„Kukës” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
elírás melletti
a hibás sablonparaméter javítása
Címke: 2017-es forrásszöveg-szerkesztő
74. sor: 74. sor:
*{{hely|Abrahams 2016}}{{Abrahams – Modern Albania}}
*{{hely|Abrahams 2016}}{{Abrahams – Modern Albania}}
*{{hely|Dienes 2005}}{{DienesAlb}}
*{{hely|Dienes 2005}}{{DienesAlb}}
*{{hely|Doka & Karaguni 2010}}{{CitLib|capaut=Dhimitër Doka |capaut22=Merita Karaguni |cap=Albania’s economic and regional developments during transition period (1990–2008) |tit=Albánok |ass=Szerk. Kitanics Máté, Pap Norbert |loc=Pécs |ann=2010 |red=Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központja |ser=Balkán Füzetek |sernr=9 |isbn=9789636423353 |pag=54–63.}}
*{{hely|Doka & Karaguni 2010}}{{CitLib|capaut=Dhimitër Doka |capaut2=Merita Karaguni |cap=Albania’s economic and regional developments during transition period (1990–2008) |tit=Albánok |ass=Szerk. Kitanics Máté–Pap Norbert |loc=Pécs |ann=2010 |red=Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központja |ser=Balkán Füzetek |sernr=9 |isbn=9789636423353 |pag=54–63.}}
*{{hely|Elsie 2010}}{{HistDictAlb|3}}
*{{hely|Elsie 2010}}{{HistDictAlb|3}}
*{{hely|Gilkes 2013}}{{AlbArchGuide}}
*{{hely|Gilkes 2013}}{{AlbArchGuide}}

A lap 2018. március 20., 10:03-kori változata

Kukës
Kukës címere
Kukës címere
Közigazgatás
Ország Albánia
MegyeKukës
KözségKukës
AlközségKukës
PolgármesterBashkim Shehu (PD)
Irányítószám8501–8503
Körzethívószám24
Népesség
Teljes népesség16 719 fő (2011)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság320 m
Időzóna
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 42° 04′ 33″, k. h. 20° 25′ 23″Koordináták: é. sz. 42° 04′ 33″, k. h. 20° 25′ 23″
Kukës weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kukës témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Kukës város Albánia északkeleti részén, Shkodra városától légvonalban 75 kilométerre keletre, a koszovói határ közelében, a Drin folyó völgyében felduzzasztott Fierzai-tó partján. Kukës megye székhelye, megyéjén belül Kukës község, valamint Kukës alközség központja. Ez utóbbi közigazgatási egység a városon kívül két másik települést foglal magában (Drinas és Gostil). A 2011-es népszámlálás alapján az alközség népessége 16 719 fő, ezzel Albánia tizenhetedik legnépesebb városa.[1] A mai Kukës az 1970-es években épült szocialista város lakótelepekkel, mára nagyrészt elhagyott nehéz- és könnyűipari létesítményekkel, de kedvelt kiindulópontul szolgál a környező természeti értékeket (Albán-Alpok, Valbona-völgy, Fierzai-tó vidéke, Korab-hegy stb.) felkereső turisták számára.

Fekvése

Kukës a Fekete- és a Fehér-Drin összefolyásánál, a Drin vizéből 1976-ban felduzzasztott Fierzai-tó déli partján terül el.[2] Geológiai értelemben a Mirditai-fennsík szerpentinövezetéhez tartozik, természetföldrajzi szempontból azonban a Drin völgye által elválasztott Albán-Alpok és az attól délre elterülő Közép-Albán-hegység közé ékelődik.[3] A várostól 8 kilométerre délkeletre emelkedik a Gjallica-hegy 2489 méteres csúcsa.[4] Az országban itt a legalacsonyabb az évenkénti napsütéses órák száma (2000 óra).[5]

A várost Albánia központi részeivel az A1-es autópálya köti össze, amely Koszovó irányába vezet tovább.

Történelme

Az újkőkorszakban a mai Kukës környékén a kolshi kultúra népei éltek. Tárgyi műveltségük sajátos jegyei a mai Albánia egész területéről ismert – monokróm, esetenként fehér vonalakkal megrajzolt – vöröskerámia mellett a kávébarna ornamentikával díszített vörös agyagedények.[6] A környék első ismert halomsírjai a bronzkor során jelentek meg, amelyek közös jellemzői a kőlapokból kialakított sírkamra, a borostyán sírmellékletek, valamint a temetkezési hely kerámiaedény-töredékekkel kevert földréteggel való befedése. Mindez egyfelől a mati kultúra délnyugatra húzódó területeivel mutat hasonlóságot, de az illír népek i. e. 5. századból ismert temetkezési hagyományával is rokonítható. A legkorábbi sírleletek arról tanúskodnak, hogy a vaskorig oldalfekvésben, magzati pózba rendezve hantolták el halottaikat, amit helyenként a vaskortól felváltott egy másik hagyomány: a nyújtott lábbal hanyattfekvő halottak eltemetése. A környék legjelentősebb halomsírjai a közeli Kolsh, Çinamak (67 tumulus) és Kruma határában, valamint a már koszovói oldalon lévő Këneta mellett találhatóak.[7] A kőlapokból kialakított sírkamra hagyománya egészen a középkorig élt, a környékről nagy számban ismertek az albán etnicitású komani régészeti kultúrához kötődő ilyen sírhelyek.[8]

