„Királyi Magyarország” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Rosszkornyifog (vitalap | szerkesztései)
bővítés
Rosszkornyifog (vitalap | szerkesztései)
áthozva
20. sor: 20. sor:


== Kormányzat ==
== Kormányzat ==
[[Fájl:Central Erope 1572 HU.svg|bélyegkép|balra|250px|A királyi Magyarország 1572-ben]]
Már [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinánd osztrák főherceg]] (1556-tól német-római császár) keresztülvitte a Habsburg Birodalom hadügyi és pénzügyi rendszerének központosítását. A tragikus területi veszteséget elkönyvelő Magyar Királyságot ezentúl a Bécsben székelő [[Udvari Haditanács]] (''Hofkriegsrath''), [[Udvari Kamara]] (''Hofkammer'') és Udvari Kancellária (''Hofkanzlei''), valamint a Titkos Tanács igazgatta. A 16. században kiépülő [[végvár]]rendszert, a főkapitányságokat Bécsből irányították. A [[Magyar Királyi Kamara|pozsonyi]], illetve [[Szepesi Kamara|szepesi kamara]] mindvégig a bécsi központi szervek irányítása alatt állt. Az Udvari Kamarának ráadásul fennállása alatt egy magyar tagja sem volt.
Már [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinánd osztrák főherceg]] (1556-tól német-római császár) keresztülvitte a Habsburg Birodalom hadügyi és pénzügyi rendszerének központosítását. A tragikus területi veszteséget elkönyvelő Magyar Királyságot ezentúl a Bécsben székelő [[Udvari Haditanács]] (''Hofkriegsrath''), [[Udvari Kamara]] (''Hofkammer'') és Udvari Kancellária (''Hofkanzlei''), valamint a Titkos Tanács igazgatta. A 16. században kiépülő [[végvár]]rendszert, a főkapitányságokat Bécsből irányították. A [[Magyar Királyi Kamara|pozsonyi]], illetve [[Szepesi Kamara|szepesi kamara]] mindvégig a bécsi központi szervek irányítása alatt állt. Az Udvari Kamarának ráadásul fennállása alatt egy magyar tagja sem volt.


53. sor: 54. sor:
A hódoltság peremén többé-kevésbé egybefüggő védővonal alakult ki: az [[1540-es évek]]től megkezdődött egyes kiemelt erődítmények (például Eger, Győr és Szigetvár) átépítése. [[1556]]-tól a végvárak a Haditanács hatáskörébe kerültek, s így lehetőség nyílt a várrendszer egységes és szakszerű irányítására. Az [[1550-es évek]] közepétől a számos olasz hadmérnök érkezett Magyarországra. Nicolo Angielini olasz várépítő mester [[1564]]-[[1566]] között részletes térképeket készített a várakról és azok alaprajzairól.<ref name = "Pállfy várak, térképek">{{cite journal |url=http://www.historia.hu/archivum/2000/0004palffy.htm |author=Pálffy Géza |title= Várak, térképek a török korban. Haditérképészek műhelyében |work= historia.hu |publisher= [[História (folyóirat)|História]] folyóirat |year=2000 |volume= 4. szám |archiveurl= |archivedate= }}</ref>
A hódoltság peremén többé-kevésbé egybefüggő védővonal alakult ki: az [[1540-es évek]]től megkezdődött egyes kiemelt erődítmények (például Eger, Győr és Szigetvár) átépítése. [[1556]]-tól a végvárak a Haditanács hatáskörébe kerültek, s így lehetőség nyílt a várrendszer egységes és szakszerű irányítására. Az [[1550-es évek]] közepétől a számos olasz hadmérnök érkezett Magyarországra. Nicolo Angielini olasz várépítő mester [[1564]]-[[1566]] között részletes térképeket készített a várakról és azok alaprajzairól.<ref name = "Pállfy várak, térképek">{{cite journal |url=http://www.historia.hu/archivum/2000/0004palffy.htm |author=Pálffy Géza |title= Várak, térképek a török korban. Haditérképészek műhelyében |work= historia.hu |publisher= [[História (folyóirat)|História]] folyóirat |year=2000 |volume= 4. szám |archiveurl= |archivedate= }}</ref>


