„Kumin Ferenc” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
link egyért.
(így)
(link egyért.)
Iskolái mellett több televíziós, illetve rádiós műsor mellett dolgozott ([[Kossuth Rádió]], [[Mindentudás Egyeteme]], [[ATV (televízióadó)]]). 2002 és 2009 között a [[Századvég Politikai Iskola]] oktatója volt. Itt kampánystratégiai, illetve elemző kurzusokat tartott. Publicisztikai tevékenységet fejtett ki a [[Metropol|Metro]] újságnál (2004–2006), a [[Magyar Hírlap]]nál (2003–2006) és a Korridor.hu portálon. 2003 és 2006 között a [[ATV (televízióadó)]] egyik műsorvezetőjeként dolgozott, emellett a [[Magyar Televízió]], a [[HírTV]], a [[TV2 (Magyarország)|TV2]] és az [[InfoRádió]] állandó vendége volt mint belpolitikai elemző. Rövid ideig a BKÁE oktatója.
 
[[Sólyom László (jogász)|Sólyom László]] köztársasági elnök tanácsadója volt, majd 2006-ban kinevezték a [[Köztársasági Elnöki Hivatal]] Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetőjévé. Tisztségét [[Schmitt Pál]] hivatalba lépéséig viselte. Ezt követően a Századvég Alapítvány vezető elemzője lett. Az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet által szervezett Elektronikus Kormányzat Kutatócsoport tagja volt, emellett a magyarországi [[geocaching]] mozgalom résztvevője, a Magyar Geocaching Egyesület elnöke volt 2004 és 2009 között, majd elnökségi tag lett. 2003-ban a [[Magyar Politikatudományi Társaság]] elnökségi tagjává választották. A 2003-as budapesti [[World Science Forum]] egyik szervezője volt.
 
[[2012]] júniusától átvette [[Kovács Zoltán (politikus, 1969)|Kovács Zoltán]] korábbi feladatkörét és a [[második Orbán-kormány]] nemzetközi kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára lett a Miniszterelnökségen.<ref>[http://www.origo.hu/itthon/20120614-kumin-ferenc-lesz-a-nemzetkozi-kommunikacioert-felelos-helyettes-allamtitkar.html Orbán államtitkára lesz Sólyom egykori embere] – Origo, 2012. június 14.</ref> Pozícióját 2014 júliusáig töltötte be.<ref>[http://hvg.hu/itthon/20140815_Utolag_vallottak_be_Kumin_Ferenc_tavozasa Utólag vallották be Kumin Ferenc távozását] – Hvg.hu, 2014. augusztus 15.</ref> 2014 őszétől [[New York]]-i főkonzul.

Navigációs menü