„Animizmus” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Külső hivatkozások → További információk AWB
a →‎A fák imádása: 1 link korr.
20. sor: 20. sor:
A fák imádása egyaránt megtalálható az ősi európai és az amerikai népeknél. A germán "Tempel" (templom) szó vizsgálatakor [[Jacob Grimm]], arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a germánok legrégibb szentélyei, természetes erdők voltak. A [[kelták]]nál is ismeretes a faimádás kultusza, a régi "szentély" szavuk, azonos a latin ''nemusz''al, ami erdei tisztást, ligetet jelent. A legismertebb európai faimádat, az ókori [[Róma|Rómában]] található: a Fórumon, egészen a császárság koráig imádták ''Romulusz szent fügefáját'', melynek mikor törzse elszáradt nagy riadalmat okozott.
A fák imádása egyaránt megtalálható az ősi európai és az amerikai népeknél. A germán "Tempel" (templom) szó vizsgálatakor [[Jacob Grimm]], arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a germánok legrégibb szentélyei, természetes erdők voltak. A [[kelták]]nál is ismeretes a faimádás kultusza, a régi "szentély" szavuk, azonos a latin ''nemusz''al, ami erdei tisztást, ligetet jelent. A legismertebb európai faimádat, az ókori [[Róma|Rómában]] található: a Fórumon, egészen a császárság koráig imádták ''Romulusz szent fügefáját'', melynek mikor törzse elszáradt nagy riadalmat okozott.


A [[hidaszta indiánok]] Észak-Amerikában azt állítják, hogy minden természeti objektumnak megvan a saját szelleme, pontosabban az árnyéka. Különösen a [[nyárfa|nyárfának]] tulajdonítanak szellemi erőket. A kelet-afrikai [[wanikák]] szerint, minden fának, de különösen a [[kókuszdiófa|kókuszdiófának]] megvan a maga szelleme. A [[sziámi]] szerzeteseknél pedig tilos egy fáról ágat letörni. Más népeknél csak bizonyos fák számítanak "lelkeseknek", általában a [[bükkfa]], [[tölgyfa]] szokott szentfának számítani. [[Afrika|Afrikában]] főleg a [[selyemgyapotfa]] számít szent-, lelkes fának: a [[Rabszolga-part]] [[eve nyelv|eve]] nevű törzsénél, az ebben a fában lakó szellemet ''Huntin''nak hívják. Gyakori szokás a szentfának bemutatott áldozatok, amelyek egyszerű szertartástól, egészen az emberáldoztig terjedtek: a [[Kangra-hegy]]ekben az volt a szokás, hogy egy öreg [[cédrus]]fa előtt minden évben feláldoztak egy lányt.
A [[hidaszta indiánok]] Észak-Amerikában azt állítják, hogy minden természeti objektumnak megvan a saját szelleme, pontosabban az árnyéka. Különösen a [[nyárfa|nyárfának]] tulajdonítanak szellemi erőket. A kelet-afrikai [[wanikák]] szerint, minden fának, de különösen a [[kókuszpálma|kókuszpálmának]] megvan a maga szelleme. A [[sziámi]] szerzeteseknél pedig tilos egy fáról ágat letörni. Más népeknél csak bizonyos fák számítanak "lelkeseknek", általában a [[bükkfa]], [[tölgyfa]] szokott szentfának számítani. [[Afrika|Afrikában]] főleg a [[selyemgyapotfa]] számít szent-, lelkes fának: a [[Rabszolga-part]] [[eve nyelv|eve]] nevű törzsénél, az ebben a fában lakó szellemet ''Huntin''nak hívják. Gyakori szokás a szentfának bemutatott áldozatok, amelyek egyszerű szertartástól, egészen az emberáldoztig terjedtek: a [[Kangra-hegy]]ekben az volt a szokás, hogy egy öreg [[cédrus]]fa előtt minden évben feláldoztak egy lányt.