[[Fájl:Central Erope 1572 HU.svg|bélyegkép|balra|250px|A királyi Magyarország 1572-ben]]
Az új [[végvár]]i rendszer főkapitányságokba szerveződött, közülük kettő Horvátország, négy a szorosan vett Magyarország területén:
Az új [[végvár]]i rendszer főkapitányságokba szerveződött, közülük kettő Horvátország, négy a szorosan vett Magyarország területén:



A lap 2018. július 3., 11:45-kori változata

A királyi Magyarország elnevezés a kora újkori török hódoltság idején a Habsburg-házi uralkodók irányítása alatt álló országrészt jelöli. A királyi Magyarország a mohácsi csatavesztés után a rákosi végzést követő kettős királyválasztás következményeként jött létre.

Az ország az oszmán hódításnak ellenálló Nyugati Magyar Királyságból alakult ki, időben változó területe az Adriai-tengertől Felső-Magyarországig terjedt.

Kialakulása

Miután az 1526-os mohácsi csatában elesett a király, II. Lajos, és lényegében megsemmisült a magyar mezei hadsereg, ezzel az ország területén megszűnt a központi irányítás. Ebben a helyzetben ketten is felléptek a királyi cím megszerzése érdekében: Szapolyai János erdélyi vajda és Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg.

Az ausztriai Habsburg-család a Jagellókkal kötött házassági szerződés értelmében igényt tartott a magyar trónra, de a köznemesség nagy része az 1505-ös országgyűlésen hozott határozatra, a rákosi végzésre hivatkozva inkább nemzeti királyt választott, Szapolyai János személyében. Ferdinánd mellé először csak a horvátok és néhány főnemes csatlakozott, kik közt szép számmal voltak olyanok, akiknek Szapolyaival régóta fennálló nézeteltérésük volt, mint Báthori István nádor. Akadtak olyanok is, akik egyik párthoz sem szegődtek, hanem személyes haszonszerzés céljából rabolták és fosztogatták mindkét ellenkirály területeit. Megtörtént az ország két részre szakadása, amely évtizedes belháborút eredményezett. Ezt az 1538-as váradi béke zárta le, melyben egyebek mellett mindkét fél elismerte a másik uralmát az általa birtokolt országrészeken.

Miután Buda 1541-ben török kézre került, a Magyar Királyság immár három részre szakadt: a Habsburg-kézen lévő királyi Magyarországra, a Hódoltságra és az önálló fejedelemségre Erdély területén. Ezt az állapotot rögzítette a drinápolyi béke (1568) is. 1570 végén a speyeri szerződésben II. János magyar király lemondott a királyi címről és beleegyezett abba, hogy csak a fejedelmi címet használja.[1]

A folytonosság kérdései

Magyar jogigényeket jelző térkép a törökkorban (Augsburg, 1656–60)

A 16. század magyar politikusai nem fogadták el az ország két, majd három részre szakadását: 1541-ig jogi értelemben egyetlen Magyar Királyság létezett, melynek a sors szerencsétlen alakulása folytán két uralkodója volt.

A mohácsi csatavesztés, majd Buda, Székesfehérvár és Esztergom török kézre kerülése korántsem jelentette Magyarország végét: az ország közvéleménye a török hódoltságot ideiglenesnek tartotta, ezt az állapotot fejezték ki a kora újkorban készült térképek is. A török kézen lévő alföldi és dunántúli területek nemessége a királyi Magyarországon mindvégig megtartotta vármegyei közgyűléseit. Ráadásul a magyar nemesség a végvári katonaság segítségével a török által elfoglalt országrészen továbbra is bíráskodott és behajtotta a birtokosoknak, illetve a magyar államnak járó az adókat („kettős hódoltság”, codominium).

