„III. Henrik kasztíliai király” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
a
jj
a (Nemzetközi katalógusok sablon hozzáadása AWB)
a (jj)
 
==Uralkodása==
III. Henrik a trónra lépése előtt az [[Asztúria]] hercege címet viselte (1388 óta); azóta a kasztíliai – majd a spanyol – trónörökösöknek ez a hivatalos címe.
 
Az uralkodó kiskorúsága alatt, az apjának a kívánságára, hattagú régenstanács irányította a királyságot, amelynek a következő előkelőségek voltak a tagjai: Pedro Tenorio (1328 – 1399), toledói érsek (aki tanács vezetője is volt); Juan García Manrique (? – 1416), Santiago de Compostela érseke, Aragóniai Alfonz (Ribagorzai Alfonz) (1332 – 1412), [[Villena urainak, őrgrófjainak és hercegeinek listája|Villena]] őrgrófja, Kasztília első fő-hadparancsnoka (Condestable de Castilla); Gonzalo Núñez de Guzmán (1334 – 1404), a Calatrava Lovagrend mestere, Juan Alonso Pérez de Guzmán y Osorio (1342 – 1396), Niebla grófja, és Juan Hurtado de Mendoza (1340 körül? – ?) főudvarnagy. A régenstanács regnálására két nemesi érdekcsoport viszálya volt a jellemző: A főnemesség Pedro Tenorio érsek, míg a köznemesség Juan García Manrique érsek mögött sorakozott fel. Abban azonban a tanács tagjai egyetértettek, hogy – már 1391-ben – a nagyhatalmú főurat, Aragóniai Alfonzt, [[IV. Péter aragóniai király|IV. Péter]] [[Aragónia uralkodóinak listája|aragóniai]] királynak az unokatestvérét, a „Condestable de Castilla” címtől megfosztották. 1391. májusban pedig Juan García Manrique Pedro Enríquezt (1355 körül – 1400) jelölte a fő-hadparancsnoki tisztségre. <ref> Pedro Enríquez apja az [[I. Péter kasztíliai király|I. Péter]] (1334 – 1369) kasztíliai király által meggyilkoltatott, Fadríque Alfonso (Frigyes Alfonz) (1334 /1333?/ - 1358) volt, [[II. Henrik kasztíliai király|II. Henrik]] (1334 /1333?/ – 1379) kasztíliai királynak – III. Henrik nagyapjának – az ikertestvére. </ref>
 
III. Henriket 1393-ban nagykorúvá nyilvánították, de az augusztusban megtartott Cortes (a rendi gyűlés) a régenstanácsot felváltó koronatanácsot állította fel, a király nevében most ez a testület irányította az országot, amelyet – ekkor – a következő személyek alkottak: Diego López de Estúñiga (Zúñiga) (1350 körül – 1417) főbíró, Pero (Pedro) López de Ayala (1332 – 1407) kancellár (1398-tól főkancellár) <ref>Van olyan forrás, amely – nyilvánvaló névelírás miatt – Ruy López de Ayala néven említi a kancellárt. </ref>, Ruy López Dávalos (1357 – 1428), a fő-hadparancsnok, Pedro Tenorio érsek, és Juan Hurtado de Mendoza főudvarnagy. A nemességen belüli hatalmi harcok a tanács tagjainak megválasztása kapcsán is folytak: Pedro Enríquezt megfosztották tisztségétől, helyette lett Ruy López Dávalos lett a „Condestable de Castilla.”
 
III. Henriknek a következő évben, 1394-ben, lázadással kellett szembenéznie: Alfonz Henrik (Alfonso Enríquez) (1355 – 1395), Noreña grófja, [[II. Henrik kasztíliai király|II. Henrik]] (1334 /1333?/ – 1379) kasztíliai királynak – III. Henrik nagyapjának – a házasságon kívül született fia, egy nemesi csoport élén, fellázadt a király ellen. Csatlakozott hozzá féltestvére, Frigyes (Fadrique) (1360? – 1394), Benavente hercege, és az unokatestvérük, a tisztségétől megfosztott Pedro Enríquez is. A szervezkedést támogatta [[Kasztíliai Eleonóra navarrai királyné|Eleonóra]] (1363 körül – 1416) navarrai királyné, III. Henrik nagynénje (II. János húga), [[III. Károly navarrai király|III. Károly]] (1361 – 1425) navarrai király ([[Évreux-ház]]) felesége is. III. Henrik gyorsan cselekedett: Frigyes herceget elfogatta (ő – még 1394-ben – fogságban meg haltmeghalt); Eleonórának 1395-ben vissza kellett térnie Navarrába; Alfonz Henriknek pedig Franciaországba kellett menekülnie <ref> Alfonz Henrik gróf 1395-ben meghalt, a források többsége szerint Franciaországban, de van olyan feltételezés is, hogy Portugáliában hunyt el; a grófnak portugál felesége volt.</ref>. Pedro Enríqueznek a király megbocsátott. A felkelők legyőzésével III. Henrik a királyi hatalmát megszilárdította; és belekezdhetett az államszervezet reformjába.
 
