„Pigmeusok” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
43. sor: | 43. sor: | ||
Több olyan római mozaik ismert - mint pl. a mai Assisi környékén levő Cannarából előkerült Urbium Hortense - ahol egy pigmeus hatalmas vízilóval vagy krokodillal harcol. |
Több olyan római mozaik ismert - mint pl. a mai Assisi környékén levő Cannarából előkerült Urbium Hortense - ahol egy pigmeus hatalmas vízilóval vagy krokodillal harcol. |
||
[[1664]]-ben Isaac Vossius Párizsban kiadott egy könyvet, amelyben a (bakkebakke) népről, a "törpékről" ír, akik az erdőben élnek és elefántokra vadásznak. A portugálok a [[16. század]]ban találkoztak velük, |
[[1664]]-ben Isaac Vossius Párizsban kiadott egy könyvet, amelyben a (bakkebakke) népről, a "törpékről" ír, akik az erdőben élnek és elefántokra vadásznak. A portugálok a [[16. század]]ban találkoztak velük, de akkor még legendaként adtak róluk tudósításokat. |
||
A [[19. század]]ban először G. Schweinfurth, F. Mianini és [[Henry Morton Stanley]] adtak hírt a pigmeusokról, mint valóságos kis emberekről. 1864-ben P. du Chaillu leírta az Egyenlítő menti pigmeusokat, majd amikor az akka pigmeusokkal találkozott, sikerült azokat a 17. században leírt bakkebakke néven leírtakkal azonosítania. |
A [[19. század]]ban először G. Schweinfurth, F. Mianini és [[Henry Morton Stanley]] adtak hírt a pigmeusokról, mint valóságos kis emberekről. 1864-ben P. du Chaillu leírta az Egyenlítő menti pigmeusokat, majd amikor az akka pigmeusokkal találkozott, sikerült azokat a 17. században leírt bakkebakke néven leírtakkal azonosítania. |
A lap 2018. március 5., 08:52-kori változata
pigmeusok | |
Pigmeus férfi Kamerunban | |
Teljes lélekszám | |
250-600 ezer fő[1] | |
Régiók | |
Közép-Afrika | |
Nyelvek | |
| |
A Wikimédia Commons tartalmaz pigmeusok témájú médiaállományokat. |
A pigmeusok különösen alacsony termetű emberek. Ők elsősorban Közép-Afrika régiójának őserdeiben élnek. Soha nem alkottak egységet és mindig különböző törzsekhez tartoztak. Csoportjaik Ruanda, Burundi, Tanzánia, Uganda, a Demokratikus Kongói Köztársaság, Közép-afrikai Köztársaság, Kamerun, Egyenlítői-Guinea, Gabon, a Kongói Köztársaság, Angola, Etiópia területén élnek.[2] A környezetükben élő négerekhez képest számuk elenyésző. Becslések szerint 250 - 600 ezer pigmeus él a kongói esőerdők peremén.[1]
Jellemzőik és csoportjaik
- A "klasszikus pigmeusok" (mbuti, efe, cva és az akka törzsek) akik a Föld legkisebb termetű népcsoportjait alkotják. A mbuti, efe törzsek az Ituri-esőerdő a cva a Kivu-tó környékén és az akka törzs a Közép-afrikai Köztársaság délkeleti és a Kongói Köztársaság északi részén élnek. Az átlagos testalkatukat 142,5 cm-nek határozták meg, csak nagyon kevesen haladják meg a 150 cm-t. Testi jellegeik között alig található negrid elem. Bőrük a negridekénél világosabb, azoktól testarányaik, arcuk is különbözik. A földműves élethez nehezen tudnak alkalmazkodni.
- A Gabonban, Kamerunban és a Kongói Köztársaságban élő (binga, mbenga) pigmeusok átlagos termete 150 cm feletti. Elterjedési területük elér az Atlanti-óceáni partokig. A pigmeusok és a négerek közötti keveredés olyan csoportot eredményezett, amely közelebb került negridekhez, mint a pigmeusokhoz. A baka törzs, akik az akka-val állnak rokonságban félnomádok, akik egyre inkább letelepedett életmódot folytatnak.
- A Burundi, Ruanda területén élő (geszera, zigaba) pigmeusok egy része sok negrid elemet visel. Közülük sokan letelepedett életmódot folytatnak és az edénykészítés a jellemző foglalkozásuk (az 1980-as években).