A Királyi Magyarország a Magyar Királyság közvetlen folytatója volt: Buda eleste (1541) után Pozsonyban tartották a rendi országgyűléseket. Pozsonyban tartózkodott a nádor, itt helyezkedtek el a királyság központi hivatali, mint a Királyi Tanács és a Magyar Kamara. Tehát a királyi Magyarország tovább örökítette a magyar államiságot és a rendiséget, de a nemzetközi politikától függött, hogy mi mindent tud ebből megőrizni.

Kormányzat

A királyi Magyarország 1572-ben

Már I. Ferdinánd osztrák főherceg (1556-tól német-római császár) keresztülvitte a Habsburg Birodalom hadügyi és pénzügyi rendszerének központosítását. A tragikus területi veszteséget elkönyvelő Magyar Királyságot ezentúl a Bécsben székelő Udvari Haditanács (Hofkriegsrath), Udvari Kamara (Hofkammer) és Udvari Kancellária (Hofkanzlei), valamint a Titkos Tanács igazgatta. A 16. században kiépülő végvárrendszert, a főkapitányságokat Bécsből irányították. A pozsonyi, illetve szepesi kamara mindvégig a bécsi központi szervek irányítása alatt állt. Az Udvari Kamarának ráadásul fennállása alatt egy magyar tagja sem volt.

II. Miksa császár és Habsburg Rudolf alatt tovább erősödtek a dinasztia központosító törekvései. Jelzésértékű, hogy Nádasdy Tamás 1562-ben bekövetkezett halála után egészen 1608-ig betöltetlen maradt a nádori szék. A magyar rendek belpolitikai súlya és törvényhozó szerepe megmaradt, de a diplomáciai és hadügyi kérdésekben nem voltak illetékesek. Mivel a királyi Magyarország török elleni védelmi vonala csak nyugati segítséggel volt tartható, a magyar nemesség tudomásul vette, hogy az országot külföldi központból, Bécsből (egy időben Prágából) kormányozzák.

A „második mohácsi csata” 1687. augusztus 12-én

A Magyar Királyság berendezkedését a 16–17. században a rendi dualizmus jellemezte, azonban I. Lipót 1671-től nyílt abszolutizmust vezetett be. A jogeljátszás elméletére (Verwirkungstheorie) hivatkozva megszüntette a nádori tisztséget, helyére Guberniumot állított fel, kemény ellenreformációs intézkedéseket vezetett be, a magyar rendi alkotmányt teljesen figyelmen kívül hagyva. Königsegg alkancellár ezt így fejezte ki: „a magyarok rebelláltak, s ezzel minden privilegiumukat elvesztették, mostantól kezdve tehát mint armis subjecti, fegyverrel alávetettek kezeltetnek.”[2] A magyarság ellenállását 1681. április 28-án látva Lipót összehívta a soproni országgyűlést, helyreállítva az 1667 óta betöltetlen nádori hivatalt.[3]

Ugyan a Nagyharsányi csata után,[4] a Magyar Királyságot a következő évtizedekben újraegyesítették, az új állami berendezkedésben a magyaroknak alig jutott szerep. Ezt belátva a magyar rendek már 1687-ben lemondtak a szabad királyválasztás jogáról. Az 1687-es pozsonyi országgyűlés törvénybe iktatta a Habsburg-ház örökös trónutódlási jogát, és 1687. december 9-én I. Lipót császár fiát I. József néven magyar királlyá koronázták. Magyarország a Habsburgok örökös (örökletes) királyságai közé került. Kisebb korrekciókkal és engedményekkel bár, de az abszolutizmus a 18. században is meghatározta Magyarország sorsát.

