Art brut

Dubuffet szobra a KMM szoborparkban, Hollandiában

Jean Dubuffet francia informel festő, akinek a szerepe kulcsfontosságú az irányzat történetében, így definiálta az art brut (ejtsd: brüt, vagy franciásan brü) fogalmát 1949-ben: „Ezen a terminuson azokat a munkákat értjük, melyek érintetlenek a kultúrától, ahol az utánzás kevés vagy egyáltalán semmilyen szerepet nem játszik - ellentétben az intellektuálisak tevékenységével. Ezek a művészek mindent - témát, anyagválasztást és felvitelt, a ritmust és módot – saját mélyükből hívnak elő, és nem a divatos művészet konvenciói szerint cselekszenek. Itt a teljesen tiszta művészi működésnek, nyers, brut, és minden fázisban belsőleg megalkotott a művész saját impulzusai szerint/értelmében. Ez egy olyan művészet, amely párhuzam és invenció nélküli, szemben a kulturális művészet kaméleon és majom-természetével.”

Dubuffet viszonylag későn, 40 évesen kezdett el festeni, elvégezte a párizsi Művészeti Akadémiát is. Dubuffet ihletője a graffiti és a plakátokkal teleragasztott párizsi falak voltak, és sajátos technikával alkotott mintegy tizenöt évig. Vastag, földből, homokból, festékből és még más ismeretlen anyagból alapot tépett, fejtett, hogy tapintható, domborműszerű felületet nyerjen, olyat, mint a kiszikkadt föld vagy a hámló fal. Az alapra vonalakat karcolt, melyek alakokká álltak össze.

Eredetileg borkereskedő családból származott, ezért is hasonlította a „pezsgő tisztaságához” az art brut művekben megjelenő tiszta, ösztönös alkotói hozzáállást, a brut kifejezést ugyanis a különlegesen száraz pezsgőkre szokták használni.

A 20. század elején elsőként a pszichiáterek kezdték el gyűjteni a páciensek alkotásait, akik csupán belső kényszerből festettek és rajzoltak – ekkor még nem létezett ugyanis művészetterápia. A verbális kommunikáció náluk gyakran nehézségekbe ütközött, sok esetben egyáltalán nem tudták kifejezni magukat és kapcsolatot teremteni másokkal. Ez ma is így van, persze nem mindegyik pszichés zavarral küzdőre jellemző ez. A kezdetekből nagyon sok orvosi közegben készült alkotás elveszett, már csak a minőség miatt is, hiszen szokatlan anyagokat használtak; volt, aki kenyérbélből készített szobrokat. Az egyik legfontosabb pszichiáter Hans Prinzhorn volt, ő hozta létre a heidelbergi gyűjteményt. Orvos, művészettörténész és zenetudós volt egyszerre, ezért nem csupán patológiai szempontból nézett erre az anyagra, hanem azt kereste, hogy mi vezeti az embert ahhoz, hogy alkosson. Viszont ő sem nevezte művészetnek a páciensei tevékenységét.

Az avantgád művészek, az expresszionisták és szürrealisták azért fordultak ezek felé az alkotások felé, mert az ösztönös, nem tanult művészi önkifejezést keresték. Ők még a törzsi művészetre is másként néztek, mint az antropológusok. Ebbe az áramlatba Dubuffet is becsatlakozott a 40-es években: ő a gyerekrajzokat és a Párizs épületein ekkor már felbukkanó graffitiket is gyűjtötte, tehát nemcsak mentális betegekkel foglalkozott. Dubuffet szerepe azért nagyon fontos, mert bár az art brut kuriózumnak számított a szürrealistáknál és az expresszionistáknál, azért a társadalomban továbbra is tabuként volt jelen a téma. Dubuffet különböző svájci és francia pszichiátriákat és börtönöket keresett fel, összegyűjtötte az ott lakók műveit, kiemelt bizonyos művészeket, és Párizsban galériákban mutatta be ezeket az alkotásokat. Meghívta az avantgárd művészbarátait, és ünnepelték ezt a művészetet. Ezáltal, hogy bekerült ebbe a közegbe, megszülettek róla a tanulmányok is, és más művészetkedvelők is elkezdtek a társadalom peremén kutakodni. Dubuffet Collection de L' Art brut-nek nevezte el a gyűjteményét, majd létrehozta az Art Brut társaságot is.