- A jelli pigmeusok a Kongó-medence északi részén élnek. Kizárólag vadásznak és gyűjtögetnek. Mérgezett hegyű nyílvesszőket használnak.
- A Kongó-medence középső részén szétszórva élő twa (cva) csoportok szintén sok negrid elemet viselnek és bantu nyelveken beszélnek.
A pigmeusoknak valaha saját nyelvük volt. Ma viszont a legtöbb csoportjuk a közelben élők nyelvét beszéli (bantu, keleti-negrid stb.) Általában 20-100 fős csoportokban élnek. A legtöbb pigmeus közösség részben vadászó-gyűjtögető életmódon él. Ügyesen közlekednek az őserdőben, hallásuk, szaglásuk kitűnő. Ugyanakkor a szomszédos területek földműveseivel is kereskednek a termesztett mezőgazdasági termékek és tárgyak beszerzése céljából. A binga (mbenga) és mbuti pigmeusok között a nők gyakran halásznak. Sok pigmeus csoport - az erdőirtások következményeként - már letelepedett életmódot folytat.
Délnyugat-Etiópiában, az Omo medencéjében is élnek törpe növésű emberek. Ők a legkeletibb, tágabb értelemben vett pigmeusok.
Egyes afrikai etnikai térképeken sok pigmeus csoportot tüntettek fel, amelyek a helyi földművelő lakossággal keveredtek, ezért embertani értelemben már nem számíthatók a pigmeusok közé. Ilyen csoportok például a Sangha és Ubangi folyók mellett, illetve Ruandában élnek.
Történetük
Eredetüket nem ismerjük, mert a lakóterületükről kevés eszköz- és emberlelet származik.
Régebbi elterjedési területük a mainál lényegesen nagyobb volt. A kutatók szerint az elterjedésük északi határa az akkori trópusi őserdő határának felelt meg. Ez az ókorban a 15° északi szélességgel volt azonos.
Az ókori egyiptomi fáraók expedíciókat indítottak, hogy az erdők országában pigmeusokat fogjanak el, hogy azok az "isteni törpe táncosok" udvaraikban táncoljanak. Az egyiptomiak a pigmeusokat már az i. e. 3. évezredben ismerték, ezek valószínűleg a mbutik lehettek.
Az ókori görögök a pigmeusokat Egyiptomon keresztül ismerték meg. Hérodotosz a pigmeusok hazáját a Felső-Nílus vidékére tette. Arisztotelész megemlíti, hogy ott, ahol a Nílus ered, pigmeusok élnek, és hozzáteszi, hogy mindez nem mítosz, hanem egy valóságos nép, amelynek tagjai igen kis emberek.
Több olyan római mozaik ismert - mint pl. a mai Assisi környékén levő Cannarából előkerült Urbium Hortense - ahol egy pigmeus hatalmas vízilóval vagy krokodillal harcol.
1664-ben Isaac Vossius Párizsban kiadott egy könyvet, amelyben a (bakkebakke) népről, a "törpékről" ír, akik az erdőben élnek és elefántokra vadásznak. A portugálok a 16. században találkoztak velük, de akkor még legendaként adtak róluk tudósításokat.
A 19. században először G. Schweinfurth, F. Mianini és Henry Morton Stanley adtak hírt a pigmeusokról, mint valóságos kis emberekről. 1864-ben P. du Chaillu leírta az Egyenlítő menti pigmeusokat, majd amikor az akka pigmeusokkal találkozott, sikerült azokat a 17. században leírt bakkebakke néven leírtakkal azonosítania.
A 20. század eleji kutatások munkáját sokszor nehezítette, mert az európaiak korábban gyakran hurcolták el a pigmeusokat szolgáknak, ezért amikor a kutatók megjelentek, a pigmeusok azonnal elrejtőztek az őserdőben. A pigmeusok igen félénkeknek mutatkoztak az idegenekkel szemben, de később kiderült, hogy végtelenül jóindulatúak és készségesek.
Jegyzetek
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Pygmée című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Ez a szócikk részben vagy egészben a Congo Pygmies című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- Sebes Tibor: Afrika, 1973.
- Kiszely István: A föld népei, 1986.