Magyarország a kora újkorban

Gazdaságpolitika

A bécsi kincstár óriási adósságot halmozott fel, II. Rudolf utódjára 30 millió rajnai forint adósságot hagyott örökségül. A tizenöt éves háború egyes éveiben a kiadások évi 5 millió forintra is rúgtak, így általánossá vált az évi 800 ezer-1,5 milliós költségvetési deficit, melyeket csak hitelből sikerült előteremteni. A bevétel az 1570-es években 2-2,5 millió rajnai forint volt. A spanyol Habsburgok még ennél is nagyobb adósságot halmoztak fel, ott a 40 milliót is elérte az összeg.[5] Tény, hogy az államadósság állomány a bevételhez viszonyítva megütötte az 1500%-ot is. Rudolf a „hosszú háború” idején kiürült kincstár problémáját, zsoldosvezérei és hadiszállítói kifizetését a magyar arisztokrácia vagyonának megszerzésével próbálta enyhíteni. Felségsértési és felségárulási pereket zúdítottak a magyar bárók és vagyonosabb családok nyakába, általában fő- és jószágvesztéssel. Koncepciós eljárás kezdődött a homonnai Drugethek, Rákóczi Zsigmond, Nádasdy Tamás (nem a nádor), Telekessy Mihály, az Alaghy, Balassa, Kállay családok ellen. 1603. márciusában született meg az ítélet Illésházy István ügyében: a főnemes várait és uradalmait elkobozták.

Ez a megnövekedett pénzszükséglet állt a hatalom 17. századi megerősödése mögött. A sokat idézett kijelentés szerint „az abszolutizmus jórészt az adóztatás gyermeke volt.”[6] A harmincéves háború hosszú távú eredményei közé sorolható, hogy a növekvő számú zsoldosseregek költsége kikényszerítette azokat az adminisztratív és pénzügyi változtatásokat, melyek Európa-szerte az abszolutisztikus rendszerek és a békeidőben is fenntartott, reguláris hadseregek létrejöttéhez vezettek. A korábbinál nagyobb létszámú seregek létrejötte és a hatékonyabb pénzügyi rendszer hozzájárult az Oszmán Birodalom 17. század végi legyőzéséhez.

Valláspolitika

Pázmány Péter

A 16. században a Habsburgok osztrák és stájer tartományaiban a lutheránus felekezet vált uralkodóvá, míg Magyarországon a reformáció kálvinista irányzata győzött (bár a felső-magyarországi városok és erdélyi szász közösségek evangélikusok voltak). A cseh korona országaiban szintén erős volt a protestantizmus.

Mivel a 16. század végére Magyarország lakosságának kb. 90%-a a protestáns hit mellett döntött, a katolikus klérus – hatalmi eszközöket is igénybe véve – ellenakciót indított. Az ellenreformáció korszaka Rudolf trónra lépésével kezdődött. A tizenöt éves háború során Rudolf főkegyúri jogával élve nem egy esetben katolikusoknak adta a protestánsok templomait. Kassán Barbian Belgiojoso ágyúkat hozatott a főtérre, hogy kényszerítse a városi tanácsot a lutheránusok kezén lévő Szent Erzsébet székesegyház átadására. 1604. tavaszán Rudolf a pozsonyi országgyűlés végzéseihez utólagosan egy XXII. pontot (hamis artikulus) is hozzáíratott, amely megerősítette a korábbi protestánsellenes törvényeket és megtiltotta, hogy az országgyűléseken ezentúl vallási kérdéseket tárgyaljanak.

A Habsburg Birodalomban a reformáció előretörése a 16. század végén–17. század elején jelentősen megtorpant. Nem ok nélkül, ugyanis a jezsuita propaganda a morva és osztrák területeket ért törökdúlásra hivatkozhatott.[7] Nagy sikereket ért el az ellenreformáció Németország déli részén, különösen Bajorországban és az osztrák tartományokban, ahol II. Ferdinánd 1598 és 1629 között erőszakkal és fegyverekkel csaknem teljesen visszaszorította a protestantizmust.

A királyi Magyarországban zajló ellenreformáció kiemelkedő alakja Pázmány Péter volt, aki írásaival és ékesszólásával a többségében protestáns hitre áttért magyar főurak jelentős részét ismét visszatérítette a katolikus egyházba s ezáltal a katolicizmus hosszútávú biztos szerepét Magyarországon megszilárdította.