Jean Dubuffet gyűjteményét annak idején három alkotói közösségből válogatta össze. A legszámottevőbb és legmarkánsabb egységet a kórházban kezelt mentálisan sérült emberek művei alkották, emellett a médiumok és a társadalom perifériáján élők, bűnözők, csavargók, remeték, hajléktalanok köreiből formálódott az anyag. Az art brut égisze alatt napjainkban egyre nagyobb nyilvánosságot kap egy újabb, negyedik csoport is, a szellemi fogyatékosok, a tanulási zavarokkal küzdők művészete.

Az angol teoretikus, Roger Cardinal 1972-ben jelentette meg az első összefoglaló monográfiát Outsider art címmel, melyben a Prinzhorn Gyűjtemény alkotásait, Adolf Wölfli Gesamtkunstwerkjét, Dubuffet Collection de L'Art Brut-jét logikai sorrendbe rendezte. Az outsider art a hivatalos kultúra körein kívül eső kreativitást jelzi, ugyanakkor az egyéb, mainstrem művészeten kívül álló megnyilatkozások, a naiv művészet, a vizionárius művészet, a marginális művészet, a self-taught art, vizionárius építmények könnyebben kapcsolódnak ehhez a fogalomhoz. Az volt Dubuffet és a később ezzel foglalkozó művészettörténészek, kutatók számára a fontos, hogy ne a szociális és mentális státusza határozza meg egy munkáról, hogy art brut vagy sem, hanem a vizuális mondanivalója; az a fajta intenzitás, ami megjelenik a művekben.

Arnulf Rainer osztrák képzőművész így írt az alsó-ausztriai Maria-Gugging pszichiátriai klinikáján kezelt art brut művész, Johann Hauser munkáiról: "Ha egy értelmi fogyatékos kívülálló munkái olyan minőségűek, hogy a profi festők 99 százaléka szégyent vall mellette, ha az infantilizmus olyan intenzitású alkotómunkát tesz lehetővé, hogy a létrejött művek színvonala némely szempontból meghaladja a képzett művészetét, úgy ez következményekkel jár mind a művész öntudatára, mind szociális státuszának, saját szerepértelmezésének problémájára vonatkozóan. Az intelligenciahányadosnak és a képzettség szintjének egyébként sincs semmi köze a művészi kreativitáshoz."

Híres art brut művészek:

A svájci fizikai munkást, Adolf Wölfit (1864-1930) először magamutogatásért zárták börtönbe két évre, és mivel szabadulás után se hagyott fel vele, élete végéig kórházba került. 35 évesen kezdett el írni, zenét szerezni és rajzolni, fantasztikus eredményekkel: alkotásain a szereplők szemét maszk takarja, amelyeket hangjegyekkel és szövegrészletekkel kombinálja.

Carlo Zinelli (1916-1974) eredetileg hentestanonc volt egy vágóhídon, a 2. világháborúban szolgálva mutatkoztak rajta az a pszichológiai zavarok jelei. Tíz év kórházi ápolás után kezdett el graffitiket karcolni az intézet falába, ezzel kezdődött el művészeti munkássága.

Judith Scott (1943-2005) Down-szindrómával született Ohio államban, 42 éves koráig intézetben élt. Ekkor ikertestvére magához vette, és Judith látványos fejlődésnek indult. Süketnémaként a szobrászat szolgált egyetlen kifejezőeszközeként: sajátos technikája volt, hogy különböző hétköznapi tárgyakat (esernyőt, újságot) használt alkotása „szíveként”, és fonállal, cérnával, különböző anyagokkal tekerte őket össze.

www.tartkapugaleria.com

|http://www.artbrut.hu/}}

További információk

• Outsider Art World (angol)

Fidelio cikk az art brut-ről: [1]