosított változatát tárták a brit és az amerikai vezetés elé. 1919 márciusában és áprilisában Clemenceau továbbra is ezt az irányvonalat követte. Ez a katonai és gazdasági retorziók mellett jelentős területi veszteségeket követelt, és számos esetben megtagadta a németektől a népek önrendelkezési jogát is. A francia elképzelésekben többek között szó volt a Rajna-vidék demilitarizálásáról, Elzász-Lotaringia és a Saar-vidék Franciaország részére történő átadásáról, valamint egy erős, németellenes Lengyelország létrehozásáról.[6] Berthelot később Szíria miatt összetűzésbe került Clemenceau-val, akit angolbarátsággal és a francia gyarmati érdekek elárulásával vádolt.[7] 1919-ben kinevezték a politikai és kereskedelmi ügyek igazgatójává, valamint állami tanácsadóvá, ami a minisztériumon belül az egyik legmagasabb beosztás volt. Ebben a tisztségben aktív tevékenységet fejtett ki a trianoni békeszerződés magyar szemmel rendkívül kedvezőtlen feltételeinek kialakításában is.[5]

1919. november 25-én az antant képviseletében Magyarországon tartózkodó George Russell Clerk a békekonferencia nevében elismerte az egy nappal korábban megalakult Huszár-kormányt, majd visszautazott Párizsba. November végi és december eleji jelentéseiben közölte, hogy kedvező benyomást szerzett a magyarokról és Apponyi Albertről is, aki valószínűleg a magyar békedelegáció vezetője lesz. Berthelot erre a következő, részben túlzó, részben rosszindulatú megjegyzéseket tette:[8]

„ (Apponyi) mindig is dühödt németbarát és a kis nemzetiségek elnyomásának meggyőződéses híve volt. (Philippe Berthelot véleménye Apponyi Albertről) ”

Véleményét a francia Georges Clemenceau, az amerikai Frank Lyon Polk és a brit Crowe is osztotta, az olasz Giacomo de Martino ellenében. Ez végül nem befolyásolta Apponyi kinevezését a magyar békedelegáció élére.[8] A magyar küldöttség által előadott szempontok meghallgatása után David Lloyd George brit és Francesco Saverio Nitti olasz miniszterelnökök a magyar észrevételek részrehajlás nélküli kivizsgálását szorgalmazta. Philippe Berthelot, aki jó kapcsolatban állt a cseh Edvard Benešsel, ezt Clemenceau-val együtt elutasította. Véleménye szerint a határkérdési újbóli megvitatása felesleges volt, mivel az „nagyon komoly komplikációkat” eredményezett volna.[9] Nitti és Lloyd George folytatta a vitát és kiemelte, hogy „magyarok tömegei” kerültek idegen fennhatóság alá. Berthelot, aki Millerand távollétében Franciaország képviseletét látta el, az esetleges változtatásokat mereven elutasította. Indoklásai között számos - a nemzetiségi politikusok és angol, illetve francia barátaik által előszeretettel használt - rosszindulatú, hazug állítás is szerepelt. Kiemelte, hogy „a magyarok nem is a terület őslakosai” és „mindig is rendkívül alattomos népnek bizonyultak”. A magyar statisztikákat pedig „hírhedten megbízhatatlanoknak” nevezte. Emellett kiemelte, hogy a magyar szerződés tervezete már amúgyis jóvá lett hagyva.[10][11]

„ Végül is kik a magyarok? Magyarország elnemzetietlenített népekből állt össze. Az ország eredeti lakói az őslakosok, és nem a magyarok. (Philippe Berthelot véleménye a magyarokról) ”

Kiemelte Beneš „korrekt hozzáállását” is:[12]

„ Csehország igényeit nem vették teljes mértékig figyelembe, és Beneš úr eltekintett a követeléseitől, amikor csak lehetett, hogy ne kerüljenek magyarok Csehszlovákiához. (Philippe Berthelot véleménye Beneš „korrektségéről”) ”

A vita végül azzal zárult, hogy a határkérdéseket a trianoni békeszerződés aláírása előtt ne lehessen újratárgyalni. Berthelot ezt is csak úgy fogadta el, hogy a „szakértők” által kidolgozott alapelveinek „sérthetetlennek kell maradniuk”.[12] 1920. március 18-án Berthelot Londonból jelentést küldött Párizsba. Ebben megállapította, hogy a magyar határok „a francia delegáció elképzeléseinek megfelelően és a cseh, román és szerb szövetségeseink megelégedésére lett megtárgyalva és eldöntve”.[13]

1920 szeptemberében kimondottan rá gondolva hozták létre a főtitkári pozíciót. 1921-ben az Industrial Bank of China-botrány következtében, amelyben befolyással való visszaéléssel gyanúsították - testvére volt a bank igazgatója - lemondott. 1925-ben újra kinevezték főtitkárnak és elkísérte Briand-t Locarnóba, valamint Londonba, ahol a francia-orosz kapcsolatok újrafelvétele érdekében folytatott tárgyalásokat. Ezt követően 1932-ig a minisztérium belső irányítása gyakorlatilag az ő kezébe került. Politikájának a lényege az Egyesült Királysággal való szoros kapcsolattartás és együttműködés, valamint a Németországhoz való közeledés volt. 1932-ben egészségi problémák következtében lemondott. 1934. november 22-én hunyt el Párizsban.[5]

Jegyzetek

  1. ↑ https://catalogue.bnf.fr/ark:/12148/cb15622648f
  2. ↑ Léonore database (francia nyelven). Ministry of Culture
  3. ↑ https://www.prazskyhradarchiv.cz/file/edee/vyznamenani/cs_rbl.pdf
  4. ↑ Állítsunk szobrot Lloyd George-nak, de előtte még tejeskanna, magyarnarancs.hu
  5. ↑ a b c Encyclopedia Britannica: Philippe Berthelot (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. november 10.)
  6. ↑ Watson, Robin. Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World. Haus Publishing Ltd., London, 59-60. o. (2008). ISBN 9781905791606 
  7. ↑ Watson, Robin. Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World. Haus Publishing Ltd., London, 141. o. (2008). ISBN 9781905791606 
  8. ↑ a b Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/A Magyar békedelegáció álláspontja és tevékenysége, a 95. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest (2007). ISBN 9789633899649 
  9. ↑ Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 115. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest (2007). ISBN 9789633899649 
  10. ↑ Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 116. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest (2007). ISBN 9789633899649 
  11. ↑ Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 143. jegyzet. Osiris Kiadó, Budapest (2007). ISBN 9789633899649 
  12. ↑ a b Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 117. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest (2007). ISBN 9789633899649 
  13. ↑ Romsics, Ignác. A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 118. jegyzet előtt. Osiris Kiadó, Budapest (2007). ISBN 9789633899649 

Források

Külső hivatkozás

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Philippe_Berthelot&oldid=20947454”