Marcus Tullius Cicero

Marcus Tullius Cicero
Római Birodalom Ókor
Marcus Tullius Cicero mellszobra (Bertel Thorvaldsen alkotása, 1799–1800)
Élete
Született	Kr. e. 106. január 3. Arpinum
Elhunyt	Kr. e. 43. december 7. (63 évesen) Formiae
Pályafutása
Iskola/Irányzat	eklektikus filozófia, elsősorban azonban sztoicizmus
Érdeklődés	etika
Rájuk hatott	szinte az európai filozófia összes művelőjére
Fontosabb művei	De finibus bonorum et malorum Cato maior de senectute Tusculanae disputationes Laelius de amicitia De natura deorum De fato De divinatione
A Wikimédia Commons tartalmaz Marcus Tullius Cicero témájú médiaállományokat.

Marcus Tullius Cicero (Arpinum, Kr. e. 106. január 3. – Formiae, Kr. e. 43. december 7.) ókori római író, filozófus és politikus. Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb mestere. Ehhez hozzájárul az is, hogy azon kevés ókori szerzők közé tartozik, akiknek művei nem töredékesek, hiánytalanul maradtak meg: számtalan (magán)levele, bírósági vád- és védőbeszéde, filozófiai és esztétikai értekezése túlélte az évezredeket. Filozófusként is számottevő (elsősorban a sztoikus iskolához sorolható, de még inkább „eklektikus”, az iskolákból neki tetsző tanokat vegyítő filozófusnak szokás minősíteni).

Politikusi karrierje is rendkívüli, nemzetségéből elsőként (homo novus) tölthetett be állami tisztségeket (aedilis, praetor), végül egész a konzulságig eljutott, s e minőségében elsősorban az ő nevéhez fűződik az „államellenesnek” tartott (ma populistának mondanánk) Catilina-féle összeesküvés (coniuratio Catilinae) leleplezése, amiért a szenátus magas kitüntetésben (pater patriae – A Haza Atyja) részesítette. Élete erőszakos halállal ért véget, mivel a köztársaságkor végének köztársaságpárti politikusaként többször is a vesztes oldalra állt. Az utókor nem egységes politikájának megítélésében: hogy csak a szélsőségeket említsük, egyesek (például marxista regényírók^[forrás?]) a köztársaság népellenes plutokrata elitjének hiú, törtető, kapzsi, cinikus, demagóg, és maradi szolgájaként festik le, míg mások a szabadság, a hagyományok és a régi értékek bátor védelmezőjének a kibontakozóban lévő emberellenes, egyeduralmi diktatúrával szemben.

Érdekesség, hogy állítólag ő találta meg Arkhimédész szicíliai sírját, melyet a helyi görögök már elfeledtek, és nem tudtak megmutatni az utazóknak.

Élete

Család, tanulmányok

A latiumi Arpinumban született Kr. e. 106-ban, apja római lovag. Quintus nevű öccsével együtt gondos képzésben (filozófia, retorika, jog, poétika) részesült. Tanulmányai során széles körű filozófiai műveltséget szerzett, legnagyobb hatással azonban valószínűleg az apámeai Poszeidóniosz volt rá.

Szónoki és politikusi karrier

Első nyilvános fellépése, a Quinctius érdekében tartott beszéde (Pro Quinctio, Kr. e. 81) volt, amellyel győzelmet aratott az abban az időben a legnagyobb római szónoknak tartott Quintus Hortensius Hortalus felett, ismertté tette nevét és megnyitotta útját a politikai felemelkedéshez. Korán népszerűségre tett szert igen bátor, a hatalmasságokat sem kímélő, túlkapásaikat leleplező védő- és vádbeszédeivel. Ezek közé tartozik a Sulla dictator ellen is irányuló beszéde (Pro Roscio Amerino, Kr. e. 80); melynek eredményeképp el kellett menekülnie Rómából; Kr. e. 79-ben Görögországba utazott. A kényszerű száműzetés időszakát a görögországi retorikamesterektől való tanulással tölti ki Athénban, majd Rodoszon.