Végvárrendszer

Szigetvár vára a 16. században, a korszerűsítések után

Mivel a 16. században (még) a török hadigépezetet nyílt mezőn nem lehetett legyőzni, ezért a Habsburg uralkodó újból ahhoz az eszközhöz nyúlt, amelyet Magyarországon előtte már Luxemburgi Zsigmond vagy Mátyás király is megtett és erőteljesen szorgalmazott – a végvárrendszer. Az idő rövidsége és a megmaradt, a történelmi Magyarországon belső törzsterületét képező régióban található várak elégtelensége[8] miatt olyan hatásos végvárakat nem lehetett kialakítani, mint korábban Nándorfehérvár vonala mentén, de a nehézségek ellenére az elszántan küzdő magyarságnak sikerült megállítani a további török előretörést.

A hódoltság peremén többé-kevésbé egybefüggő védővonal alakult ki: az 1540-es évektől megkezdődött egyes kiemelt erődítmények (például Eger, Győr és Szigetvár) átépítése. 1556-tól a végvárak a Haditanács hatáskörébe kerültek, s így lehetőség nyílt a várrendszer egységes és szakszerű irányítására. Az 1550-es évek közepétől a számos olasz hadmérnök érkezett Magyarországra. Nicolo Angielini olasz várépítő mester 1564-1566 között részletes térképeket készített a várakról és azok alaprajzairól.[9]

Az új végvári rendszer főkapitányságokba szerveződött, közülük kettő Horvátország, négy a szorosan vett Magyarország területén:

  • Felső-magyarországi főkapitányság (másként Kassai)
  • Bányavárosi főkapitányság (másként Alsó-Magyarországi vagy Bányavidéki) [10]
  • Duna és Balaton közötti főkapitányság
  • Balaton és Dráva közötti főkapitányság
  • Vend (Varasdi) főkapitányság
  • Horvát (Károlyvárosi) főkapitányság

Békésebb időszak beköszöntével a bécsi kormányzat 1577-ben két hónapos haditanácskozás után a rendszer reformjára szánta el magát, ennek részeként egyes fontosabb várak védműveit a korszak haditechnikai követelményeinek megfelelően átépítették, az erődítmények megerősítésére gyakran éltek a környék elmocsarasításával, patakok felduzzasztásával.[9] Az építkezések rendkívüli költségesek és lassúk voltak. Győr és (az 1552-ben rommá lőtt) Eger átépítése nem fejeződött be a tizenöt éves háború kitöréséig.[11]

A nemzetiségi arányok változásai a 16–17. században

A rendszeresen ismétlődő oszmán hadjáratok jelentős néptömegeket indítottak el északi, illetve északnyugati irányba.

A 16. században feltételezhetően 100 000 horvát érkezett Nyugat-Magyarország területére. A burgenlandi horvátok az 1530-as években érkeztek Kordun, Lika, Gornji Kotar, Una, Velebit vidékeiről, valamint részint Boszniából. Egy évtizeddel később Szlavóniából érkeztek bevándorlók. Elsősorban a nyugat-magyarországi Erdődy- és Batthyány-birtokokra települtek.

A tizenöt éves háború időszakában Pállfy Miklós nagy számban telepíttette át a királyi Magyarországba a Baranya és Tolna megyei szerbeket. Nicolaus Gablmann 1594. szeptember 30-án kelt emlékiratában már amellett érvelt, hogy a hódoltsági területen élő összes rácot át kell telepíteni a Királyságba. Az 1590-es években már jelentős szerb kolóniák találhatók Győrben, Komáromban, valamint Érsekújvár környékén.[12]

Még javában zajlott az oszmán hadsereg kiszorítása a hódoltsági részekről, amikor az első betelepítési hullám Dél- és Délnyugat-Németországból kezdetét vette. A telepítést az Udvari Kamara és a nagybirtokosok végezték: 1693-ban a Fekete-erdőtől délre eső területekről származó sváb telepesek érkeztek Pilisvörösvárra; 1694: az Esztergom melletti Dorogra Svábföldről jönnek az első telepesek; 1700: Grassalkovich földbirtokos Elzászból hív telepeseket a Dorog melletti Csolnokra).

