Módosítások

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
 
A fekete sereg megsemmisülése után az országnak nem volt mozgó hadereje, míg az oszmán hadsereg akindzsi egységei rendszeresen betörtek a déli területekre és Horvátországba, egyszer-egyszer [[Stájerország]]ot és [[Krajna (Szlovénia)|Krajnát]] is elérve.<ref>Így mértek vereséget a horvátokra [[1493]]-ban.</ref> Állandóan napirenden volt a haderő-reform kérdése, amelyben [[1498]]-ban döntés született. Törvény mondta ki, hogy tizenegy megyében 24 jobbágyportánként egy könnyűlovast, 36 portánként pedig egy vasas lovast kellett kiállítani.<ref>A törvényben név szerint fel voltak sorolva a katonaállításra kötelezett nagybirtokosok. '''Kubinyi A.:''' A magyar állam belpolitikai helyzete Mohács előtt, 63. old.</ref> Az egyház hétezer nehézlovassal tartozott és negyvenegy bárónak is meg volt szabva mennyi katonával köteles bevonulni. Az ebből összeálló reguláris haderő a nemesi felkeléssel, szükség esetén a közfelkeléssel bővült volna ki. [[1500]]-ra teljesen visszatértek a banderiális a hadszervezetre.<ref>A telekkatonaság lényegében zsoldosságnak minősült, minőségüket tekintve nem voltak olyan jól képzettek, mint a nyugati zsoldosok. Fizetésükre kivetett hadiadó, [[latin nyelv|latinul]] ''„pecunia exercitualis,”'' nem volt azonos a királyi kincstár számára megszavazott segéllyel. Az erre befolyt pénzeknek viszont csak kis részét fordították hadi célokra.</ref>
[[Kép:Melchior Lorck - A Turkish warrior.jpg|balra|bélyegkép|250px|Török katona, Melchior Lorck metszete (1580)]]
 
A nemesi felkelést azonban már több mint egy évszázaddal korábban Zsigmond király elavultnak ítélte és megkezdte az átformálását.<ref>A nemesi bandériumokban számos íratlan erkölcsi szabály is volt, többek között az, hogy az ellenséget, amennyiben nemesi származású, ne öljük meg feltétlenül. Ezzel szemben a törökök, lévén [[iszlám|mohamedán]] nép, nem törődtek a lovagiassággal, vagy bármilyen erkölccsel. A [[kereszténység|keresztények]] hitetlenek ([[gyaur]]ok) voltak, akiket el kellett pusztítani a csatában, de a portyázó támadásokkor ők is szívesen ejtettek foglyokat. Azonban sajátságos taktikájuk volt, ami eltért az európai évszázados bevett szokásoktól, ezért fölényben voltak a nyugatiakkal szemben.</ref>
 
Az oszmán-törökök megtörését célzó ''„egyetlen hadjárat”'' elképzelését a pápa, a [[Velencei Köztársaság]] és a [[Franciaország uralkodóinak listája|francia király]] szavakkal támogatta, érdemben most sem cselekedtek az ügyért semmit.
[[1516]]-ban, miután a [[noyoni békeszerződés]] lezárta a [[cambrai-i liga]] negyedik, utolsó háborúját Itáliában,<ref>Ez az [[itáliai háborúk]] nevű konfliktus-sorozat része volt.</ref> I. Miksa ismét felelevenítette a [[keresztes háborúk|keresztes hadjárat]] ügyét, de ezt 1519-ben bekövetkezett halála megakadályozta.<ref>'''B. Szabó J.:''' A mohácsi csata, 23. old.</ref>
[[Kép:Magyar lovas huszár.jpg|jobbra|bélyegkép|250px|Magyar lovaskatona. Illusztráció [[Wilhelm Dilich]] ''Ungarische Chronica'' művéből (1606)]]
 
Ulászló békét kötött [[II. Bajazid oszmán szultán|II. Bajazid szultánnal]], aki általában véve békés természetű volt, noha számos országgal háborúba keveredett uralkodása során.<ref>A szultánnak komoly magánéleti válságai voltak, ami depresszióba taszította, ezért politikai ügyekkel alig tudott foglalkozni</ref> [[1509]]-ben az [[Indiai-óceán]]on [[Portugália]] ellen, utódja [[I. Szelim oszmán szultán|I. Szelim szultán]] [[1519]]-ben a [[Földközi-tenger]]en, [[Itália|Itáliában]] és [[Észak-Afrika|Észak-Afrikában]] Spanyolország és [[Nápoly]] ellen bonyolódott fegyveres konfliktusokba.<ref>Weiszhár Attila és Balázs: ''Háborúk lexikona''</ref>
53 648

szerkesztés

Navigációs menü