Hazatérése után quaestorrá választották, a szicíliai ügyek intézésével bízták meg (ez időszakban írja és mondta el a korrupt szicíliai kormányzó, Verres elleni beszédeit, a Verrinákat). Rómában elnyerte az aedilisi, praetori tisztségeket; Kr. e. 63-ban pedig a consulságot (társa ez utóbbi két hivatalban Caius Antonius Hybrida). Praetorsága idején mondta el azt a beszédét (Pro lege Manilia avagy népszerű címén a De imperio Cn. Pompei), amellyel elérte, hogy a Mithridates pontusi király elleni háború vezetését Pompeiusra bízzák. Consulként vitatható törvényességű eszközökkel fojtotta el az első igazán komoly erőszakos populista mozgalmat, a Catilina-féle összeesküvést, vezetőit sikerült száműzetnie, ő maga pedig megkapta a pater patriae ("a haza atyja") címet.

A popularisok mozgalmait azonban ezzel nem sikerült végleg felszámolni. Megalakult az első triumvirátus, melynek vezetőjével, Caesarral és híveivel (elsősorban Clodius néptribunussal) szembekerült, akiknek végül, Catilina híveinek bírói ítélet nélküli kivégeztetésére hivatkozva, sikerült másfél évre száműzniük Rómából (Kr. e. 58.). A Palatinuson lévő házát lerombolták és helyére Libertas istennő szentélyét állították fel. Rómába való visszatérését nagyon sokan ünnepelték, de régi befolyását nem sikerült visszaszereznie. A Caesar és Pompeius hívei közti polgárháborúban (amely Kr. e. 48-ban a pharsalusi csatában Caesar győzelmét hozta) ismét a Caesar-ellenes oldalra állt. Később, személyes beszélgetésük hatására Caesar megkegyelmezett neki, és megengedte, hogy Rómában éljen. Itt, Caesar meggyilkolásáig – melyben, tevőlegesen nem vett részt, sőt az összeesküvésről nem is tájékoztatták az elkövetők – visszavonultan élt, esztétikai és filozófiai művein dolgozott. Ettől függetlenül a merényletben egyértelműen a köztársaság megmentését látta és a gyilkosokat többször is méltatta nyilvánosan. Azonban nem számolt azzal, hogy Caesar türelmes, béketűrő és józan jellemével szemben egy olyan ember kezébe kerül ezzel a hatalom, aki minden tekintetben ellentettje a nagy hadvezérnek. Ez volt Marcus Antonius, unokája Marcus Antonius Oratornak, fia Marcus Antonius Creticusnak és unokaöccse Cicero hajdani consultársának, Caius Antonius Hybridának. Antonius már régóta gyűlölte Cicerót, aki nevelőapját, Publius Cornelius Lentulus Surát kivégeztette a Catilina-féle összeesküvés során.

Az Antonius és Octavianus (a későbbi Augustus) közti konfliktusban a később győztes oldalra, Octavianuséra állt, ez azonban mégis végzetes hibának bizonyul. Octavianus és Antonius szövetséget kötött, és megalakult a második triumvirátus, Antoniusnak pedig sikerült elfogadtatnia a triumvirekkel azt a halállistát (proscriptiós listát), melyen Cicero neve is szerepelt. Cicero megpróbált elmenekülni Rómából, de a formiaei villájához közeli tengerparton, vagyis a mai Vindicion – a helyszín nevét a latin vindìco=vendicare=bosszút állni szóból kapta) – utolérték. Fejét még éltében levágták (ügyetlenkedve, szinte lefűrészelték Appianosz szerint) a helytelen gondolatokért, kivágták a nyelvét a kimondott szavakért, s jobb karját a leírt mondatokért. Ezt követően Antonius, feleségének, Fulviának adta a nyelvet, amit az gyűlölködve hajtűjével átszúrt. Cicero fejét Antonius hosszú időn keresztül minden étkezéséhez az asztalára tetette, amíg olyan undorító állapotba került, hogy már az étvágyát is elvette. Ezután elrettentésképp közszemlére tette egy karón Ciceró fejét Rómában, a Forumon. Karját (egyes források szerint a kézfejeit) a Senatus kapujára szegeztette.