A település első említése 1571-ből ismert; ekkor tizenkét házhelyet számoltak össze a Kukufic néven ismert faluban. A 20. századig Prizren körzetéhez tartozó, kevésbé jelentős piachely volt. Az első világháborút követő pártpolitikai harcok során a hatalmát építgető Amet Zogolli ellenzékének egyik fő fészke volt a terület, ahol 1919-től a Muharrem Bajraktari vezette kukësi helyőrség tartotta fenn a rendet.[9] 1923 januárjában Bajram Curri vezetésével – Hasan Prishtina és Mustafa Kruja támogatásával – fegyveres kormányellenes felkelés tört ki a Gjakova és Kukës közötti vidéken, amelyet a Zogolli-kormány – jugoszláv csendőrségi segédlettel – csakhamar levert.[10] 1924 májusában újabb elégedetlenségi hullám futott végig Albánián; a Bajram Curri vezette felkelők az országban elsőként ragadtak fegyvert a shalai törzsfő, Rexhep Shala felhívására, Bajraktarit és katonáit kiűzték Kukësból és átvették a település feletti hatalmat. Ennek nyomán bontakozott ki a júniusi forradalom, amely a kormány leváltásával és Zogolli külföldre menekülésével zárult.[11]

A második világháború során, 1943 őszén előbb a jobboldali Nemzeti Front gerillái szabadították fel ideiglenesen a környéket a náci Németország megszálló hadserege alól,[12] 1944 szeptemberében pedig a gyakorlatilag a kommunisták által irányított Nemzeti Felszabadítási Mozgalom – koszovói partizánok által támogatott – 5. partizánbrigádja űzte ki végleg a megszállókat.[13] Enver Hoxha írásos parancsára 1944. szeptember 20-án partizántársai a Kukës melletti Kolesjanban verték agyon a pártvezér számára mind kényelmetlenebbé váló Llazar Fundo kommunista mozgalmárt.[14]

A régi Kukëst és huszonnyolc másik települést 1976-ban vízzel árasztották el, amikor a Drin folyón Fierzánál felépült a Párt Fénye (Drita e Partisë) vízerőművet kiszolgáló duzzasztógát, és az egykori falvak helyét a 73 négyzetkilométeres Fierzai-tó vette át. A lakosságot a tó partján újonnan létrehozott modern szocialista városban telepítették le, amely megörökölte a Kukës nevet, de gyakorta hivatkoznak rá az informális Új-Kukës (Kukës i Ri) néven is.[15] A korábban elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó betelepülőknek elsősorban a környék bányászata, a fémipar, valamint különböző könnyűipari üzemegységek (szeszgyár, szőnyeggyár stb.) adtak munkát. Már az Albániát 1939-ben megszálló olasz vezetésnek voltak fejlesztési tervei a Kukës környéki krómérc kiaknázására,[16] de a nagyipari léptékű bányaművelés csak a második világháborút követő évtizedekben bontakozott ki. 1961-ben állították üzembe a gjegjani rézbányát, amelynek ércét Kukësban dolgozták fel.[17] Az 1970-es második felében a közeli Kalimashnál, majd az 1980-as évek közepén Vlahnánál krómbányát, Kukës közelében pedig krómdúsító üzemegységeket létesítettek.[18]

A kommunista egypártrendszer végóráiban, 1990 januárjában Kukësban nagyszabású rendszerellenes tüntetésekre került sor.[19] A rendszerváltást követően a munkahelyek nagy része megszűnt. Az elvándorlás arányait jelzi, hogy az 1989 és 2001 között Tiranába betelepülők 7,7%-a Kukës kerületből érkezett (kibocsátó régióként csak Dibra kerület előzte meg).[20] Az 1998–1999-es koszovói háború további jelentős tehertételnek bizonyult Kukës gazdasági erőforrásaira. A hazáját elhagyni kényszerült koszovói albánok 400-500 ezres tömege Albánia felé lépte át a határt, s nagy részük hónapokon keresztül a Kukës körüli sátortáborokban lelt oltalomra.[21]

Némi gazdasági fellendülést hoztak a 2000-es–2010-es évek fejlesztései, amelyek némiképp oldottak Kukës és környéke földrajzi elszigeteltségén. 2006 és 2013 között felépült az Albániát Koszovóval összekötő A1-es autópálya Fushë-Kruja és a morinai határátkelő közötti szakasza.[22] A morinai mellett két újabb határátkelőhelyet nyitottak Kukës község és Koszovó között (Shishtavec, illetve a csak gyalogos forgalmat áteresztő Zapod).[23] Egyesült arab emirátusi finanszírozással 2006-ra készült el az ország második nemzetközi repülőtere, a kukësi nemzetközi repülőtér,[24] jóllehet, az albán kormány csak 2016-ban adta ki az engedélyt nemzetközi polgári légi járatok indítására és fogadására.[25] (Az olasz Ala Littoria légi társaság 1927 februárjától már üzemeltetett tirana–kukësi légi járatokat.[26])

