„Mandulafenyő” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Felhasználása |
a ISBN/PMID link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján |
||
35. sor: | 35. sor: | ||
==Hatóanyagai== |
==Hatóanyagai== |
||
Magja sok [[Fehérje|proteint]], [[magnézium]]ot, [[foszfor]]t, [[vas]]at, B1- és [[Rutin (vegyület)|P-vitamint]] tartalmaz.<ref name=''Ehető''>Marie-Claude Paume: ''Ehető vadnövények.'' ''Füvek, virágok és salátafélék gyűjtése és felhasználása''. Budapest, Bioenergetic Kft. 2013, 166. oldal. ISBN |
Magja sok [[Fehérje|proteint]], [[magnézium]]ot, [[foszfor]]t, [[vas]]at, B1- és [[Rutin (vegyület)|P-vitamint]] tartalmaz.<ref name=''Ehető''>Marie-Claude Paume: ''Ehető vadnövények.'' ''Füvek, virágok és salátafélék gyűjtése és felhasználása''. Budapest, Bioenergetic Kft. 2013, 166. oldal. {{ISBN|978-963-2911-76-2}}</ref> |
||
==Felhasználása== |
==Felhasználása== |
||
59. sor: | 59. sor: | ||
== Források == |
== Források == |
||
* Allen J. Coombes: határozó kézikönyvek: Fák, Egyetemi Nyomda, Budapest ISBN |
* Allen J. Coombes: határozó kézikönyvek: Fák, Egyetemi Nyomda, Budapest {{ISBN|963 545 038 9}} |
||
== Jegyzetek == |
== Jegyzetek == |
A lap 2017. augusztus 30., 08:02-kori változata
Mandulafenyő | ||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Mandulafenyő Rómában
| ||||||||||||||
Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||
Nem fenyegetett | ||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||
Pinus pinea Linné | ||||||||||||||
Elterjedés | ||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Mandulafenyő témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Mandulafenyő témájú médiaállományokat és Mandulafenyő témájú kategóriát. |
A mandulafenyő (Pinus pinea), más néven pínea(fenyő) mediterrán eredetű fenyő. Az ehető magvú és magjukért termesztett fenyők közül a legismertebb, és valószínűleg a legelterjedtebb faj.
Elterjedése
A mediterrán tengerpartok homokos talaját kedveli; a mediterrán táj egyik igen jellegzetes növénye. Ehető terméséért és jellegzetes habitusának sajátos díszítő jellege miatt évezredek óta sokfelé termesztik, így a természetes és a visszavadult állományok nehezen különíthetők el.[1] Magyarországi példányai valószínűleg mind ültetett vagy termesztésből kivadult egyedek.
Leírása
Ernyőszerűen szétterülő, 20 méter magasra megnövő örökzöld.
Kérge narancsbarna, mélyen barázdált. Fiatal hajtásai szürkészöldek és simák, idősebb korukban világosbarnák. 10-15 cm hosszú, vaskos, kemény és kissé csavarodott, erősen kihegyezett tűleveleinek éle alig észrevehetően fogazott. A tűlevelek párosával, ritkásan nőnek a vastag, sima narancsbarna száron. A fiatal növényeken egyesével állnak és halvány kékesszürkék, később szürkészöldek. 2-3 évig maradnak a hajtáson.
A fiatal hajtásokon a sárga porzós és a zöld termős tobozok a nyár elején nyílnak. A toboz csaknem gömb alakú, 8-15 cm hosszú, fénylő barna és kemény; a harmadik évben érik be. Magvai (tobozonként akár száznál is több) ehetők; ízük a faj nevének megfelelően a manduláéra emlékeztet.[2]
Termesztése
Más Pinus fajokhoz hasonlóan magról szaporítható. Szinte bármilyen talajon megél, de üde talajon jobban fejlődik. Fagyérzékenysége miatt fiatalon – 3-4 éves koráig, vagyis az időskori levelek megjelenéséig – célszerű üveg vagy fólia alatt nevelni, és az után is érdemes fagyvédett helyre telepíteni. Üvegházi oltással (oldallapozással vagy oldalékezéssel) szaporítva könnyebben fagytűrővé tehetjük; megfelelő alany számára a feketefenyő és az erdeifenyő is.[2][3]
Hatóanyagai
Magja sok proteint, magnéziumot, foszfort, vasat, B1- és P-vitamint tartalmaz.[4]
Felhasználása
Észak-Afrikában hagyomány a mandulafenyős sütemény és a mandulafenyős mentatea. Az olasz pestonak alapanyaga, szívesen használják grillezett zöldségekhez (brokkolihoz, padlizsánhoz), valamint fehér- és vörös káposzta salátához, céklához.
Fája jól megmunkálható.Forráshivatkozás-hiba: A nyitó <ref>
címke formai hibás vagy rossz névvel rendelkezik
Érdekességek
- A mandulafenyő magjai a római légionáriusok fejadagjaiban is szerepeltek.[5]
Képek
-
habitusa
-
fiatal és idős tűlevelei
-
porzós barkák
-
toboza
-
elterjedése
-
mandulafenyők Andalúziában
-
magjai
Források
- Allen J. Coombes: határozó kézikönyvek: Fák, Egyetemi Nyomda, Budapest ISBN 963 545 038 9
Jegyzetek
- ↑ Terebess gyümölcskalauz - Étkezési fenyőmagok
- ↑ a b Treemail magazin - Európai mandulafenyő (Pinus pinea)
- ↑ Dr. Nagy Béla, Dr. Schmidt Gábor: Kertészeti dendrológia. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészeti Kar, 1991.
- ↑ Marie-Claude Paume: Ehető vadnövények. Füvek, virágok és salátafélék gyűjtése és felhasználása. Budapest, Bioenergetic Kft. 2013, 166. oldal. ISBN 978-963-2911-76-2
- ↑ Digitális tankönyvtár - Növénytan / A toboztermők rendje - Coniferales (Pinales)