Magánélete

Cicero kétszer házasodott, egyszer harminc-, másodszor 60 éves korában. Egyetlen szeretett leánya, Tullia szülés közben fiatalon meghalt. Sírjának fennmaradt romjai apja későbbi sírjához közel találhatóak Formiában. Sokat prédikált ellenfelei erkölcsi züllöttségéről; s bár sok jellemgyengeséggel vádolták, egy biztos: magánélete példamutató és kikezdhetetlen volt, ellentétben ellenfeleivel, akik igen szabados, a régi nemességet megbotránkoztató erkölcsökről tettek tanúbizonyságot, és legtöbben kétes körülmények közt szerezték vagyonukat.

Munkássága

Cicero – aki példaképének Démoszthenészt tartotta – kétségkívül az irodalmi stílus elméletének és gyakorlatának mestere volt. Szónoklatai mind formai, mind tartalmi szempontból mintaadó remekek. Azonban ettől eltekintve irányzatba, stílusba sorolása nem egységes: egyesek szerint a dagályosságra és barokkos szónoklatcicomázásra törekvő asianizmus szónoki irányzatának követője volt, mások inkább az egyszerűségre és világosságra törekvő attikai stílusirányzathoz sorolják. Élete során 58 beszédet írt.

Művészi szintre fejlesztette a szónoki körmondat, szaknyelven periódus alkalmazását. Ez nemcsak gondolati, hanem az ezt támogató időmértékes ritmuselemeket is tartalmaz, ez a zenei elem is hozzájárul a mondatvezetés gördülékennyé, hatásossá, esztétikussá tételéhez, és nem utolsósorban jobb megjegyezhetőségéhez. A metrum különösen a mondatvégeken szembetűnő (quamdiu etiam furor iste tuus nos eludet [-*- **- ** | -**- | - **-]. A filológusok szerint Cicerónak voltak „kedvenc” mondatzáró ritmusai (clausulák) is, melyekhez hasonlóakat a kor más szónokai is alkalmaztak (stílusirányzattól függően).

A formai elemek mellett tartalmilag szónoki műveit a világos, rendkívül erőteljes (ellenfelei szerint túlzó és demagóg) fogalmazás, és a tartalmilag telített, sokszor a köznapi élethez kapcsolódó, de nem közhelyes szóképek, hasonlatok, kifejezések jellemzik (s ezért az egyszerűbb emberek számára nem csak gondolatokat, hanem inkább érzéseket közvetít és indulatokat vált ki).

Szónoklatai, illetve ezek írásban kiadott formái a csúsztatásoktól sem mentesek. Egyes filológusok szerint olyan részletek is szerepelnek bennük, melyek az élőbeszédben nem hangozhattak el (mivel jóval később történtek). Az tény, hogy a Verrinákat, és valószínűleg a Catilina elleni beszédeket is, különféle okokból, átszerkesztve adta ki.

De az élőbeszédben is annyira erőteljesen képes fogalmazni. Amikor Catilina gyilkos szándékairól beszél, nem felejti el a gladiátorok által használt rövid tőrt, a sicát említeni az általa használt fegyverként, utalva arra a gyanúra, hogy fel akarja lázítani a rabszolgákat (ez egy római politikus ellen a lehető legsúlyosabb vád volt, súlyosabb, mint egy „szimpla” hazaárulás). Akár igaz volt ez, akár nem, egy kimondott vád ellen lehet védekezni, de az ilyen, kiváló helyzetfelismerő képességgel alkalmazott szóképek ellen természetesen nem: a megvádolt személy vagy elsiklik a vád felett, ami nyilván nem jó, vagy pedig védekezni kényszerül (ami szintén már egy hátrányos pozíció). Cicero egyébként is bevallottan az érzelmekre alapozó szónoklatok híve volt (ezt a véleményét a modern pszichológia teljes mértékben igazolta): egyik ismerősének azt ajánlotta, ha egy anyát vagy gyermekes apát véd a bíróságon, ne habozzon annak gyermekével a karján megjelenni a bírák és a közönség előtt, mert az ilyesminek nagy hatása van. Az effajta fogások, melyeket ma demagógiának minősítenénk, egyébként akkor teljesen szokásosak és elfogadottak voltak: a szónoklatokat illett erőteljes hangulati elemekkel (hanghordozásváltoztatás, latinosan széles, temperamentumos gesztikuláció) tarkítva előadni.