1396-ban – az 1389-ben megkötött fegyverszünetet megsértve – [[I. János portugál király|I. János]] (1358 – 1433) portugál király ([[Avis-ház]]) váratlanul Kasztíliára támadt. Ekkor Juan García Manrique, Santiago de Compostela érseke, azt javasolta a portugál uralkodónak, az ország nemeseiből alakítson egy ligát III. Henrik ellen. Ez a korszak ugyanis a nagy nyugati egyházszakadás korszaka is, ekkor regnált a római IX. Bonifác pápa és az avignoni XIII. Benedek ellenpápa; és a pápaság kérdésében az érsek és III. Henrik teljesen más álláspontot képviseltek. 1397-ben azonban Diego Hurtado de Mendoza (1367 – 1404), Kasztília admirálisa <ref>Az admirálisnak Pedro González de Mendoza (1340 körül – 1385), I. János főudvarnagya (a korszak egyik kasztíliai költője) volt az apja. III. Henrik apja, I. János király, az ő önfeláldozásának köszönhette megmenekülését a kasztíliaiak számára katasztrófát jelentő, 1385. évi, aljubarrotai csatából. – Juan Hurtado de Mendoza, III. Henrik főudvarnagya, az admirális távolabbi rokona volt. </ref>, legyőzött egy portugál flottát; biztosítva a tengeren a kasztíliai fölényt. Juan García Manrique Portugáliába emigrált, ahol I. János király – először – Braga érsekéve tette (1397). A következő évben (1398) Ruy López Dávalos, a „Condestable de Castilla”, kiűzte a portugálokat Kasztíliából, sőt, portugál területre lépett, és még ebben az évben Kasztília és Portugália – a kasztíliaiak számára előnyős feltételekkel – fegyverszünetet kötöttek.
 
Kasztília megerősödését III. Henrik expanzív külpolitikában kamatoztatta.
 
A tengeri kereskedelem biztonsága céljából 1400-ban (más adatok szerint 1399-ben) Diego Hurtado de Mendoza egy jól sikerült akcióval megsemmisítette a marokkói Tetuán városbeli kalóztámaszpontot. (Mendoza admirális 1404-ben meghalt; III. Henrik 1405-ben Alfonz Henriket (Alfonso Enríquez) (1354 – 1429), Pedro Enríquez, korábbi „Condestable de Castilla” féltestvérét nevezte ki az új kasztíliai admirálisnak.)
 
Jean de Béthencourt (1362? – 1425?), normandiai hajós, aki III. Henrik hűbérese lett, 1402-ben megkezdte a Kanári-szigetek meghódítását. A tényszerűséghez az is hozzá tartozik, hogy III. Henrik már 1393-ban küldött expedíciót a Kanári-szigetekre, Gonzalo Pérez (Gonzalo Peraza) (? - ?), Almonaster ura vezetésével.
 
III. Henrik – miközben fellépett a muzulmán kalózok ellen – egy kiváló kasztíliai hajós, Pero Niño (1378 – 1453) részére – lényegében véve – kalóztevékenységre adott megbízást. Pero Niño 1404-ben a Földközi-tengeren tett több hajóutat, majd 1405-ben más feladatott kapott, az ekkor még javában zajló [[százéves háború]]ban. Kasztília – Anglia ellenében – Franciaország szövetségese volt. [[VI. Károly francia király|VI. (Őrült) Károly]] (1368 – 1422) király ([[Valois-ház]]) III. Henriktől kért segítséget. A Pero Niño vezette kasztíliai hajóhad 1405-től kezdve, 1407-ig, az Atlanti-óceánon a franciák harcát támogatta; több győzelmet aratva az angolokkal szemben.
 
1406-ban, a viszonylag hosszabb ideje tartó békét megtörve, a Granadai Királyság - Murcia tartomány elleni támadással - megtámadta a Kasztíliai Királyságot. Még ebben az évben a III. Henrik – és Juan de Tovar (1370 körül – 1415), Cevico ura – vezette kasztíliaiak, Collejares mellett, legyőzték a VII. Muhammad (1370 – 1408) király (Nasszerida-dinasztia) vezette hadsereget, véget vetve a mór előrenyomulásnak. <ref>A granadai mór uralkodók király, szultán és emír titulussal egyaránt szerepelnek a forrásokban. </ref> A tehetséges uralkodónak nem adatott meg hosszabb élet: Nem sokkal a győzelem után, 1406 Karácsonyán, betegségben meghalt; egy éves fiára hagyva a trónt.
 
III. Henrik volt egy merész elképzelése: Kétszer is követeket (Hernán Sánchez de Palazuelos /? – ?/,Ruy González de Clavijo /? – 1412/) küldött [[Timur Lenk]] (1336 – 1405) mongol (avagy türk) fejedelemhez, az oszmán-törökök elleni összefogás céljából; ez a terv – nyilvánvalóan – nem valósult meg.

Navigációs menü