„III. Henrik kasztíliai király” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
a
hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, egyéb apróság AWB
a (hivatkozás áthelyezése az írásjel mögé, egyéb apróság AWB)
III. Henrik a trónra lépése előtt az [[Asztúria]] hercege címet viselte (1388 óta); azóta a kasztíliai – majd a spanyol – trónörökösöknek ez a hivatalos címe.
 
Az uralkodó kiskorúsága alatt, az apjának a kívánságára, hattagú régenstanács irányította a királyságot, amelynek a következő előkelőségek voltak a tagjai: Pedro Tenorio (1328 – 1399), toledói érsek (aki tanács vezetője is volt); Juan García Manrique (? – 1416), Santiago de Compostela érseke, Aragóniai Alfonz (Ribagorzai Alfonz) (1332 – 1412), [[Villena urainak, őrgrófjainak és hercegeinek listája|Villena]] őrgrófja, Kasztília első fő-hadparancsnoka (Condestable de Castilla); Gonzalo Núñez de Guzmán (1334 – 1404), a Calatrava Lovagrend mestere, Juan Alonso Pérez de Guzmán y Osorio (1342 – 1396), Niebla grófja, és Juan Hurtado de Mendoza (1340 körül? – ?) főudvarnagy. A régenstanács regnálására két nemesi érdekcsoport viszálya volt a jellemző: A főnemesség Pedro Tenorio érsek, míg a köznemesség Juan García Manrique érsek mögött sorakozott fel. Abban azonban a tanács tagjai egyetértettek, hogy – már 1391-ben – a nagyhatalmú főurat, Aragóniai Alfonzt, [[IV. Péter aragóniai király|IV. Péter]] [[Aragónia uralkodóinak listája|aragóniai]] királynak az unokatestvérét, a „Condestable de Castilla” címtől megfosztották. 1391. májusban pedig Juan García Manrique Pedro Enríquezt (1355 körül – 1400) jelölte a fő-hadparancsnoki tisztségre.<ref> Pedro Enríquez apja az [[I. Péter kasztíliai király|I. Péter]] (1334 – 1369) kasztíliai király által meggyilkoltatott, Fadríque Alfonso (Frigyes Alfonz) (1334 /1333?/ – 1358) volt, [[II. Henrik kasztíliai király|II. Henrik]] (1334 /1333?/ – 1379) kasztíliai királynak – III. Henrik nagyapjának – az ikertestvére.</ref>
 
III. Henriket 1393-ban nagykorúvá nyilvánították, de az augusztusban megtartott Cortes (a rendi gyűlés) a régenstanácsot felváltó koronatanácsot állította fel, a király nevében most ez a testület irányította az országot, amelyet – ekkor – a következő személyek alkottak: Diego López de Estúñiga (Zúñiga) (1350 körül – 1417) főbíró, Pero (Pedro) López de Ayala (1332 – 1407) kancellár (1398-tól főkancellár),<ref>Van olyan forrás, amely – nyilvánvaló névelírás miatt – Ruy López de Ayala néven említi a kancellárt.</ref>, Ruy López Dávalos (1357 – 1428), a fő-hadparancsnok, Pedro Tenorio érsek, és Juan Hurtado de Mendoza főudvarnagy. A nemességen belüli hatalmi harcok a tanács tagjainak megválasztása kapcsán is folytak: Pedro Enríquezt megfosztották tisztségétől, helyette lett Ruy López Dávalos lett a „Condestable de Castilla.”
 
III. Henriknek a következő évben, 1394-ben, lázadással kellett szembenéznie: Alfonz Henrik (Alfonso Enríquez) (1355 – 1395), Noreña grófja, [[II. Henrik kasztíliai király|II. Henrik]] (1334 /1333?/ – 1379) kasztíliai királynak – III. Henrik nagyapjának – a házasságon kívül született fia, egy nemesi csoport élén, fellázadt a király ellen. Csatlakozott hozzá féltestvére, Frigyes (Fadrique) (1360? – 1394), Benavente hercege, és az unokatestvérük, a tisztségétől megfosztott Pedro Enríquez is. A szervezkedést támogatta [[Kasztíliai Eleonóra navarrai királyné|Eleonóra]] (1363 körül – 1416) navarrai királyné, III. Henrik nagynénje (II. János húga), [[III. Károly navarrai király|III. Károly]] (1361 – 1425) navarrai király ([[Évreux-ház]]) felesége is. III. Henrik gyorsan cselekedett: Frigyes herceget elfogatta (ő – még 1394-ben – fogságban meghalt); Eleonórának 1395-ben vissza kellett térnie Navarrába; Alfonz Henriknek pedig Franciaországba kellett menekülnie.<ref> Alfonz Henrik gróf 1395-ben meghalt, a források többsége szerint Franciaországban, de van olyan feltételezés is, hogy Portugáliában hunyt el; a grófnak portugál felesége volt.</ref>. Pedro Enríqueznek a király megbocsátott. A felkelők legyőzésével III. Henrik a királyi hatalmát megszilárdította; és belekezdhetett az államszervezet reformjába.
 
1396-ban – az 1389-ben megkötött fegyverszünetet megsértve – [[I. János portugál király|I. János]] (1358 – 1433) portugál király ([[Avis-ház]]) váratlanul Kasztíliára támadt. Ekkor Juan García Manrique, Santiago de Compostela érseke, azt javasolta a portugál uralkodónak, az ország nemeseiből alakítson egy ligát III. Henrik ellen. Ez a korszak ugyanis a nagy nyugati egyházszakadás korszaka is, ekkor regnált a római IX. Bonifác pápa és az avignoni XIII. Benedek ellenpápa; és a pápaság kérdésében az érsek és III. Henrik teljesen más álláspontot képviseltek. 1397-ben azonban Diego Hurtado de Mendoza (1367 – 1404), Kasztília admirálisa,<ref>Az admirálisnak Pedro González de Mendoza (1340 körül – 1385), I. János főudvarnagya (a korszak egyik kasztíliai költője) volt az apja. III. Henrik apja, I. János király, az ő önfeláldozásának köszönhette megmenekülését a kasztíliaiak számára katasztrófát jelentő, 1385. évi, aljubarrotai csatából. – Juan Hurtado de Mendoza, III. Henrik főudvarnagya, az admirális távolabbi rokona volt.</ref>, legyőzött egy portugál flottát; biztosítva a tengeren a kasztíliai fölényt. Juan García Manrique Portugáliába emigrált, ahol I. János király – először – Braga érsekéve tette (1397). A következő évben (1398) Ruy López Dávalos, a „Condestable de Castilla”, kiűzte a portugálokat Kasztíliából, sőt, portugál területre lépett, és még ebben az évben Kasztília és Portugália – a kasztíliaiak számára előnyös feltételekkel – fegyverszünetet kötöttek.
 
Kasztília megerősödését III. Henrik expanzív külpolitikában kamatoztatta.
311 435

szerkesztés

Navigációs menü