Filozófiai munkássága

Cicero vallotta, hogy a szónoknak a jogi és történelmi ismeretei mellett a filozófiában is jártasnak kell lennie; még ifjúkorában, alighogy tanulmányait befejezte Rómában, Görögországba ment, Athénban és Rhodosz szigetén valamennyi uralkodó filozófiai irányzattal megismerkedett és behatóan foglalkozott. Különösen rhodoszi mestere, az apámeiai Poszeidoniosz (i. e. 135-84) tanítása hatott rá: filozófiai felfogásának kialakulására és írói tevékenységére.

Cicero különösen sokat tett a filozófia népszerűsítése érdekében. Jól ismerte a régi nagy iskolák tanításait (Platónt, Arisztotelészt), a Szókratész és Platón módszereit felújító újakadémikusok, valamint a sztoikus és epikureus mesterek tanítását, s azok alapelveit - eredetiségre alig törekedve - érthető formában, gyakran népszerűsítő céllal, latin nyelven fejtette ki. Anélkül, hogy egyetlen iskola mellett kötelezte volna el magát – mint korának legtöbb gondolkodója -, válogatva alakította ki a maga filozófiai nézetét, ezért eklektikusnak nevezzük. Írásaiban nagymértékben függ a görög mintáitól, de filozófiai témái többségükben a kor Rómájának kérdéseihez kapcsolódnak.

Rómában előtte nem is volt latin nyelvű filozófia, kortársával, az epikuroszi filozófia tanait verses formában – tankölteményben – megfogalmazó Lucretiusszal egyidejűleg teremtette meg a latin filozófiai próza műnyelvét. Nem vallotta magát filozófusnak, jószerivel csak élete otiumaiban, kényszerű pihenőiben vigasztalta magát filozófiával. („Fordítások ezek, nem kerülnek különös fáradságomba, csak a szavakat adom, abból pedig van bőven” – írja Atticusnak filozófiai írásairól.)

Filozófiai műveihez soroljuk Cicero államelméleti műveit (például: De re publica, De legibus), erkölcstani műveit (például: Tusculanae disputationes, De finibus bonorum et malorum, Cato maior de senectute, Laelius de amicitia és De officiis), valamint teológiai műveit (például: De natura deorum, De fato, De divinatione)

Néhány idézet

• O tempora, o mores! – Ó idők, ó erkölcsök! (Catilina ellen I.)
• Cicero szónoki stílusát jól érzékeltetik a Catilina elleni első beszéd kezdősorai:

Quo usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra? quam diu etiam furor iste tuus nos eludet? quem ad finem sese effrenata iactabit audacia? Nihilne te nocturnum praesidium Palati, nihil urbis vigiliae, nihil timor populi, nihil concursus bonorum omnium, nihil hic munitissimus habendi senatus locus, nihil horum ora voltusque moverunt? Patere tua consilia non sentis? constrictam iam horum omnium scientia teneri coniurationem tuam non vides? Quid proxima, quid superiore nocte egeris, ubi fueris, quos convocaveris, quid consilii ceperis, quem nostrum ignorare arbitraris?

O tempora, o mores! senatus haec intellegit. Consul videt; hic tamen vivit. Vivit? immo vero etiam in senatum venit, fit publici consilii particeps, notat et designat oculis ad caedem unumquemque nostrum. (Catilina ellen I.)

Fordítás: Ugyan meddig élsz vissza, Catilina, még a türelmünkkel? Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerőséged? Hát sem a Palatium éjjeli őrzése, sem a nép rettegése, sem a legderekabbak összesereglése, sem a senatus üléshelyének megerősítése, sem a senatorok arca-tekintete, semmi sincs rád hatással? Terveid lelepleződtek, nem veszed észre? Bilincsekbe verve valamennyiünk tudatában összeesküvésed, nem látod? Hogy a mára virradó meg az előző éjjel mit műveltél, hol voltál, össze kiket hívtál, velük mifélékről tanácskoztál, melyikünk nem tudja, mit gondolsz?