Más népek, mint például az [[Ausztrália (ország)|ausztráliai]] [[dieri törzs]], az ősök szellemeiről gondolják azt, hogy a fákban laknak. Ugyanez a hiedelem az [[Fülöp-szigetek]]en is ismeretes. A [[koreaiak]] a pestisben, útszélen vagy gyermekkorban meghalt emberek szellemeiről gondolják azt, hogy fákban laknak. [[Kína|Kínában]], a [[miaók]]nál a faluk előtt találhatók szent fák, amelyekről úgy tartják, hogy az őseik szellemeinek a lakhelye.
Más népek, mint például az [[Ausztrália (ország)|ausztráliai]] [[dieri törzs]], az ősök szellemeiről gondolják azt, hogy a fákban laknak. Ugyanez a hiedelem az [[Fülöp-szigetek]]en is ismeretes. A [[koreaiak]] a pestisben, útszélen vagy gyermekkorban meghalt emberek szellemeiről gondolják azt, hogy fákban laknak. [[Kína|Kínában]], a [[miaók]]nál a faluk előtt találhatók szent fák, amelyekről úgy tartják, hogy az őseik szellemeinek a lakhelye.

A lap 2016. március 23., 18:44-kori változata

Az elnevezés, a latin anima (lélek, lélekzet, életerő) szóból származik. Ez az animussal szemben a lélek szakrális aspektusát jelenti. Az animizmus elnevezés tudományos műszó, melynek alkotója Sir Edward Burnett Tylor volt, aki az animizmust a vallások kezdeti fázisának tartotta.

Az animizmus tárgyai elsősorban szellemlények: szellemek, lelkek, tündérek és démonok. Alapvető jellegzetessége, hogy különböző dolgokat, élőket és akár életteleneket is, lélekkel, szellemmel rendelkezőnek gondol, megelevenít. Látásmódja ebből adódóan képszerű, nem absztrakt fogalmakkal dolgozik. Az animizmus nem vallástípus, hanem adott vallások jellemző attribútuma. Leggyakrabban és legtisztább formájában a samanisztikus vallásokban és a sintoizmusban találhatjuk meg.

Az animizmus kialakulása

Tylor szerint, az animizmus kialakulásához, az emberi álmok, de főként a halál, az élettelen (lelketlen) test látványa vezetett. Egy halott állat, ember, vagy akár egy elszáradt növény látványa arra a következtetésre juttatta a természeti embereket, hogy a testnek függetlennek kell lennie a lélektől. Az ősi népek úgy gondolták, hogy az emberek kettős életet élnek: az egyiket éberen, a másikat az álomban. Az álmokat a lélek egy másik életének gondolták, amely kinézetben hasonlít a ébrenléti alakjára, csak sokkal képlékenyebb, mozgékonyabb. Így például az ausztrál őslakók, miután megölték az ellenségüket, levágták a jobb hüvelykujját, hogy a lelke, amely ezáltal szintén elveszti a hüvelykujját, ne tudjon majd dárdát hajítani, és bosszút állni.

Jellegzetességek

Sámán

Az animizmus hite szerint a lélek különbözik a testtől, annak halála után tovább él. Innen eredtek azok a szokások, hogy a sírokba ételt, ruhát és különböző használati tárgyakat helyeztek a halott teste mellé.

Gyakori az a hit is, hogy a halott emberek szellemei ugyanolyan vágyakkal, indulatokkal rendelkeznek mint az élő emberek, ezért képesek beavatkozni akár az élők életébe is, aszerint hogy milyen érzéseket táplálnak velük szemben. Segítőtársak vagy ellenségek lehetnek, légiességüknek köszönhetően képesek behatolni az élők testébe, betegséget okozhatnak vagy növelhetik az életerőt. Ezért gyakori szokás a természeti népeknél, hogy ha megbetegszenek nem orvost, hanem inkább egy szelleműzőt, varázslót keresnek fel.

Az animizmus másik jellegzetessége, hogy az uralkodókat (vagy még gyakrabban a sámánokat) a leghatalmasabb szellemekkel érintkezőknek tartják, egyfajta mediátoroknak, akiknek ezáltal hatalmukban vannak olyan természetfölötti erők, mellyel a szellemek befolyását érvényre tudják juttatni.