Nevezetességei

Kukës voltaképpen egy kiterjedt szocialista lakótelep, amelynek nyugati peremén terül el a középületekkel övezett főtér. Itt található az 1939-ben felállított Szkander bég mellszobor (Odhise Paskali műve), valamint az 1998–1999-es koszovói háború Kukësban és környékén elszállásolt menekültjeinek hálája jeleként 2009-ben felavatott Koszovói exodus emléktorony.[27] A közelben található a Fierzai-tavon közlekedő hajók kikötője, valamint egy parkosított tóparti sétány.[28] Kukës a szunnita iszlám egyik regionális központja, a shkodrai főmufti főhatósága alá tartozó kukësi mufti székhelye,[29] mecsetjük a tóparti promenád közelében található.

A környék felfedezésére alkalmas kiindulópont, akár az északra elterülő Albán-Alpok látnivalói (Bajram Curri, Tropoja, Valbona-völgy, Krumai-medence stb.), akár a várostól dél–délnyugatra lévő Mirditai-fennsík, a Fekete-Drin völgye, Peshkopia vagy az albániai goránok központi települése, Shishtavec az úti cél.[30]

Nevezetes kukësiak

  • Itt született Rreshat Bardhi (1935–2011),1991-től haláláig az albániai bektásik szellemi vezetője.[31]
  • Todi Lubonja (1923–2005) kommunista politikus 1954–1955-ben a kukësi pártszervezet titkára volt.[32]
  • Az 1933-ban merénylet áldozatául esett politikus, Hasan Prishtina földi maradványait 1977-ben a kukësi mártírok temetőjében helyezték örök nyugalomra.[33]

Jegyzetek

  1. A 2011-es népszámlálás eredményei
  2. Somogyi 1955 :182.; Elsie 2010 :128.
  3. Somogyi 1955 :170., 172.
  4. Dienes 2005 :118.; Gloyer 2012 :168.
  5. Nagel 1989 :18.
  6. Jacques 2009 :5. Vö. Nagel 1989 :36.
  7. Wilkes 1992 :45.; Jacques 2009 :13., 27.; Gilkes 2013 :14.
  8. Jacques 2009 :153.
  9. Elsie 2010 :28.
  10. Pollo & Puto 1981 :189.; Pearson 2004 :201.
  11. Pollo & Puto 1981 :192.; Pearson 2004 :222.; Elsie 2010 :28.; Vickers 2014 :105.
  12. Zavalani 2015 :259.
  13. Pearson 2005 :382.
  14. Elsie 2010 :156.
  15. Nagel 1989 :138.; Dienes 2005 :118.; Jacques 2009 :505.; Gloyer 2012 :166.
  16. Pearson 2004 :496.
  17. Nagel 1989 :21.; Elsie 2010 :303.
  18. Nagel 1989 :139.; Elsie 2010 :303.
  19. Réti 2000 :368.
  20. Doka & Karaguni 2010 :58.
  21. Gloyer 2012 :168.; Abrahams 2016 :269–271.
  22. Elsie 2010 :244.; Gloyer 2012 :166.
  23. Vickers 2014 :251.
  24. Dienes 2005 :118.; Elsie 2010 :5.
  25. Fatjona Mejdini: Albanians Get to Fly from Second Airport. www.balkaninsight.com
  26. Pearson 2004 :268.; Elsie 2010 :5–6.
  27. Nagel 1989 :138.; Dienes 2005 :118.; Elsie 2010 :349.; Gloyer 2012 :166., 168.
  28. Gloyer 2012 :168.
  29. Jacques 2009 :455.
  30. Nagel 1989 :138–139.; Dienes 2005 :118–119. Gloyer 2012 :166.
  31. Elsie 2010 :33.
  32. Elsie 2010 :286.
  33. Jacques 2009 :549.

Források

  • Abrahams 2016: Fred C. Abrahams: Modern Albania: From dictatorship to democracy in Europe. New York;  London: New York University Press. 2016. ISBN 9780814705117  
  • Dienes 2005:
  • Doka & Karaguni 2010: Dhimitër Doka – Merita Karaguni: Albania’s economic and regional developments during transition period (1990–2008). In Albánok. Szerk. Kitanics Máté–Pap Norbert. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központja. 2010. 54–63. o. = Balkán Füzetek, 9. ISBN 9789636423353  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  
  • Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012.  
  • Jacques 2009: Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386  
  • Nagel 1989: Albánia. Pécs: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194  
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Réti 2000: Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740  
  • Somogyi 1955: Somogyi Sándor: Albánia természeti földrajza. Földrajzi Közlemények, LXXIX. évf. 2. sz. (1955) 167–188. o.
  • Vickers 2014: Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. 4th revised edition. London;  New York: I.B. Tauris. 2014.  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671