Óh idők, óh erkölcsök! A szenátus mindezt tudja, a konzul is látja, ez itt mégis tovább él. Él?? Sőt, még a szenátusba is eljön, részt vesz az üléseken, és szemeivel egyenként választ ki, jelöl meg minket legyilkolásra.

(De – természetesen – a beszéd nem alaptalan vádaskodások halmozása. E sorok után a szónoklat alapos és tényszerű érveléssel folytatódik, melyben Cicero részletesen beszámol Catilina mozgolódásáról, az ő és társai szervezkedéséről (általában tanúvallomásokat is meghallgatott a bíróság ezzel kapcsolatban), hogy hol és mikor kivel és mit beszéltek meg, ismerteti az esetleg ide vágó törvényeket, és intézkedéseket javasol.)

Fontosabb művei

Opera omnia, 1566

• Catilina ellen I. (Oratio in Catilinam prima)
• Catilina ellen II. (Oratio in Catilinam secunda)
• Verres ellen (Orationes in Verrem)
• A szónok (De Oratore...) De Oratore ad Quintum fratrem libri tres (A szónok; három könyv Quintus bátyjának)
• Az idősebb Cato (vagy) az öregségről (Cato maior de senectute)
• Az államról (De re publica)
• A törvényekről (De legibus)
• A végzetről (De fato)
• Brutus (Brutus);
• Tusculumi eszmecsere (Tusculanae disputationes)

Magyar fordítások

• Beszédek, levelek és Scipio' álma, Római classicusok magyar fordításokban (2). Magyar Királyi Egyetem, Buda, 1837
• Marcus Tullius Cicero a kötelességekről, Ford. Szalay László, Pest, 1857
• Cicero összes levelei időrendes sorozatban, Kisfaludy-Társaság, Pest, 1861
• Cicero: Az állam (De re publica), Fordította, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Hamza Gábor. A Somnium Scipionist és a versidézeteket fordította Havas László. Negyedik, javított utánnyomás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2016. 218 old.

Egyéb

Szemelvények Cicero műveiből (1941-es kiadás)

• Létezik egy Cicero nevű betűkép-típus is. Ez nevét onnan nyerte, hogy Sweynheym és Pannartz, 1467-ben Rómában ezen betűnemmel nyomtatták először Cicero leveleit. A C. betűtörzse tizenkét tipográfiai pont vastagságú.
• Az említett betűtípus után a nyomdászatban cicerónak hívják a 12 tipográfiai pontnyi (a hazánkban használt Didot-Berthold rendszerben 4,5 mm) egységet. Ez az egység – főleg a magasnyomtatás fénykorában – az általánosan használt alapegység volt.
• A nevéről elkeresztelt, középiskolás tanulók számára rendezett latin nyelvi tanulmányi verseny döntőjét Cicero szülőhelye közelében, az Olaszországi Arpinóban szokás tartani.
• Cicero rabszolgája, Tiro találta ki a gyorsírás részben ma is használt jeleit

Kapcsolódó szócikkek

• A hivatalra pályázók kézikönyve

Források

• Adamik Tamás: Római irodalom: A kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig. Budapest: Pesti Kalligram Kft. 2009. ISBN 9788081012266  
• Antik szkepticizmus - Cicero- és Sextus Empiricus- szövegek, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1998, ISBN 9639165050
• Marcus Tullius Cicero: Oratio in Catilinam I.. Cicero Catilina elleni első beszéde. Auctores latini sorozat. Szerkesztők: Havas László (szerk.-ford.), Szádeczky-Kardoss Samu (sorozatszerk.). Tankönyvkiadó, Bp., 1967. R.Sz. 4637.
• Lessi Viktor: Cicero filozófiai műveiből. Marcus Tullius Cicero: Somnium Scipionis - Cato Maior de senectute. Auctores Latini (sor.) II.; Tankönyvkiadó, Bp., 1967.
• Marcus Tullius Cicero összes perbeszédei. Fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta Nótári Tamás. Lectum, Szeged 2010.
• Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. Ford.: Máthé Elek.M. Helikon, Európa. Budapest, 1978. ISBN 963-207-397-5 . online

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Marcus Tullius Cicero témájú médiaállományokat.

• Négy védőbeszédéről
• Idézetek
• Olvasmányos életrajz