Hermetizmus

A hermetizmus a Krisztus utáni 1-3. században keletkezett, filozófiai és mágikus tartalmú írásokat tartalmazó Corpus Hermeticumból ismert gnosztikus gondolatrendszer.

Az első hermetikus iratok Kr. e. 3. század és Kr. u. 1. század között a hellenista Egyiptomban írt misztikus filozófiai, mitológiai, csillagászati, orvosi tanításokat tartalmazó és a természetfeletti hatalmakkal való kapcsolatra tanító iratok (18 könyv). Megírásukat, illetve megírásuk sugallatát Triszmegisztosz (Hermész)nek tulajdonítják.

A Corpus Hermeticum szövegei az egyiptomi Thot istent a görög Hermésszel azonosítják, akit Hermész Triszmegisztosznak, azaz Háromszor Nagynak is neveznek. A Triszmegisztosz neve alatt elterjedt iratok korai újplatonista háttérrel rendelkeznek.

Miután a szövegek nagy részét Itáliában latinra fordították, a hermetizmus, és maga a Corpus óriási hatást fejtett ki a reneszánszban. Néhány szintén Hermész nevét viselő asztrológiai és alkímiai munkával együtt ezek az értekezések a reneszánsz alapvető írásaivá váltak, amelyeket együtt hermeticizmusnak neveztek, míg magának a Corpus Hermeticumnak a tanítását hermetizmusnak.

Etimológia

A hermetizmus kifejezés a középkori latin hermeticus-ból származik, amely pedig Hermész görög isten nevéből ered.

Nevezetes hermetikusok

• Dzsábir ibn Hajján, 8-9. századi iszlám tudós és a 6. imám tanítványa;
• Arnoldus de Villa Nova , templomos lovag, orvos és alkimista, aki megjelentette a Tabula Smaragdina latin szövegét;
• Marsilio Ficino, a Corpus Hermeticum latin nyelvű fordítója;
• Giovanni Pico della Mirandola, aki összekapcsolta a Hermetika tanítását Kabbalával;
• Agrippa von Nettesheim, a De Occulta Philosophia szerzője;
• Paracelsus, orvos és metafizikus;
• John Dee, matematikus, asztrológus és ezoterikus
• Franz Bardon, okkultista, természetgyógyász