„Pecorari Jakab” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
nincs szerkesztési összefoglaló
a
[[1233]]-ban, [[Courtenay Jolán magyar királyné|Jolánta királyné]] halála után [[II. András magyar király|II. András]]t rábírta a szentszék és a magyar püspöki kar kívánságainak teljesítésére, nevezetesen az egyház elkobzott só- és egyéb jövedelmeinek visszaadására.
 
1233. augusztus 20-án pedig a beregi erdőben a király ünnepélyesen kijelentette, hogy zsidót, szerecsent vagy izmaelitát többé nem alkalmaz kamarai, pénzbeváltó, sótiszti, adószedő vagy más közhivatalokban, védve ellenük a kereszténységet. Szabályozta és biztosította egyes egyházak sójövedelmét, és kárpótlást ígért a múltban elszenvedett veszteségeikért. Kimondta, hogy nem avatkozik bele az egyháziak egyházi bíráskodásába, csak világi ügyeikben mond ítéletet. 1233. augusztus 22-én [[II. András]] király is megesküdött e pontokra híveivel együtt. Szeptember végén az [[Máltai lovagrend|ispotályosok]] Esztergom-Abonyi konventjében a király újból találkozott Pecorarival és a főpapok nagy részével, ismét megerősítve a [[beregi egyezmény]]t és belenyugodott, hogy a bíbornok őt és tanácsosait kiközösítse abban az esetben, ha ígéreteit nem teljesítené 1234. április 23-ig. Ezt a bíbornok nyilvánosan ki is kihirdette. A bíbornok 1234. március elején távozott az országból, s megbízásából [[II. András]]ra nem sokáranemsokára kimondta a boszniai püspök az egyházi átkot, az országra pedig a kiközösítést, ami ellen azonban a király, ezúttal Róbert érsekkel együtt, a pápához felebezett. Pecorari apródjai közé tartozott egy [[piacenza]]i olasz fiú, ''Tedaldo de Visconti'' is, aki később; 1271–1276 között lett [[X. Gergely]] néven római pápa.
 
==Források==

Navigációs menü