Szacsvay Imre (politikus)

Szacsvay Imre

Szobra a debreceni Kossuth-szobor talapzatán

Szacsvay Imre (Kisürögd, 1818. november 1. – Pest, 1849. október 24.) ügyvéd, politikus, országgyűlési követ, az 1848–49-es szabadságharc vértanúja.

Élete

Csernyus Emmánuel, Szacsvay Imre, Karol Gustaw d’Abancourt de Franqueville, Peter Giron, Streith Miklós, Kolosy György, Noszlopy Gáspár, Jubál Károly, Sárközy Sándor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc és a Makk-féle összeesküvés kilenc vértanújának közös sírja a Kerepesi úti temetőben.

A Szacsvay család régi székely származású, nevét Háromszék vármegye Szacsva nevű helységéről kapta. Az esztelneki ágból Szacsvay István és Bartos Anna fiai Ádám és István a Székelyföldről Bihar megyébe telepedtek át és ott alapítottak családot. A család 1827-ben hirdette ki nemességét.

Szacsvay Imre a Bihar megyei Kisürögdön született, de Biharsályiban anyakönyvezték, akkor még Szatsvayként írták be a nevét. Apja Szacsvay Lajos, a váradi káptalan főerdésze, uradalmi ispán, anyja Szilvay Johanna a Roskoványi családdal volt rokonságban. Rendszerint ifjú Szacsvay Imre nevet használta, megkülönböztetésül nagybátyjától, id. Szacsvay Imrétől, aki a nagyváradi 55. honvédzászlóalj századosaként az 1849. február 8-i Piski csatában halálos sebet kapva február 13-án elhunyt.

Tanulmányait a Nagyváradi Római Katolikus Főgimnázium elvégzése után a Nagyváradi Királyi Katolikus Jogakadémián folytatta, ahol elvégezte a jogi kar első évét, de a másodévet már Kassán fejezte be 1836-ban.

A reformellenzék bihari vezére Beöthy Ödön (1796-1854) 1839-ben magával vitte Pozsonyba az országgyűlésre, hivatalos írnoknak, úgynevezett kis követnek. Az ügyvédi vizsgákat is ott tette le. Ezután Váradon ügyvédi irodát nyitott. 1840. május 10-én a váradi járás esküdtjének választották meg. Miután kiszorították hivatalából magánügyvédként működött.

1848-ban, mint a liberálisok egyik vezére aktív feladatot vállalt a polgárok mozgósításában és vezetésével 1848. március 13-án reggelre röplapokkal árasztották el Várad utcáit. 1848. május 10-én Kossuth kinevezte a nagyváradi kincstári uradalom ügyészévé. 1848. június 24-én a népgyűlés megválasztotta Váradolaszi és Újváros országgyűlési képviselőjének. Nagyvárad követeként a kormánypárt baloldalán, Kossuth személyes híveként foglalt helyet.

Miután az országgyűlés Debrecenbe tette át székhelyét, 1849. január 13-án beválasztották, a képviselőház jegyzői karába. Jegyzői feladatát összesen 17 alkalommal végezte.

Radikalizálódásának köszönhető, hogy 1849. április 5-én alapító tagja, majd pedig az egyik vezér politikusa lesz a Radikális Pártnak, amelynek programjában Magyarország önállósága és függetlensége állt.

1849. április 13-án az egész napos zárt ülésen pártolta Kossuth trónfosztási indítványát. Szacsvay Imre legjelentősebb művei, közé tartozik a függetlenségi nyilatkozat. Megszerkesztésében, szövegezésében tevékenyen részt vett, ő olvasta fel és az ő neve, szerepel a dokumentum aláírói között. Emiatt írta később egy elfelejtett váradi költő Katona Mihály: „Egy tollvonás volt bűne”.

A világosi fegyverletétel után hazament Nagyváradra, majd Árpádon bujdokolt. Tartózkodási helyét elárulták, Jósa Péter hírhedt császári biztos pedig elfogatta. A nagyváradi várbörtönből átszállították Pestre, az Újépületbe. A fővád ellene a függetlenségi nyilatkozat fogalmazása és aláírása, egyéb vádak a felségsértés és a lázadás volt. Az árulás vádját elutasította, kimondva: „Nem bűn, ha valaki szereti népét, és hazájáért munkál.”

A halálos ítélete kihirdetésekor, még aznap levelet írt testvéröccsének, amelynek zársorai így hangzanak: „Meghalok, ha kell, lelkem nyugodt, vétek sohasem terhelé, minden bűnöm az, hogy képviselői kötelességemet elébe tettem saját személyemnek.”

Kivégzésére 1849. október 24-én reggel fél hétkor került sor. A pesti Újépület melletti fatéren akasztották fel Perényi Zsigmond a felsőház elnökével és Csernus Menyhért pénzügyminiszteri tanácsossal együtt.

21 évig jeltelen sírban nyugodott, majd 1870. november 1-jén vele együtt kilenc vértanú közös emlékkövét avatta fel (ma 31-es, illetve 1848–49-es parcella) a Kerepesi úti temetőbe a hálás utókor.

Szacsvay Imre egyike volt a magyar szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek. Bár nem fogott fegyvert, hazaszeretete és bátor kiállása miatt vértanúhalált kellett halnia.