A németek betelepítésénél nagyobb tömegeket érintett a szerbek török előli menekülése, 1690-es Magyarországra költözése, azaz „nagy vándorlása.” Ennek során Lipót, majd az őt követő Habsburg uralkodók (I. József; III. Károly) által adott, megerősített és kibővített kiváltságok[13] körülírták a Magyarországra érkezett, letelepedett és berendezkedett szerbek egyházi és az azzal szorosan összefüggő világi jogait. Vándorlásuk és letelepedésük azonban (a közhiedelemmel ellentétben) nem csupán az elpusztult vidékeket érintette, hanem magyarlakta területeket is, hozzájárulva a visszafoglaló háborúk által sújtott lakosság szenvedéseihez.[14]

Jegyzetek

  1. János Zsigmond Szapolyai János magyar királynak és I. Zsigmond lengyel király leányának, Jagelló Izabellának volt a fia.
  2. Szekfű Gyula: Magyar Történet. A Lipót-féle abszolutizmus.
  3. Bérenger, Jean; Kecskeméti KárolyOrszággyűlés és parlamenti élet Magyarországon, Osiris, 2000. 37. o.
  4. Tarján M. Tamás: 1687. augusztus 12. Győzelem a második mohácsi csatában, rubicon.hu
  5. Kenyeres István: Pecunia nervus belli. Rubicon 2012/6. 49. o.
  6. Hahner Péter: Az abszolút monarchiáról mai szemmel. Az állam én vagyok! - Rubicon
  7. Őze Sándor: Kétséges kétségek? Magyar romantika és Bocskai István? Válasz Pálffy Géza írására. In: Tanulmányok Bocskai Istvánról. Miskolc, Miskolci Egyetem, 2008. 215. o.
  8. Nem megfelelően kiépült, aránylag kicsi várak voltak, ugyanakkor elhelyezkedésük miatt sem bizonyultak kiválónak.
  9. a b Pálffy Géza (2000). „Várak, térképek a török korban. Haditérképészek műhelyében4. szám, Kiadó: História folyóirat.  
  10. Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitány-helyettesek Magyarországon a 16-17. századba, epa.oszk.hu
  11. Magyarország története 1526–1686. 1. kötet, 434.
  12. Bagi Zoltán: A tizenöt éves háború jelentősége. Fons 2013/3. 285–286.
  13. uralkodói levél: 1690. április 6.; 1690. augusztus 21.; uralkodói pátens: 1691. augusztus 21.; 1695. március 4.; uralkodói levél: 1706. szeptember 26.; 1715. április 10.
  14. „Miközben Čarnojevićet és papjait a Buda mögötti Szentendrén helyezték el – ahol korábban nem laktak rácok, – a köznép a Duna két oldalán, Buda és Eszék között szóródott szét, ahol teljesen kaotikus viszonyokat okoztak. Az ide-oda hullámzó szerbek – akik hihetőleg magukkal ragadták korábban már letelepedettebb életmódhoz szokott társaikat is – használhatatlanná tették a közutakat, és állandó rettegésben tartották a török uralom alól felszabadult magyar lakosságot, amely az elköltözés gondolatával foglalkozott.” Szakály Ferenc: Szerbek Magyarországon – szerbek a magyar történelemben (Vázlat). In (szerk. Zombori István): A szerbek Magyarországon. Szeged, 1990. 11-50., 27. o.

Források

  • Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. (MTA Történettudományi Intézet, 2010)
  • R. Várkonyi Ágnes: A Királyi Magyarország 1541–1686. (Vince Kiadó, 1999) ISBN 963-9192-31-7
  • Száray Miklós: "Történelem II." (Műszaki Kiadó, 2003) ISBN 963-16-2556-7

Lásd még