A fák imádása

A fák imádása egyaránt megtalálható az ősi európai és az amerikai népeknél. A germán "Tempel" (templom) szó vizsgálatakor Jacob Grimm, arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a germánok legrégibb szentélyei, természetes erdők voltak. A keltáknál is ismeretes a faimádás kultusza, a régi "szentély" szavuk, azonos a latin nemuszal, ami erdei tisztást, ligetet jelent. A legismertebb európai faimádat, az ókori Rómában található: a Fórumon, egészen a császárság koráig imádták Romulusz szent fügefáját, melynek mikor törzse elszáradt nagy riadalmat okozott.

A hidaszta indiánok Észak-Amerikában azt állítják, hogy minden természeti objektumnak megvan a saját szelleme, pontosabban az árnyéka. Különösen a nyárfának tulajdonítanak szellemi erőket. A kelet-afrikai wanikák szerint, minden fának, de különösen a kókuszpálmának megvan a maga szelleme. A sziámi szerzeteseknél pedig tilos egy fáról ágat letörni. Más népeknél csak bizonyos fák számítanak "lelkeseknek", általában a bükkfa, tölgyfa szokott szentfának számítani. Afrikában főleg a selyemgyapotfa számít szent-, lelkes fának: a Rabszolga-part eve nevű törzsénél, az ebben a fában lakó szellemet Huntinnak hívják. Gyakori szokás a szentfának bemutatott áldozatok, amelyek egyszerű szertartástól, egészen az emberáldoztig terjedtek: a Kangra-hegyekben az volt a szokás, hogy egy öreg cédrusfa előtt minden évben feláldoztak egy lányt.

Más népek, mint például az ausztráliai dieri törzs, az ősök szellemeiről gondolják azt, hogy a fákban laknak. Ugyanez a hiedelem az Fülöp-szigeteken is ismeretes. A koreaiak a pestisben, útszélen vagy gyermekkorban meghalt emberek szellemeiről gondolják azt, hogy fákban laknak. Kínában, a miaóknál a faluk előtt találhatók szent fák, amelyekről úgy tartják, hogy az őseik szellemeinek a lakhelye.

A Nias-sziget lakói hite szerint, egy fa elpusztulásakor a belőle kiszabaduló szellem démonná válik.

Vallástudományi kritikája

Az animizmus elmélete, más elméletekkel együtt (preanimizmus, ősmonoteizmus stb.) abban a korszakban keletkeztek, amelyben az ember, az emberiség és a kultúra eredetijének keresése révén próbálták a modern kor társadalmi viszonyai miatt bizonytalanná vált európai identitást ismét megerősíteni. A darwini fejlődéselmélet logikájának mintájára a történelmet is lineáris fejlődési folyamatként fogták fel. A vallással, vallásossággal kapcsolatos filozófiai és történettudományi szakirodalom, a vallástudomány XIX. sz-i korszakát sem kivéve, ennek a fejlődés-elméletnek alapján alkotott. Tylor animizmusa a tudománytörténetnek e korszakában az egyik legelterjedtebb és legplasztikusabb elméleti kerete volt olyan jelenségek értelmezésére, melyek különböző kontinensek bennszülött kultúrájának szerves alkotóelemei voltak. Ám az animizmust, mint a vallás-fejlődés őskorszakát a vallástudomány ma már nem vallja.[1]

Hivatkozások

  1. V. ö. Kippenberg, Hans G. Die Entdeckung der Religionsgeschichte. Religionswissenschaft und Moderne. München 1997; Kippenberg, Hans G. és Kocku von Stuckrad. Einführung in die Religionswissenschaft. München 2003.

Kapcsolódó szócikkek

Irodalom

További információk

  • Virtuális enciklopédia
  • A vallástörténet klasszikusai (szöveggyűjtemény) (Simon Róbert szerk.) Osiris kiadó 2003