Emlékezete

• 1904-ben utcát neveztek el róla Nagyváradon.
• Ma is álló emlékszobrát, Margó Ede alkotását 1907. március 15-én leplezték le nagyváradi Ezredévi Emléktéren. Felirata: „Csak egy tollvonás volt bűne”. 1937 júniusában a román hatóságok eltávolították a szobrot és a múzeum raktárába szállították. A második bécsi döntés után, 1942. május 5-én, ismét felállították régi helyére, ahol napjainkban is áll. Soós István Nagyvárad polgármestere akkor beszédében figyelmeztetett: „Midőn Nagyvárad város közönsége nevében újból átadom a kegyeletnek és tiszteletnek Szacsvay Imre szobrát, teszem ezt abban a reményben, hogy ez a szobor most már örökké és véglegesen megtartja helyét és Nagyvárad magyarsága elég erős lesz, hogy ezt a szobrot és vele együtt a magyar érdekeket bármikor, bárkivel szemben megvédelmezze.” 1990-től kezdve a szobor a március 15-i és október 6-i nagyváradi, bihari megemlékezések fő színterévé vált. 1999. október 24-én – 1942 óta először – emlékeztek meg szélesebb keretek között Nagyváradon Szacsvay Imréről.
• 2000. október 24-én a Magyar Országgyűlés jegyzői kara kezdeményezésére első alkalommal rendeztek Budapesten Szacsvay Imre-emléknapot. Ezen Nagyváradot háromtagú küldöttség képviselte: Kapy István nagyváradi alpolgármester, Lakatos Péter bihari alispán dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár. A megemlékezés Szacsvay Imre síremlékének megkoszorúzásával kezdődött a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 31-es parcellájánál. A váradiak hasonló tisztelgésére azelőtt 101 évvel került sor. Az esemény Szacsvay emléküléssel, majd Szacsvay portréjának Áder János, az országgyűlés akkori elnöke általi leleplezésével folytatódott az Országgyűlés jegyzőinek irodájában, amelyet az óta Szacsvay-teremnek neveznek. Akkor határozták el, hogy évente, október 24-én megszervezik a Szacsvay-emléknapot, felváltva Nagyváradon, illetve Budapesten. A kezdeményezést 2001-ben hivatalos megállapodás rögzítette. Ugyanakkor az Országgyűlés jegyzői kara megalapította a Szacsvay Imre-díjat, amelyet nagyváradi, bihari, 35 év alatti kiváló alkotók, művészek, politikusok kaphattak meg. Azóta a megemlékezések rendszeressé váltak.
• 2011-ben Nagyváradon általános iskolát neveztek el róla.
• 2014. március 16-án a Biharsályi katolikus templom kertjében, Szacsvay Imre bronz mellszobrát állították fel, amely Deák Árpád nagyváradi szobrász alkotása. Az ünnepi eseményekre árnyat vetett politikai felhangok kimutatták, hogy a megemlékezéseket politikamentessé kell tenni, hogy az egész helyi magyar közösség magáénak érezze ezeket minden párt és ideológiai kötöttség nélkül.
• Ezeken kívül a debreceni Kossuth-szobor talapzatán is ott áll Szacsvay Imre a nagyváradihoz hasonló alakja – ugyancsak Margó Ede alkotása.
• Budapesten, Debrecenben, Miskolcon utca őrzi Szacsvay Imre nevét.
• A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum három Szacsvay-relikviát őriz: a pesti Újépület siralomházában 1849. október 23-án írt búcsúlevelét, biedermeier íróasztalát és egy Gyalókay Lajos által 1845-ben készített arcképet.
• Újabb ábrázolások: Szacsvay Imre ülő alakos képe – Az Országgyűlés Jegyzői Irodájában. Kiss Tibor: Az 1849. évi megtorlás vértanúi: Az aradi tizenhárom és Szacsvay Imre portréja – A Hadtörténeti Múzeumban.

Művei

• Népkivánatok. Nagyvárad, 1848.
• Álarcz és nefelejts című elbeszélése (eredeti kézirat)
• Intelmek című elmélkedései
• Vers- és népdalgyűjteményei
• Búcsúlevele

Felhasznált források

• Révai nagy lexikona
• Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. ISBN 963-547-414-8  
• Szoborlap: Szacsvay Imre szobra
• Fleisz János: Egy szobor száz esztendeje. A nagyváradi Szacsvay-szobor története. Budapest, 2007.
• Fleisz János: Egy tollvonás volt a bűne. Szacsvay Imre (1818-1849) az Országgyűlés vértanú jegyzője. Budapest, 2009.
• Fleisz János: Szacsvay Imre emlékezete. Budapest, 2011.
• Fleisz János: Szacsvay Imre, az elfeledett vértanú. Nagyvárad, 2008.
• Fleisz János: Szacsvay Imre. In: Az 1848–1849. évi népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: Pálmány Béla. Budapest, 2002. 807–810.
• Fleisz János: Szacsvay Imre. In: Vértanúk könyve. A magyar forradalom és szabadságharc mártírjai 1848-1854. Szerk.: Hermann Róbert. Budapest, 2007. 258-261.
• Hegyesi Márton: Szacsvay Imre. In: Márciusi emléklap a Szacsvay-szobor alap javára. Nagyvárad, 1902. március 15.
• Körmöczy Katalin: A vértanú Szacsvay Imre relikviái. In: Folia Hungarica 16. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1991.
• Vahot Imre: Szacsvay Imre. In: Halász István: Az 1848-és 1849-iki magyar szabadságharc kitűnőbb vértanúinak emlékkönyve. Pest, 1873.
• Varga János: Szacsvay Imre. In: Élet és Tudomány. 1959. I. szám. 3.
• Fleisz János: Szacsvay Imre (1818–1849), az elfeledett vértanú Bihari diéta VI., 19-35. old. (letöltés 2014. október)

Külső hivatkozások

• A Wikimédia Commons tartalmaz Szacsvay Imre témájú kategóriát.
• Szacsvay Imre szobra Nagyváradon
• [1]
• 2008-as Szacsvay emlékünnep Nagyváradon, galéria